Eörsi Mátyás: az a kérdés, hogy hatékonyabbá válik-e a kormányzás

Az SZDSZ frakcióvezetője szerint a kormányátalakítás legfontosabb kérdése, hogy az kellően szolgálja-e a hatékony, olcsó és jó kormányzást.


Eörsi Mátyás az ATV Pont 7 című műsorában vasárnap aggályait fejezte ki a miniszteri, államtitkári pozíciók számának növekedése miatt. „Nem vagyunk arról meggyőződve, hogy ehhez most meg lehet nyerni a közvélemény támogatását” – mondta. Hozzátette: „azt ígértük, hogy nem így lesz, és most azt látjuk, hogy mint a gomba burjánzanak az államtitkárok, miniszterek”.
A politikus egyelőre javaslatnak tekintve a miniszterelnök bejelenését, udvariatlanságnak nevezte, hogy a kormányfő a döntés előtt öt perccel tájékoztatta a változásokról Kóka Jánost, ő maga pedig csak a bejelentés után értesült a történtekről.
Szilvásy Györggyel kapcsolatban a frakcióvezető ténynek nevezte, hogy kancelláriaminisztersége idején nagyon sok anomália volt az általa felügyelt titkosszolgálatok körül. Ezért úgy vélte, hogy a miniszterelnöknek érdemes alaposan végiggondolni: ha akkor ezek a „néha jogosnak tűnő kritikák megjelenhettek”, vajon segít-e, vagy ront a helyzeten, ha ugyanez a személy fogja a polgári titkosszolgálatokat felügyelni.
A másik új miniszteri posztot illetően úgy fogalmazott: nem biztos, hogy erre szükség van, lehet, hogy Draskovics Tibor az Államreform Bizottság vezetőjeként feladatát ugyanolyan jól el tudná látni, mint miniszterként.
Hangsúlyozta: a kormányfőnek alaposan meg kell indokolnia, hogy miért van szükség erre a két új miniszteri posztra, nem elsősorban a koalíciós partnernek, de a lakosságnak.
Kérdésre válaszolva kijelentette: az SZDSZ nem kér sem több miniszteri, sem több államtitkári posztot.
Az SZDSZ ügyvivő testülete és parlamenti frakciója hétfőn, rendkívüli összevont ülésen foglal állást a kormányátalakítással kapcsolatban. Erről Eörsi Mátyás annyit mondott: nem akarja megelőlegezni az eredményt, de amennyiben hétfőn nem értenek egyet a kormányfő döntésével, „ha lehet zárt ajtók mögött vitatkozunk a koalíciós partnerrel, érvelünk, ha tetszik harcolunk”. Azt a fontos, hogy tudassuk álláspontunkat a liberális közvéleménnyel – tette hozzá.
MTI-BPI