L. Simon László országgyűlési képviselő feljelentést tett hűtlen kezelés alapos gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványnál (MAK) történt visszásságok miatt.
Tájékoztatása szerint a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány kuratóriuma 2003 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy Sári Csaba akkori alelnök, majd későbbi elnök megbízási szerződést kössön a Képcsarnok Kft.-vel havi 300 ezer forint/ hó díjért.
|
L. Simon ezzel összefüggésben kifejtette: a volt alelnök azokra a feladatokra kötött megbízási szerződést a közalapítvánnyal, amelyeket alelnöki és elnöki tisztéből fakadóan egyébként is el kellett volna látnia ellendíjazás nélkül. A képviselő álláspontja szerint törvénybeütköző és kizáró tényező az, hogy a kuratórium elnöke egy, a közalapítvány tulajdonában álló gazdasági társaságnál a gazdálkodás kérdésével összefüggő döntésekben vegyen részt, hiszen a kuratórium elnökeként alapvető kötelezettsége az, hogy a közalapítvány gazdálkodását és bevételeit ellenőrizze.
L. Simon beszámolt arról is, hogy tudomására jutott a közalapítvány működésével kapcsolatban több olyan körülmény, melyek mind a Képcsarnok Kft., mind a közalapítvány működésének célszerűségét, gazdaságosságát és törvényességét kétségbe vonhatják.
|
A képviselő által a helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a Képcsarnok Kft. az elmúlt években jelentős összegben számolt el kiküldetéseket dolgozói számára, akik közül többen sem gépjárművel, sem jogosítvánnyal nem rendelkeztek, valamint egyes kiküldetések meg sem valósultak.
|
L. Simon ismertetése szerint fény derült arra is, hogy nem különíthető el a Képcsarnok Kft., illetve a MAK tulajdonában álló műtárgyak köre sem, mivel a leltározás nem teljes körű és a mai napig sem került feldolgozásra.
A szeptemberben megtartott szúrópróbaszerű leltárellenőrzés során a jegyzőkönyv szerint 52 műtárgy közül 5 darab nem lelhető fel, ami a műtárgyak közel 10 százalékát jelenti – mondta L. Simon. Hozzátette: e tény kiemelten fontos azért is, mert a MAK alaptevékenységeinek egyike a magyar képzőművészek alkotásainak felvásárlása és azoknak a Képcsarnok Kft.-n keresztül történő értékesítése, ami lehetővé tenné a képzőművészek további finanszírozását is, de ez eddig nem történt meg.
Több egyéb gyanús ügylet és az eddig feltárt sorozatos visszaélések indokolttá teszik a további felülvizsgálatot a közalapítványnál – hangsúlyozta a politikus. Ezzel összefüggésben aláhúzta: meg fogják akadályozni a magyar képzőművészet további kirablását.