Egy párizsi külváros egyik bevásárlóközpontjában büntettek meg először egy nőt
Egyelőre különbözőképpen alkalmazzák a burkatörvényt a francia rendőrök
Egy párizsi külváros egyik bevásárlóközpontjában büntettek meg először egy nőt azért a rendőrök, mert az arcát is eltakaró muzulmán öltözéket viselt – közölték kedden rendőrségi források.
A fiatal nőt hétfő délután büntették meg 150 euróra a főváros
közeli Mureaux-ban. A rendőri fellépés során nem történt incidens.
A Le Parisien című napilap pedig arról számolt be honlapján, hogy
kedd délelőtt szintén egy Párizs közeli külvárosban,
Saint-Denis-ben, a polgármesteri hivatal előtt egy lefátyolozott nőt
megállítottak a rendőrök, s miután az igazoltatás során a nő nem
volt hajlandó az arcát felfedni, a rendőrök bekísérték az őrszobára.
Ott azonban büntetést nem kellett fizetnie, a rendőrök
felvilágosították a hétfőn életbe lépett új szabályozásról, majd egy
egyszerű figyelmeztetés után elengedték.
Franciaországban hétfőn lépett életbe az a tavaly októberben
elfogadott törvény, amely alapján büntetik azokat a nőket, akik
arcukat elfedő fátylat, nikábot vagy burkát viselnek nyilvános
helyen, azaz az utcán, a tereken, a pályaudvarokon, a repülőtereken,
az üzletekben vagy a hivatalokban. A nikábon csak a szemek számára
van egy keskeny rés, a tetőtől talpig a testet eltakaró burkát
viselő nő pedig egy hálószerű szöveten látja a környezetét.
A törvény megszegőit akár 150 eurós pénzbírságra büntethetik. Azok
pedig, akik nőket köteleznek a fátyolviselésre, ennél sokkal
szigorúbb – akár szabadságvesztéssel is járó – büntetésre
számíthatnak.
A rendőri szakszervezetek előzetesen nehezen betarthatónak ítélték
az új szabályozást, és ezért szerintük a kollégáik nem is nagyon
fogják azt alkalmazni. Egy belügyminisztériumi körlevél szerint a
rendőrök nem vehetik le a fátyolt a muzulmán nőkről, hanem meg kell
őket győzniük arról, maguk vegyék le a burkát vagy a nikábot. Claude
Guéant belügyminiszter elismerte, hogy a törvény gyakorlati
alkalmazása nehéz lesz, de arról biztosította a közvéleményt, hogy
„a rendőrség és a csendőrség feladata az, hogy alkalmazza a
törvényt, és alkalmazni is fogja”.
Az Európában legnagyobbnak számító, 5-6 milliós franciaországi
muzulmán közösség tagjai közül a belügyminisztérium adatai szerint
mintegy kétezer nő takarja el az arcát vallási okokból.
A francia muzulmán vezetők egyébként úgy tartják, hogy az arc
eltakarását nem írja elő az iszlám vallás, és a nikáb vagy a burka
viselésére csak a szélsőségesek kötelezik a nőket. A baloldali
ellenzékhez hasonlóan korábban ők is azért tiltakoztak a tiltás
hatósági bevezetése ellen, mert úgy vélték: Nicolas Sarkozy államfő
a jövő évi elnökválasztási kampány miatt kívánta megbélyegezni a
muzulmánokat.