Schmitt Pál megbeszélést folytatott a legfőbb ügyésszel és annak két elődjével


 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön megbeszélést folytatott Kovács Tamás legfőbb ügyésszel, valamint a posztot korábban betöltő Polt Péterrel és Györgyi Kálmánnal.

 A találkozók utáni nyilatkozatok szerint a Sándor-palotában főként az ügyészség helyzetéről, jövőjéről esett szó.

 Polt Péter a megbeszélés után újságíróknak azt mondta: személyi
kérdésekről, a lehetséges legfőbb ügyész személyéről nem volt szó a
találkozón. Hozzátette, az államfő azt mondta neki, még tájékozódik
a jelölés kérdésében.
 Arra a kérdésre, vállalná-e a legfőbb ügyészi posztot, Polt Péter
közölte: nemcsak udvariatlanság lenne, hanem értelmetlen is, ha erre
bármit mondana. Hozzátette: az államfő joga jelölni a
tisztségre.
 Mint elmondta, az államfő arról kérdezte őt, véleménye szerint
milyen állapotban van az ügyészség, hogyan látja az ügyészség
jövőjét és melyek a lehetséges fejlődési irányok. Kiemelte: a
találkozón szóba került még az, hogy jelentős mértékben megváltozott
az alkotmány, valamint az ügyészségi szolgálati törvény.
 Polt Péter kitért arra: a legfőbb ügyészt és az ügyészséget érintő
változások erősítik az ügyészség függetlenségét, és ez megfelel az
európai trendnek.
 Kovács Tamás a találkozó után újságíróknak annyit mondott: az
államfő tájékoztatást kért tőle az ügyészség állapotáról, és arról,
hogy milyen módon képzeli el a hivatal átadását. Hozzátette: ő maga
úgy készül, hogy december 13-án zökkenőmentesen át tudja adni
utódjának a hivatalt.
 Az MTI kérdésére közölte: a megbeszélésen nevek is elhangzottak
mint lehetséges legfőbbügyész-jelöltek, de erről nem kíván beszélni.
 Györgyi Kálmán távozóban nem nyilatkozott az újságíróknak.
 Szerdán minden parlamenti párt képviselője az államfőnél járt, hogy
a legfőbb ügyész személyéről egyeztessen. A találkozó után
elhangzott: Schmitt Pál várhatóan pénteken tájékoztatja Kövér László
házelnököt arról, hogy kit javasol legfőbb ügyésszé megválasztani.
Arról, hogy kit látnának szívesen a decemberben távozó Kovács Tamás
helyén, a parlamenti pártok képviselői nem nyilatkoztak.
 Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma 70. életévének betöltésével,
2010. december 13-án jár le.
 Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján
közölte: azt javasolja Schmitt Pál köztársasági elnöknek, hogy minél
hamarabb, a legkésőbb november végén nevezze meg jelöltjét a legfőbb
ügyész személyére. A frakcióvezető hozzátette, reméli, hogy december
6-án dönthet az Országgyűlés a legfőbb ügyészről.

 

BPI/MTI