A volt izraeli kormányfő bírálja utódját a telepbővítések ügyében

Benjámin Netanjahu elődje, Ehud Olmert elfogadná az amerikai elnök kérését a zsidó telepek bővítésének 90 napos befagyasztásáról


derül ki a korábbi miniszterelnök csütörtöki sajtónyilatkozatából.

 A három hónapra vonatkozó befagyasztást Barack Obama azért kérte,
hogy folytatni lehessen a közvetlen tárgyalásokat a palesztin féllel
a békemegállapodásról.

 

 

 Ő nem utasítaná vissza Izrael legszorosabb szövetségesének kérését,
nem kockáztatná a kapcsolatokat – fejtegette külföldi tudósítóknak
Olmert, aki ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, amióta
korrupció vádja miatt kénytelen volt lemondani 2009 elején.
 Szerinte Netanjahu és az Obama-kormányzat egy jelentéktelen kérdés
miatt vesztegeti az időt, ahelyett, hogy az izraeli-palesztin konfliktus központjában álló, lényeges ügyekre összpontosítana.
 Olmert megerősítette, hogy hivatali ideje alatt a máig legmesszebb
menő ajánlatot tette a palesztinoknak, beleértve a megszállt
területek 94 százalékának visszaadását, a maradék 6 százalék
elcserélését, és azt, hogy a jeruzsálemi óvárost a szent helyekkel
együtt kormányozza közösen Izrael a palesztinokkal, Jordániával,
Szaúd-Arábiával és az Egyesült Államokkal. A palesztinok soha sem
válaszoltak az ajánlatra, ami történelmi hiba volt – vélekedett.

 

BreuerPress