„Valamennyi részletében megvizsgáljuk ezt az eseményt, levonjuk belőle a következtetéseket, hogy megfelelő utasításokat adjunk titkosszolgálatainknak a terroristák és megbízóik elleni kíméletlen harcuk folytatása érdekében”
Kíméletlen harcot ígért a terroristák és megbízóik ellen Ehud Olmert izraeli kormányfő hétfőn, azután, hogy egy palesztin öngyilkos merénylő három embert megölt Eilat vörös-tengeri üdülőhelyen.
– közölte Ehud Olmert pártjának, a Kadimának a parlamenti képviselői előtt.
Cipi Livni külügyminiszter és ügyvezető igazságügy-miniszter hangsúlyozta: Izrael megteszi a szükséges lépéseket állampolgárai biztonsága érdekében.
„Izrael (eddig) rendkívüli visszafogottságot tanúsított, hogy lehetőséget adjon a palesztinoknak a terrorizmus elleni harchoz és a merényletek leállításához. Sajnos, ezeket nem sikerült beszüntetniük” – mondta újságíróknak a külügyminiszter.
„Kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi közösség nyomást gyakoroljon a Hamász-kormányra. Ami az izraeli kormányt illeti, dönteni fog a szükséges intézkedésekről” – tette hozzá Livni.
Amír Perec védelmi miniszter elítélte a válság „kiszélesedését”, amely veszélyezteti a november 26-án életbe lépett tűzszünetet, és ígéretet tett arra, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a hasonló merényletek megakadályozására.
Az általa vezetett Munkapárt képviselői előtt felszólalva Perec kijelentette: különbséget kíván tenni a palesztin szélsőségesek és a mérsékeltek között, akik békét kívánnak Izraellel. Közölte: még hétfőn tanácskozik a biztonsági szolgálatok főnökeivel a megfelelő válaszlépésről.
Az eilati merénylet után Egyiptom megerősítette a biztonsági intézkedéseket a Sínai-félszigeten – közölte egy biztonsági illetékes.
„Szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak a határok, az utak mentén valamint a városokban a dél-sínai kormányzóságban – közölte az illetékes, aki szerint a merénylet elkövetői és a felhasznált robbanóanyag nem érkezhettek Egyiptomból a térségben tartott járőrözések és a kormányzóság védelmére tett megerősített biztonsági intézkedések miatt.
A Fehér Ház hétfőn elítélte a merényletet és leszögezte, hogy a Palesztin Hatóság a felelős a hasonló merényletek megakadályozásáért.
„A terrorizmus elleni fellépés hiánya mindenképpen hatással lesz a kormány és a nemzetközi közösség közötti viszonyra, és aláaknázza a palesztinoknak az önálló állam iránti törekvését” – közölte Tony Snow fehér házi szóvivő közleményben.
Oroszország felszólította a palesztin és az izraeli vezetést, hogy folytassák biztonsági téren az együttműködést, és tartsák teljes egészében tiszteletben a tűzszünetet.
„Ez lenne a legjobb válasz az erőszakra építő destruktív elemeknek, és lehetővé tenné a palesztinok és Izrael közötti politikai rendezés kilátásának megőrzését” – közölte az orosz külügyminisztérium.
A merénylet elkövetését az Iszlám Dzsihád, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai (a Fatahhal kapcsolatban álló fegyveres csoport), és a korábban ismeretlen Hivők Hadserege nevű csoport egyaránt vállalta.
BreuerPress-info