Magyar-palesztin kapcsolatok

Mahmúd Abbász palesztin elnök

 Magyarországra érkezett


 Magyarországra érkezett kedden Mahmúd Abbász palesztin elnök. A vendég kétnapos
látogatásán először Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével
folytatott megbeszélést, majd szerdán Sólyom László köztársasági
elnökkel tárgyal és találkozik Göncz Kinga külügyminiszterrel is.

    A magyar és a palesztin elnök legutóbb márciusban Rámalláhban, a
Palesztin Hatóság székhelyén tárgyalt egymással. Sólyom László akkor
a találkozó után hangsúlyozta, hogy Magyarország a társadalmi
megbékélés segítésével, civil szerveződések bátorításával kíván az
izraeli-palesztin viszály rendezéséhez hozzájárulni, nem konkrét
közvetítéssel. A magyar államfő a demokráciát támogató projektekre,
az izraeli és palesztin tudósok együttes fórumának kialakítására és
működtetésére, gyerekek közös táboroztatására utalt, mint amelyekkel
Budapest hozzájárulhat a konfliktus rendezéséhez.
    Júniusban az Országgyűlés külügyi bizottságának küldöttsége járt
Rámalláhban Németh Zsolt bizottsági elnök vezetésével. A delegáció a
magyar-palesztin külpolitikai együttműködés, tapasztalatcsere
elmélyítését ajánlotta Rijád al-Malki palesztin külügyminiszternek
és a Palesztin Törvényhozó Tanács (parlament) külügyi bizottságának.
    Göncz Kinga külügyminiszter közel-keleti útja során 2007.
február 3-án látogatást tett a Palesztin Nemzeti Hatóságnál, s
találkozott Mahmúd Abbásszal.
    Magyarország a ’70-es, ’80-as években széleskörű kapcsolatokat
tartott fenn a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ). A
palesztin képviselet 1975-ben kezdte meg működését Magyarországon,
1982-ben pedig diplomáciai rangot kapott. A budapesti palesztin
képviselet 1989 márciusában emelkedett nagykövetségi szintre.
    Magyarország 2000. augusztus 29-én nyitott képviseleti irodát
Rámalláhban.
    A ’70-es, ’80-as években több száz palesztin tanult
Magyarországon.
    A Palesztin Nemzeti Hatóság 1994-es létrejöttét követően több
magyar kormányzati politikus ellátogatott a palesztin területekre.
    Magyarország részéről elnöki szintű látogatásra először 2008.
márciusban került sor, amikor Sólyom László köztársasági elnök
Rámálláhba látogatott.
    A palesztin legfelsőbb vezetők közül 1999 novemberében Jasszer
Arafat akkori elnök, 2000 februárjában Abu Ala akkori parlamenti
elnök járt Magyarországon. Mahmúd Abbász elnöknek, azt követően,
hogy 2005. január 15-én hivatalba lépett, elvi meghívást nyújtott át
Magyarország, amit azóta többször is megerősített.
    Rijád al-Malki, a mérsékelt Fájjád-kormány külügyminisztere
2008. január 10-11-én hivatalos látogatást tett Budapesten.
    Az izraeli-palesztin konfliktus kiéleződése az elmúlt években
teljesen visszavetette a korábban is szerény kereskedelmi forgalmat
és nem kedvezett a magyar-palesztin gazdasági kapcsolatok
fejlesztésének. A palesztin területekre irányuló magyar export
értéke 2006-ban 0,7 millió dollár, 2007-ben pedig 1,3 millió dollár
volt, onnan származó import nem szerepel a magyar statisztikai
adatokban.
    Magyarország 2004-től tanulmányoz és irányoz elő költségvetési
forrásokat palesztin projektek finanszírozására, az elmúlt években a
2004-ben megkötött fejlesztési egyezmény keretei között több millió
forint értékű fejlesztési és humanitárius segélyt nyújtott a
Palesztin Nemzeti Hatóságnak.
    A palesztin viszonylatban tapasztalható nemzetközi tendenciának
megfelelően a magyar-palesztin gazdasági együttműködésben is a
nemzetközi fejlesztés kérdései kerültek előtérbe. Magyarország a
Palesztin Hatóságot fontos partnernek tekinti, a kooperációt a
magyar-palesztin fejlesztési együttműködési keretegyezmény
szabályozza.
    A dokumentum kiemelten kezeli például az egészségügyet, az
oktatás-képzést, a mezőgazdaságot és az élelmiszerbiztonságot,
felöleli a műszaki segítségnyújtást is. A magyar fél évente öt
ösztöndíjat biztosít palesztin diákok teljes egyetemi képzésére
magyarországi felsőfokú tanintézményekben.
    A palesztin fél az elmúlt év során a nemzetközi fejlesztési
együttműködés keretében több beruházási javaslattal állt elő, ezeket
a magyar fél tanulmányozza.
    A budapesti palesztin nagykövetség kezdeményezésére Magyarország
hozzájárult palesztin gyermekek zánkai üdültetésének költségeihez. A
palesztin demokratikus intézmények erősítésére pedig lehetővé tette
húsz palesztin választási szakértő magyarországi képzését.