Jeruzsálem maradjon osztatlan!

Izraelt támogató képviselők tanácskozása Budapesten: Jeruzsálem maradjon osztatlan!

 Jeruzsálem osztatlanságát és egységét erősítették meg közös nyilatkozatban az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványának budapesti konferenciáján hétfőn.

Az Egyesült Államokat képviselő Doug Lamborn ismertette: a résztvevők három pontból álló nyilatkozatban megerősítették, hogy Jeruzsálem Izrael osztatlan és egységes fővárosa, és annak is kell maradnia. A nyilatkozatban felszólították valamennyi államot, hogy helyezzék nagykövetségeiket Jeruzsálembe és ismerjék el az egységét – tette hozzá.
Az amerikai republikánus képviselő szavai szerint meggyőződése, hogy minden önálló országnak jogában áll kiválasztani a fővárosát.
Az Izraelt képviselő David Rotem furcsának nevezte Jeruzsálem felosztásának lehetőségét, ugyanakkor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy több ország képviselője egyöntetűen kiállt a város egysége mellett.
A Kanadát képviselő James Lunney arról beszélt: Jeruzsálemnek mint Izrael fővárosának a megőrzését jogi, történeti és morális érvek támasztják alá. Mint mondta, Jeruzsálemben több mint háromezer éve élnek zsidók, amit figyelembe kell venni.
Az uruguayi Ruperto Lang mérföldkőnek nevezte a budapesti konferenciát Jeruzsálem szerepének nyilvánvalóvá tételével összefüggésben.
Az Európai Parlament (EP) képviseletében megjelenő finn Hannu Takkula arról számolt be: az EP több képviselője nem ismeri kellőképpen a Közel-Kelet történelmét, szerinte ez az oka a jelenlegi helyzet eltérő értelmezésének. Kijelentette: osztja az álláspontot, miszerint Jeruzsálem Izrael fővárosa.
A dél-afrikai Kenneth Meshoe a fővárosok törvényhozásban, államigazgatásban betöltött szerepéről beszélt, hozzátéve, hogy a nagykövetségeknek is ezekben a központokban kell működniük.
Jeruzsálemet Izrael osztatlan fővárosának tekinti, a palesztinok azonban jövőbeli államuk fővárosának szánják az 1967-es háborúban ismét  egyesített Jeruzsálemet.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szeptember 23-án adta át Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak azt a kérelmet, amelyben arra kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát, ismerjék el a világszervezet teljes jogú tagállamaként Palesztinát.