Pártelnökök záró nyilatkozata

A biztosítási oldal megújítása mellett a háziorvosi és járóbeteg-, illetve sürgősségi betegellátás fejlesztésén túl a kórházi infrastruktúra fejlesztéséről, valamint a népegészségügyi programok bővítéséről állapodtak meg a koalíciós pártok , a lovasberényi egyeztetésen.


Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke „A reform folytatódik” címmel kiadott közleményben hangsúlyozta: az egyeztetésen egyetértés volt abban, hogy a parlamenti ülésszak végéig – a pártelnökök vezetésével – folytatódnak az intenzív szakmapolitikai egyeztetések, annak érdekében, hogy nyáron elő lehessen készíteni a parlamentnek ősszel benyújtandó jogszabályokat.
A felek egyetértettek abban, hogy a magyar egészségügyi rendszer egésze vegyes modellre, szolidaritásra és versenyre épül, amelyben egyaránt jelen van az állam koordinációs, szabályozó szerepe és a piaci verseny, a magán- és a közfinanszírozás – tartalmazza a közlemény.
A tájékoztatás szerint megegyeztek abban is, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elsősorban a szolgáltatók intenzívebb versenyén keresztül érhető el, valamint támogatják az intézmények gazdasági társasággá alakulását annak érdekében, hogy hatékonyabb, átláthatóbb legyen a gazdálkodásuk, és a betegek jobb minőségű szolgáltatást kapjanak.
A következő hasonló szintű egyeztetésre mintegy két héten belül kerül sor – zárul a közlemény.
BreuerPress-info