Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerint a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával elítélt Julija Timosenko volt kormányfő ügye Ukrajna szuverén ügye, de az ítéletnek nem lehet politikai vagy oroszellenes dimenziója. Az Európai Bizottság kedden szintén tiltakozott a Timosenko-ítélet miatt.
Medvegyev erről a kelet-ukrajnai Donyeckben beszélt, ahol ukrán vendéglátójával, Viktor Janukovics elnökkel tárgyalt.
Az Európai Bizottság néhány órával a donyecki találkozó előtt jelentette be, hogy a Timosenko-perben született ítélet elleni tiltakozás jegyében az Európai Unió lemondta a Janukovics elnökkel csütörtökre Brüsszelbe tervezett találkozókat. A találkozókat „későbbi alkalomra halasztották, amikor a feltételek alkalmasabbak lesznek haladás elérésére a kétoldalú viszonyban” – fogalmazott Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője. Mint hozzátette, az EU részéről a Janukovics-látogatás lemondása azt célozta, hogy nyomatékosítsák Ukrajnának: „előre kell lépnie a jogállamiság biztosítása és az igazságszolgáltatás függetlensége terén”.
Az ukrán államfő Herman Van Rompuyjel, az uniós országok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével, valamint José Manuel Barrosóval, a legfőbb uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, az Európai Bizottság elnökével folytatott volna megbeszélést.
Az EU részéről azonban éles bírálatot váltott ki, hogy Kijevben egy héttel ezelőtt – első fokon – hét év börtönbüntetésre ítélték Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt. Brüsszel szerint az ítélet mögött politikai motiváció mutatható ki.
Az Európai Bizottság egy másik szóvivője kiemelte, hogy a Janukovics-látogatást nem törölték, hanem csak elhalasztották.
Timosenkót arra hivatkozva ítélték el, hogy 2009-ben kormányfőként – hivatali visszaélést elkövetve – olyan gázmegállapodást kötött Moszkvával, ami kárt okozott Ukrajnának. Az ítélet azonban nem jogerős, az ellen fellebbezésnek van helye. Az első fokú verdikt nyilvánosságra hozatala után mind az EU, mind a NATO utalt arra az elvárásra, hogy a jogorvoslati szakaszban végre tartsák be a tisztességes eljárás szabályait. Az EU-országok külügyminiszterei kifejezetten követelték, hogy Timosenkót a fellebbezési eljárás elhúzódására hivatkozva se fosszák meg a jövőre esedékes parlamenti választásokon való indulás lehetőségétől. Az unióban egyértelműen úgy látják ugyanis: ha ezt a kijevi hatóságok megteszik, akkor az „füstölgő pisztoly” lesz a kezükben – annak bizonyítéka, hogy a per és az ítélet célja valójában Timosenko eltávolítása a politikai életből.
Az EU és Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodásról folytat egymással tárgyalásokat, de uniós részről világossá tették, hogy ha Ukrajnában a Timosenko-ügyben nem érvényesülnének a jogállamiság követelményei, akkor azt „megsínylenék” a kétoldalú kapcsolatok, magyarán: Kijev keresztet vethetne a szabadkereskedelemre.