Szentföldi, kétszáz éves olajfát ajándékozott Benyamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök a Szentatyának a Vatikáni Múzeumokban tett látogatását követően.
„Az olajfa a két állam közti barátság virágzását szimbolizálja valamint a béke és a barátság előmozdításának vágyát népek és vallások között” – olvasható Izrael szentszéki nagykövetségének október 19-i jegyzékében.
Az olajfa a több mint kétezer kilométeres út után Ravenna kikötőjében ért Olaszországba, a szentszéki hatóságok szállítják innen a Vatikánban, és október 26-án 9 órakor ültetik majd el a vatikáni kertekben.
A kezdeményezést Keren Kayemeth nevét viselő zsidó nemzeti alapítvány indította, választotta ki a fát és szállíttatta Ravennába. A szervezet nemzetközi elnöke, Effi Stenzler részt vesz majd az ünnepélyes faültetésen – írja a SIR.
F:Magyar Kurír