– A kormányzó jobbközép Fidesz megerősítette hatalmát az önkormányzati választásokon aratott elsöprő győzelmével, amelynek nyomán világosabb kép alakulhat ki a kormány költségvetési szándékairól – írta hétfői értékelésében a
Financial Times.
A londoni gazdasági-politikai napilap szerint a vasárnapi győzelem
mértékét jelzik a Budapesten elért eredmények, a fővárosban ugyanis
1989 óta először választották meg főpolgármesternek a Fidesz
jelöltjét.
A Financial Times szerint Orbán Viktor miniszterelnök –
feltételezve a kényelmes arányú győzelmet – már korábban úgy kívánta
beállítani az önkormányzati választásokat, mint a hivatalban töltött
első hónapjairól szóló népszavazást, és az eredmények megerősíthetik
elszántságát a növekedés helyreállítására és „Magyarország gazdasági
önrendelkezésének” megteremtésére.
E választási eredmények „viharos néhány hónap” után születtek;
ebben az időszakban a magyar befektetési termékek nyomás alá
kerültek az új kormány költségvetési fegyelmezettségével kapcsolatos
kételyek miatt – írta a brit lap.
Az írás felidézi, hogy Magyarország a nyáron felhagyott a
Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott költségvetési
tárgyalásokkal, és a lap szerint most már nem is várható, hogy újabb
hitelmegállapodásra törekedjék, miután a jelenlegi egyezmény ebben a
hónapban lejár.
A kormány azonban már júniusban egyértelművé tette, hogy tartani
fogja az idei 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt,
és „az Európai Unió nyomásának engedve” a múlt hónapban elkötelezte
magát a 3 százalék alatti jövő évi deficit mellett; ezt a forint
erőteljes árfolyamerősödése követte – írta a Financial Times.
A Fidesz mindazonáltal eddig nem ismertette, hogy pontosan miképp
fogja kiegyensúlyozni a költségvetést, és elvetette a további
megszorító intézkedések szükségességét, ami elősegítette hazai
népszerűségének megerősítését – áll a cikkben.
A Financial Times az ellenzéki szocialistákat „nyolc évi, gyakran
korrupt” kormányzás után „hitelét vesztett, zűrzavarban lévő” erőnek
minősíti.
A lap szerint a kormány elé október közepére beterjesztendő
költségvetési tervezet lefaragások és bevételnövelő intézkedések
elegye lehet. A kormány várhatóan 100-200 milliárd forintot takarít
meg a közszférában, és fenntartja a pénzügyi szektorra kirótt 200
milliárd forintos, „ellentmondásos” illetéket is. Várható jövőre az
átállás a 16 százalékos egységes adókulcsra, ugyanakkor nem kizárt
új adók kivetése az energiaipari és távközlési cégekre – fejeződik
be a Financial Times hétfői írása.
BreuerPress-info