Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki
Lázár: felháborító a hazaárulózás!
Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon.
Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok,
jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek.
A kormánypárti frakcióvezető azután hívott össze hétfő délutánra
sajtótájékoztatót, hogy a jobbikos Novák Előd egy a termőföld és az
ivóvízkészlet kizárólagos magyar tulajdonban tartását kezdeményező
jobbikos módosító javaslat név szerinti szavazásán, a parlamentben
úgy adta le voksát, hogy előtte azt mondta: „a hazaárulókkal szemben
megvédem a magyar földet”.
A jobbikos politikus stílusát Lázár János felháborítónak nevezte,
és minden fideszes képviselőtársa nevében visszautasítja azt, hogy
bárki hazaárulónak nevezzen bármely parlamenti képviselőt
Magyarországon. Úgy fogalmazott, sajnálja, hogy a házvezetés nem
járt el korrekten az ülésen, „ami Balczó Zoltán (Jobbik) eddigi
házvezetési munkáját illetően egészen meglepő folyamat. Eddig a Ház
alelnöke mindig korrekten vezette a Ház ülését, de láthatóan
elragadta a hév, és nem volt képes korrekt, tisztességes
szempontokat érvényesíteni”.
Lázár János úgy fogalmazott: a Jobbik képviselőinek, „a
nemzetiszocialisták képviselőinek” a javaslata érzékelhetően nem
érti, hogy a magyar föld védelme esetén miről van szó, mit jelent a
nemzeti érdek védelme. A Jobbik nem kevesebbre tett javaslatot, mint
hogy Magyarország lépjen ki az Európai Unióból – mondta a politikus,
aki szerint a Jobbik jogi és tartalmi értelemben minősíthetetlen,
támogathatatlan javaslatokkal állt elő. Kijelentette: pártja szerint
Magyarország szükségszerűen az EU tagja, ezen nem szándékoznak
változtatni.
Ez a fideszes álláspont a jobbikos képviselők egy részének úgy
tűnik, „értelmi képességeit meghaladta, és egy olyan javaslatot
terjesztettek be, amelynek megvalósulása esetén a Jobbik teljes
egészében liberalizálná a föld- és ivóvíz-értékesítési viszonyokat”
– fogalmazott Lázár János, hangsúlyozva, hogy a kormányváltás óta
több olyan intézkedés történt, amely egyetlen célt szolgált,
mégpedig azt, hogy a magyar föld maradjon nemzeti tulajdonban,
nemzeti érdekkörben. Hozzátette azt is, hogy kétharmados törvényben
szándékozzák rendezni a földviszonyokra vonatkozó szabályokat az új
alkotmány elfogadása után.
Az pedig – folytatta -, hogy „természetes személy ivóvízkészlet
felett diszponáljon, ahogy ezt a Jobbik javasolja, őrültség. Mi
ehhez a nevünket és a szavazatunkat nem fogjuk adni”. A Fidesz
álláspontja ugyanis az, hogy az eddig privatizált ivóvízhálózatokat
is újra állami tulajdonba kell venni, és minden ivóvízhálózatnak
állami, maximum önkormányzati tulajdonban kell lennie – ismertette a
frakcióvezető.
BreuerPress