Orbán Viktor gimnazistáknak tartott előadást Egerben

A rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról is beszélt Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután az egri könyvtárban gimnazistáknak – közölte a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter kifejtette: az egri könyvtár rendszeresen lát vendégül helyi gimnazistákat, akik ezeken az eseményeken történelmi témájú előadásokat hallgatnak és beszélnek meg.

Orbán Viktor csütörtökön mintegy félszáz diák előtt a rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról beszélt – ismertette a szóvivő.

 

 

 

Hozzátette: a pártelnök-miniszterelnök kitért arra, hogy „az 1989-1990-ben egy célért küzdő közéleti személyiségek mára a politikai paletta legkülönbözőbb részeire kerültek, és sokszor igen éles vitákat folytatnak egymással”.

 

 

A tanulók a csaknem kétórás találkozón sok kérdést tettek fel a kormányfőnek, többek között az 1989. június 16-án a Hősök terén történtekről, a miniszterelnöki munkáról, beszédek írásáról, valamint a munka és a családi élet összeegyeztethetőségéről – közölte Szijjártó Péter.

MTI-fidesz.hu