A Stereo Galleryben

Jótékonysági rendezvény 


 

Október 31-én este 7 órakor ismét jótékonysági rendezvénynek lehetnek tanúi a Stereo Gallery törzsvásárlói, a meghívottak és a magyar galériás negyedként is ismert Falk Miksa utca közönsége. A Stereo Gallery megnyitása óta második alkalommal szervez közös rendezvényt egy alapítvánnyal. Először – idén áprilisban – a Kézenfogva Alapítványt és annak „Fogadd el, fogadj el!” című rendkívül sikeres kampányát támogatták az eladott képek árának 15 százalékával. Október végén pedig az Amnesty International Magyarország romaügyi tevékenységéhez nyújtanak segítséget.

Az Amnesty International 1961 óta londoni központtal működő nemzetközi emberjogi szervezet. Felemeli a szavát – többek között – a terrorizmus és a nőkkel szembeni erőszak ellen, valamint küzd a romák elleni diszkrimináció megszüntetéséért.

A Stereo Gallery a szervezet minden törekvésével maradéktalanul egyetért, ezért is támogatja oly módon, hogy a kiállításokon eladott műtárgyak értékének 15 százalékát átutalja szervezet bankszámlájára. Mezei Tamás, a galéria vezetője szerint: „Nem csak a galériáknak, hanem minden profitorientált szervezetnek erkölcsi kötelessége gondolni azokra, akik segítségre szorulnak”. Azért szerveznek ilyen és hasonló eseményeket, hogy sajátos eszközeikkel felhívják a figyelmet a támogatásra érdemes szervezetekre. Jövőre 4 hasonló rendezvényt terveznek, minden évszakban egyet.

A 2007 május óta működő galéria fiatal képzőművészek (festők, szobrászok, videoinstallátorok) alkotásainak kereskedelmével foglalkozik. Az állandó művészek kiválasztásánál, azon kívül, hogy többségük a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzett hallgatója, azt is fontos szempont volt, hogy mindannyian osszák a galériaalapító karitatív törekvéseit.

A Stereo Gallery vezetője kiváló külföldi kapcsolatainak köszönhetően ebben az éven két neves külföldi kiállításon is sikerült a fiatal magyar tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget szerezni. Az egyik kiállítás a Barcelonában, míg a másik a Bolzánóban évente megrendezett művészeti vásár volt.

Az október végi rendezvényen, amely egyben kiállítás-megnyitó is lesz, két alkotó képeit lehet majd megtekinteni: Pintér Gábor, a galéria állandó művésze a nyitás óta. Fiatal kora ellenére számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek kortárs expresszionista alkotásai, nem csak Magyarországon, hanem külföldön is.

Kállai Henrik roma identitását vállaló magyar festőművész. Kállai is folyamatosan szerepel kiállításokon: képei jelenleg a bécsi Collegium Hungaricumban és a 2B Galériában láthatók.

„Állandó vevőink többségével beszélgettem a tervezett rendezvényről.” – mondja Mezei – „Mindannyian teljes mértékben támogatnak bennünket ebben a törekvésünkben. Ez nem gazdasági kérdés, emberségünket a nehezebb helyzetben sem hagyhatjuk otthon” – mondták.

A megnyitó időpontja: 2008. október 31. 19h, helyszín: Stereo Gallery (V. ker. Falk Miksa u. 6).

BreuerPress