Új szakaszba lép a terrorizmus és az afganisztáni fundamentalista tálibok elleni harc azzal, hogy a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) fokozatosan átadja az ország biztonságáért viselt felelősséget az afgán biztonsági erőknek – mondta szombaton Lisszabonban Barack Obama amerikai elnök.
A NATO-csúcsértekezlet résztvevői délelőtt – kiegészülve az
ISAF-hoz hozzájáruló húsz nem NATO-tag ország vezetőivel – úgy
döntöttek, hogy ezt az átadási folyamatot és értelemszerűen a
harcoló csapatok visszavonását a jövő év első felében megkezdik, és
terveik szerint 2014 végére be is fejezik.
Egyes megnyilatkozások között ugyanakkor vannak bizonyos
értelmezésbeli eltérések: Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár
egyértelműen a harci küldetés befejezését tűzte ki célul 2014
végére, míg egy név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati illetékes
megjegyezte: az Egyesült Államok nem vállal garanciát arra, hogy az
ISAF részéről 2014 után egyetlen puskalövés sem lesz.
Obama mindenesetre arról beszélt a csúcsértekezlet végén tartott
sajtótájékoztatóján, hogy Afganisztánban az elmúlt hónapokban
végrehajtott csapaterősítések nyomán a nemzetközi erők szemszögéből
nézve ma jobb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt. Bizakodóan szólt
arról, hogy a csapatok kivonását jövő júliusban a tervek szerint meg
lehet kezdeni.
Az amerikai elnök felszólította Hamid Karzai afgán elnököt, hogy
tanúsítson több megértést az országában folyó katonai műveletek
iránt. Karzai a minap bírálta a nemzetközi erők fellépését, mert az
– mondta – sok ártatlan polgári személy életét követeli. Obama
szerint bár érthető a civil veszteségek miatti megdöbbenés,
Karzainak meg kell értenie: az amerikai katonák nem akarnak könnyű
célpontnak bizonyulni a tálibok számára, és meg kell védeniük
magukat.
Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón méltatta a pénteken kezdődött
NATO-csúcs első napján elfogadott új stratégiai koncepciót.
Felszólította az amerikai republikánusokat, hogy ne akadályozzák
tovább az Oroszországgal kötött START-megállapodás ratifikálását.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Moszkvával való viszony megromlása
több területen járhatna negatív következménnyel, így például Iránnal
kapcsolatban is, hiszen Oroszország az elmúlt hónapokban nagy
segítséget nyújtott az Irán elleni nemzetközi szankciós intézkedések
megszigorításában – mondta Obama.
BreuerPress-info