A miniszterelnök szerint az elmúlt egy évben kiderült

Orbán Viktornak a tanácskozáson elmondott felszólalásáról
szóvivője, Szijjártó Péter tájékoztatta az újságírókat, kifejtve: a kormányfő
azzal „biztatta” a képviselőket, hogy az elkövetkezendő fél évben legalább olyan
intenzív munka vár rájuk – például a sarkalatos törvények, az új választási
rendszer és a gazdasági stabilitást célzó javaslatok megalkotása miatt -, mint
azt az elmúlt egy évben megtapasztalták.

 

 

 

A miniszterelnök – folytatta a szóvivő – köszönetet mondott a
kormánypárti frakciószövetség képviselőinek azért a „megfeszített munkáért”,
amelyet az elmúlt egy évben végeztek. Orbán Viktor értékelése szerint jó
együttműködés alakult ki a kormány és a képviselőcsoport között, utóbbi pedig
mindig nyitott volt a kormányzati elképzelések megfontolására, támogatására. A
képviselők kezdeményezte törvényjavaslatokat kifejezetten jónak és helyesnek
vélte. Az elmúlt egy év legfontosabb fejleménye az volt, hogy az ország a saját
lábára tudott állni a megfeszített kormányzati intézkedéseknek és parlamenti
munkának köszönhetően – idézte a kormányfő szavait Szijjártó Péter, hozzátéve,
hogy mindemellett sikerült olyan gazdasági átalakításokat végrehajtani, amelyek
visszaadták a munka tisztességét. Orbán Viktor külön kiemelte az arányos
adórendszert, amely a családokat és a gyermekvállalást támogató elemeket is
tartalmaz.

 

Szólt arról is, hogy a parlamenti frakciónak ugyancsak nagy
szerepe volt a transzatlanti kapcsolatok megerősítésében, a környező országokkal
való jó viszonyban és a Kínával kötött „újfajta” szövetség megkötésében.
„Kifejezetten sikerült jövőt nyitni” – összegezte a kormányoldal lépéseit Orbán
Viktor, példaként említve az államadósság visszaszorítását, a nemzeti ipar
újjáélesztése érdekében való intézkedéseket.