Libanonból kilőtt rakéták

hullottak Izrael

 északi részére


 Bejrút elítéli, az UNIFIL önmérsékletre int

 Libanonból kilőtt rakéták hullottak szerdán Izrael északi részére.

    Három rakéta csapódott be Kirjat-Smona város közelében – közölte
egy izraeli rendőrségi szóvivő. 

Megszólaltak a szirénák a
galileai településen, és a helyi hatóságok felszólították a
lakosokat, hogy húzódjanak biztonságos fedezékbe.
    A hadsereg szóvivője megerősítette a rendőri közlést, és
bejelentette, hogy az izraeli tüzérség válaszolt a
rakétatámadásokra. Libanoni közlések szerint több, határ menti
libanoni faluba csapódtak be aknagránátok. 

    Az izraeli hadsereg szóvivője kijelentette: Izrael a libanoni
kormányt teszi felelőssé a szomszédos ország területéről indított
támadásokért, mert úgy véli, hogy a libanoni hadsereg kötelessége
megakadályozni az ilyen akciókat.
    A libanoni NNA hírügynökség szemtanúkra hivatkozva jelentette,
hogy a rakétatámadás után az izraeli légierő több repülőgépe
berepült Libanon déli része fölé. Izraeli harci helikopterek
felderítő repülést végeztek a fölött a terület fölött, ahonnan a
rakétákat elindították. A libanoni hadsereg alakulatai és az ENSZ
dél-libanoni békefenntartó erői (UNIFIL) is járőrosztagokat küldtek
ki a térségbe – közölte egy névtelenül nyilatkozó libanoni állami
tisztségviselő. Senki sem jelentkezett még a támadás elkövetőjeként.
    A bejrúti kormány elítélte az izraeli terület elleni akciót.
„Akárkik állnak is a támadás mögött, céljuk az, hogy megrendítsék a
nemzeti és a kormányban képviselt összes párt közötti egyetértést” –
jelentette ki Tárik Mitri tájékoztatási miniszter, hangsúlyozva,
hogy a kormánynak része a (radikális síita) Hezbollah szervezet is.
„Ez ürügyet ad Izraelnek Libanon támadására” – figyelmeztetett.
    Az UNIFIL parancsnoka, Claudio Graziano tábornok „maximális
önmérsékletre” intette a feleket – közölte újságírókkal Yasmina
Bouziane, a békefenntartók szóvivője, Izraelre és Libanonra utalva.
Mint mondta, a parancsnok „együttműködik a két féllel az
ellenségeskedések beszüntetése érdekében”.

 

צילום: AFP

 

    A múlt csütörtökön négy rakéta hullott Izrael északi részére.
Akkor sem jelentkezett senki a támadás tetteseként, de izraeli
illetékesek úgy vélekedtek, hogy a gázai övezeti palesztinokkal
szolidáris libanoni palesztin fegyveresek lőtték ki a rakétákat. A
libanoni biztonsági erők hat palesztint vettek akkor őrizetbe
gyanúsítottként, köztük egy jordániai állampolgárt.
    A fő Izrael-ellenes libanoni erő, az Irán-barát Hezbollah, amely
2006-ban 34 napos háborút vívott a zsidó állammal, kijelentette a
múlt héten, hogy nem volt köze a rakétatámadáshoz. A múlt csütörtöki
támadás olyan aggodalmat ébresztett a zsidó államban, hogy a
palesztin fegyveresek második frontot nyithatnak Izrael ellen, amely
december 27-én offenzívát indított a Gázai övezetben a palesztin
iszlamista Hamász szervezet ellen.

 

 

BreuerPress/MTI/Reuters/AP/AFP/ANSA/dpa