Izrael biztonságáért

A békéért,  demonstrált a

Mazsihisz Budapesten


 A Hamász ellen, a békéért és Izrael lakosságának biztonságáért tartott szolidaritási
demonstrációt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
(Mazsihisz) kedd délután Budapesten az izraeli nagykövetség előtt; a
mintegy kétszáz fős megmozduláson részt vett a zsidó állam
magyarországi nagykövete is, akinek egy memorandumot adtak át a
tüntetés szervezői.

    A demonstráció egyetlen szónoka, Mészáros István volt SZDSZ-es
országgyűlési képviselő, az emberi jogi bizottság korábbi alelnöke
beszédében úgy fogalmazott: a Gázai övezetben a háború a Hamász és
nem a palesztin nép ellen zajlik, és Izrael a nyugat, benne Európa
békés harcát folytatja.
    Megjegyezte: a háború sosem jó, de meg kell vizsgálni az okot
is, ezért nem szabad elhamarkodottan véleményt alkotni az
offenzíváról, ugyanis a palesztin szervezet alapelve Izrael állam
eltörlése. Az iszlám radikalizmus ezreket gyilkol a világ
országaiban a Dzsihád nevében, míg a konkrét támadás azért
következett be, mert a Hamász több ezer rakétát lőtt ki a
Szentföldre – mondta Mészáros István. Hozzátette: itt a kérdés nem
az, hogy miért indított támadást Izrael, hanem az, hogy miért
kellett ennyit várni az önvédelemre.
    A Mazsihisz vezetői, Feldmajer Péter elnök és Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgató által jegyzett és a megmozduláson felolvasott
dokumentumban, melyet Aliza Bin-Noun nagykövetnek adtak át, úgy
fogalmaznak: a Hamász egymillió ember életét veszélyezteti,
Izraelnek joga van az önvédelemhez, és mint bármely más országnak,
kötelessége is megvédeni állampolgárait, ha elpusztításukra
törekednek.
    A hadművelet a térség jövőbeli békéjéért folyik – jegyzik meg,
hozzátéve, azt kívánják, hogy a harcok minél előbb eredményesen
befejeződjenek.
    Izrael magyarországi nagykövete örömét fejezte ki, hogy a
rendkívüli hideg ellenére sokan személyesen is támogatásukról,
szolidaritásukról biztosították Izraelt.
    A szolidaritási megmozduláson a résztvevők izraeli zászlókat és
„Hamász egyenlő terrorizmus”, „Izraelnek joga van az önvédelemhez”,
„Hamász nem hajlandó tűzszünetre” és „Van barátod Izrael” feliratú
transzparenseket tartottak a magasba.
    A tüntetés idejére a rendőrség a demonstráció helyszínét
fémkordonokkal zárta körbe, több ember ruházatát és táskáját
átvizsgálták. Tucatnyi civil biztonsági embert is jelen volt.
    Izrael december 27-én indított támadást a Gázai övezet ellen,
hogy véget vessen a zsidó állam ellen indított palesztin
rakétatámadásoknak, illetve megakadályozza az övezetet uraló Hamász
radikális iszlamista szervezet tagjainak újbóli felfegyverkezését.
    Az offenzívában eddig mintegy 930 palesztin halt meg, és több
mint 4300 a sebesültek száma. Az izraeli oldal vesztesége 13 halott,
kilenc katona és négy polgári személy. Utóbbiak rakétacsapás
áldozatai lettek.

 

MTI