Szíriai felkelés: inog a síita tengely?! –
A Szíriában hetek óta tartó felkelés tétje nem csupán az Aszad-dinasztia és az alavita
felekezet hatalmának megőrzése: velük együtt az országot 1963 óta
irányító Baasz párt uralma is kockán forog – írta a Frankfurter
Allgemeine Zeitung közel-keleti szakértője, Wolfgang Günter Lerch.
A damaszkuszi rezsim pontosan úgy reagál a népfelkelésre, ahogyan
az várható volt: fokozódó brutalitással és elnyomással. Bassár
el-Aszad elnök kezdettől fogva világossá tette, hogy másként fog
fellépni az ellenzékkel szemben, mint egyiptomi kollégája és a
mögötte álló katonai vezetés. Az Aszad vezette Baasz sem akar arra a
sorsra jutni, mint iraki „testvérpártja”, amelyet 2003-ben
megbuktatott a külföldi katonai intervenció, örökre eltörölve
Szaddam Huszein mozgalmát a politikai porondról.
Szíriában azonban még ennél is többről van szó. Egyre egyértelműbbé
válnak azok a jelentések, amelyek azt támasztják alá, hogy Irán
részt vesz az időközben csaknem egész Szíriára kiterjedt ellenzéki
mozgalom letörésében. A pazdaránok, azaz forradalmi gárdisták
személyében Teherán rendelkezik ehhez értő „specialistákkal”. Persze
Aszad hírhedt belbiztonsági erői sem kezdők ezen a téren, ám iráni
„kollégáik” friss tapasztalat birtokában vannak: 2009 nyarán ők
verték le az iráni elnökválasztás után kirobbant lázadást, amely
azóta sem lobbant fel újra. Az elnyomás ugyanis hihetetlen méreteket
öltött. A Khomeini vezette iszlám forradalom veteránjai lapítanak; a
szúfi közösség misztikusait, például a nematollahokat eretneknek
bélyegzik és üldözik; a baháj szektával szembeni elnyomást tovább
fokozta a teheráni rezsim.
Damaszkuszt és Teheránt szoros politikai szövetség kapcsolja össze,
s ezt a szövetséget a felek mindenáron fenn akarják tartani. Bár a
szíriai Baasz párt világi alapokon áll, és üldözi a
fundamentalistákat, miközben Irán vallási alapú katonai diktatúrává
vált; a közös ellenség, Izrael és a „cionizmus” elleni harc,
valamint az Egyesült Államokkal való szembenállás összeköti a két rezsimet.
Néhány hónappal ezelőtt Aszad elnök még leereszkedéssel nézte az
arab országokat megrendítő lázadásokat; úgy tűnt ugyanis, hogy azok
csak a Nyugat-barát rezsimek ellen irányulnak. Április óta azonban a
lázadás hulláma elérte Szíriát is, amely csöppet sem mondható Nyugat-barát államnak. Mind Damaszkusz, mind Teherán úgy érzi, hogy súlyos fenyegetés nehezedik szövetségükre, amely az utóbbi években polarizálta a Közel-Keletet.
Az alaviták ugyan nem tartoznak a síita felekezet fősodrához (amely
Iránban és Irakban uralkodó vallást képez), ám e vallási közösség
gyökerei az iszlám kezdeti időszakában kialakult siában találhatók.
Az utóbbi évtizedekben egyfajta „síita tengely” jött létre, amely
egyre nagyobb politikai jelentőségre tesz szert. 2003-ig ez a
tengely Iránból kiindulva Szírián át egészen Libanonig ért; az
utóbbi országban ma már a síiták alkotják a legnépesebb vallási közösséget, amely a 70-es évek vége óta társadalmi és politikai síkon egyaránt emancipálódott.
A Szaddam Huszein uralmának megdöntését eredményező iraki háború
(2003) révén az amerikaiak és a britek akaratlanul is kiegészítették
ezt a síita tengelyt. Szaddam bukása nyomán ugyanis véget ért Irakban a szunniták egyeduralma, és megnyílt az út a síita többség (és pártjai) politikai előretörése előtt. Núri al-Máliki jelenlegi miniszterelnök is a síiták közül kerül ki.
Ráadásul Irak számít a síita felekezet „szívének”, itt találhatók a
síiták legfontosabb szent városai (Nedzsef, Kerbala, Kadhimain,
Szamarra). Mivel Irakban sok iráni él, Teherán nem csekély
befolyással rendelkezik a szomszéd országban – sőt, beleszólást is
követel magának, még ha a bagdadi kormány ragaszkodik is önállóságához.
Szintén síita és Teherántól függ a libanoni Hezbollah (Isten
pártja) mozgalom, amelyet Szíria hosszú évek óta felhasznál saját
céljaira nemcsak Libanonban, de Izraellel szemben is. A damaszkuszi
száműzetésben élő Háled Mesaal révén pedig Szíria befolyást gyakorol a Gázai övezetet kormányzó radikális iszlamista Hamászra is, amely ádáz ellensége Izraelnek.
A fenti síita szövetség évek óta szemben áll a szunnita iszlámot követő arab államok többségével, élükön Szaúd-Arábiával. Amennyiben elbukna a damaszkuszi rezsim, azzal fontos láncszem hullana ki a síita szövetségből.
