Továbbra sem hajlandó elismerni Izrael jogát a létezéshez

Mégis megtartják vasárnap a tervezett damaszkuszi találkozót Mahmúd Abbász palesztin elnök és Háled Mesaal, a Hamász palesztin mozgalom politikai vezetője között – közölte Száeb Erekát, a palesztin elnök bizalmasa, hozzátéve, hogy a találkozó szíriai közvetítésre és valószínűleg vasárnap éjjel kerül sorra.


Músza Abu Marzúk, a palesztin kormányt irányító radikális Hamász mozgalom damaszkuszi irodájának helyettes vezetője, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a tervezett találkozó elmarad, megerősítette, hogy a kulcsfontosságú tárgyalásra mégis sort kerítenek. Mint mondta, Szíria „aktív és komoly közvetítésével sikerült meggyőzni Abbászt és Mesaalt, hogy tartsák meg hosszú időn át kialkudott találkozójukat, az egységkormányra vonatkozó politikai nézetkülönbségük ellenére”.
A Hamász-illetékes a találkozó meghiúsulásáért korábban a palesztin elnököt tette felelőssé, aki közlése szerint az utolsó pillanatban elutasította azt a „politikai képletet”, melyet egy közvetítő javasolt, és amely mindenki más számára elfogadható volt. Marzúk nem részletezte ezt a közvetítői javaslatot, csupán annyit mondott, hogy „külső tényezők okozták a legutóbbi válságot”, megerősítve a Hamász gyanúját, hogy Abbász izraeli és amerikai nyomásra mondta le találkozóját Mesaallal.
Izzat Rasak, a Hamász egy másik szíriai illetékese szerint az Abbász-Mesaal-találkozót azért halasztották el, mert további előkészítő tárgyalásokra van szükség a két palesztin politikus közötti ellentétek áthidalására. Ő sem tért ki részletekre.
Erekát a vasárnapi találkozó megtartását azután jelentette be, hogy Abbász Damaszkuszban tárgyalt Faruk as-Saraa szíriai alelnökkel, aki korábban Mesaallal tanácskozott.
A mérsékeltnek tekintett palesztin elnök szombaton érkezett Damaszkuszba, ahol aznap tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, aki kifejezte készségét a palesztin egység minden lehetséges eszközzel történő támogatására.
Eredeti tervek szerint Abbász még szombat este találkozott volna Mesaallal, hogy megpróbáljanak egyezségre jutni a nemzeti egységkormány létrehozásáról, valamint arról, hogyan vessenek véget a palesztinok hónapok óta tartó belső ellenségeskedésének, amelynek már 62 halálos áldozata van. Palesztin tisztségviselők reményeket fűztek a két palesztin vezető – 2005 óta első – találkozójához, amely szerintük képes lenne véget vetni az Abbász vezette Fatah és a Hamász testvérharcának és annak a politikai patthelyzetnek, amely a Hamász egy évvel ezelőtti kormányra kerülése óta fennáll a két rivális szervezet között.
A találkozót közvetítők útján alaposan előkészítették, számos kérdésben előrelépés történt, de kettő továbbra is függőben maradt: az egyik a két mozgalom erős biztonsági szolgálatai fölötti ellenőrzés és az, hogy a Hamász továbbra sem hajlandó elismerni Izrael jogát a létezéshez. Mesaal egy minapi Reuters-interjúban tényként ismerte el ugyan a zsidó állam létezését (bár nem mondta, hogy azt el is fogadja), ami Abbász környezete szerint mindenesetre bíztató.
BreuerPress-info