Letette az esküt a palesztin szükségkormány

Mahmúd Abbász palesztin elnök előtt letette az esküt vasárnap Rámalláhban az általa kinevezett szükségkormány, amelyben a Hamász radikális szervezetnek nincsenek miniszterei.


A Hamász törvénytelennek nevezte az új kormányt.
A miniszterelnök Szalám Fajjád független képviselő lett, aki pénzügyminiszter volt az Abbász által csütörtökön menesztett, a Hamász és a mérsékeltebb Fatah mozgalom alkotta nemzeti egységkormányban. Fajjád megtartja a pénzügyi tárcát is. Végrehajtói jogkörével élve Abbász egy korábbi gerillaparancsnokot, a Fatah szövetségesének számító Abder-Razak Jahját nevezte ki belügyminiszterré. Fajjád az eskütételkor kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia egysége megmaradjon. „Ragaszkodunk a haza két részének közigazgatási és politikai értelemben vett szerves összetartozásához” – hangoztatta. A Gázai övezet lakosságának címezve szavait, azt mondta: kormánya azon lesz, hogy „véget vessen a szégyenteljes eseményekből fakadó anomáliáknak”, utalva a Hamász általi ottani hatalomátvételre.
Abbász hivatala bejelentette, hogy a palesztin elnök rendeletben törvényen kívül helyezte a Hamász katonai szárnyát, valamint a szervezetnek a Gázai övezetben tevékenykedő rendőri osztagait. E fegyveres csoportok tagja ellen büntetőjogi eljárást indítanak.
Számi Abu Zuhri, a Hamász egyik szóvivője ezekre reagálva közölte: Abbász „más arab tényezőkkel együtt sajnos részese lett annak az amerikai-izraeli összeesküvésnek, amelynek célja a Hamász mozgalom megbuktatása. A Hamász mint mozgalom a palesztin népben gyökeredzik, ahhoz kötődik. Az ellenállás folytatódik, és megállíthatatlan” – jelentette ki. Egy másik szóvivő, Iszmail Radván azt mondta: „Nem ismerjük el (a szükségkormányt). Nem működünk együtt vele.” Hozzátette azonban, hogy nem büntetik meg a kormány azon tagjait, akik a Gázai övezetből származnak.
Iszmáil Haníje, a menesztett nemzeti egységkormány miniszterelnöke szintén saját kormányét tekinti törvényesnek. „A nemzeti egységkormány leszögezi, hogy a törvényeknek megfelelően teljesíti kötelességeit” – jelentette ki Haníje közleményben.
Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) felszólította a palesztin Fatah és Hamász mozgalmat, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Ekmeleddin Ihsanoglu, a szervezet főtitkára vasárnap kiadott közleményében sürgette a mozgalmak vezetőinek párbeszédét. Ezzel egyidejűleg a Palesztin Hatóság alapszabályának és a törvényességnek a betartására, a palesztin nemzeti intézmények megőrzésére hívott fel. A török nemzetiségű Ihsanoglu határozottan elítélte, hogy fegyveresek foglaltak el közintézményeket. A főtitkár a palesztin területek egységének megőrzésére és arra szólított fel, hogy a rivális mozgalmak belviszályukkal ne sodorják veszélybe a palesztinok eddig kivívott jogait. Ihsanoglu június 20-ra Dzsiddába összehívta az OIC különbizottságát, hogy tanulmányozza a palesztin területeken történt eseményeket.
BreuerPress-MTI