Nézőpont: a Fidesz kétharmadon, a Jobbik erősebb, mint az MSZP, az LMP be se jutna

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a Fidesz most újra kétharmados többséget szerezne a választáson, az LMP pedig nem biztos, hogy megőrizné parlamenti tagságát. A biztos szavazók között a Jobbik 3 százalékkal jobban áll, mint az MSZP.

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban – olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a szervezet.

A szocialisták elvesztették biztos második helyüket, miután az MSZP az aktív szavazók potenciális pártpreferenciájában 15 százalékon, míg a Jobbik 18 százalékon áll. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az LMP támogatottsága messze elmarad lehetőségeitől, továbbra is a bejutási küszöb szélén táncol a párt. Miközben a kormánypártokat az összes megkérdezett 41 százaléka támogatja, az ellenzéki pártok a kormányzati kompetenciába vetett magas bizalom miatt nem tudták növelni társadalmi beágyazottságukat. A Jobbikot 10, a Magyar Szocialista Pártot 9, az LMP-t pedig 3 százalék támogatja.

A magyarok 37 százaléka szerint Magyarország a világgazdasági válság ellenére is sikeres lehet. A gazdasági várakozások kérdésével kapcsolatban leginkább a szocialista szimpatizánsok nevezhetők pesszimistának (71 százalék), ezzel szemben az LMP és a Jobbik táborainak 35-35 százaléka a gazdasági világválság ellenére is sikerre esélyesnek tartja az országot – írták az elemzésben.

A felmérés szerint az államadósság-csökkentéssel párhuzamos növekedésorientált gazdaságpolitika nagy támogatást élvezhet. Abban a kérdésben, hogy az adók csökkentése vagy az államadósság csökkentése fontosabb-e, a magyarok 43 százaléka az államadósságot súlyosabb problémának tartja, mint az adóterheket.

Kiemelt figyelmet élvez a közmunkaprogramok beindítása is, amit visszaigazol, hogy a munkahelyteremtés továbbra is a legfontosabb terület az emberek szerint, a megkérdezettek 66 százaléka említette a két legfontosabb kormányzati terület között.

A megkérdezettek 76 százaléka szerint a 2002-2010 között hivatalban lévő szocialista-liberális kormányokhoz korrupciós ügyek kapcsolódnak. Az MSZP-szimpatizánsok 74 százaléka, a Fidesz-szimpatizánsok 75 százaléka vélekedik úgy, hogy a megelőző nyolc év kormányzatát terhelik korrupciós ügyek. A Jobbik táborában 89 százalékban, az LMP táborában pedig 90 százalékban identitásképző konszenzus a szocialista-liberális kormányokhoz kapcsolódó korrupció. Akik szerint voltak vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos esetek, azok 60 százaléka elégedetlen az ügyek kivizsgálásával. Pártszimpátia szerint a szocialista szimpatizánsok negyede elégedett a tényfeltárással, amiben a Fidesz-tábor 37 százaléka, a Jobbik-tábor 15 százaléka ért egyet.

A telefonos adatfelvétel szeptember 5. és 8. között készült a Heti Válasz megbízásából, ezer ember véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán.

MTI / Origo/ATV/bpi.hu