Izrael elítélését kérték az ENSZ Biztonsági Tanácsában

Ehud Olmert izraeli kormányfő csütörtökön közölte: „technikai hiba” okozta a tizennyolc palesztin civil – közte gyerekek – halálát a Gázai övezet északi részében fekvő Bét-Hanúnban szerda hajnalban


– Az arab országok Izrael elítélését kérték az ENSZ Biztonsági Tanácsában a mintegy 20 palesztin életét kioltó bét-hanúni tüzérségi támadás miatt.
„Ez állami terrorizmus. Ez háborús bűn, amelynek elkövetőit a nemzetközi jognak megfelelően felelősségre kell vonni” – közölte Rijád Manszúr palesztin ENSZ-képviselő a BT nyilvános ülésén, amelyet a testület egyetlen arab tagja, Katar kezdeményezésére, az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete és az 116 tagállamot tömörítő el nem kötelezettek mozgalma kérésére hívtak össze.

Negyvenöten szólaltak fel a vitában, amely során a testület nem foglalt állást a Katar által benyújtott határozattervezetről. A dokumentum diplomaták tájékoztatása szerint több ország, így az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan a jelenlegi formájában.
Daniel Carmon, Izrael ENSZ-nagykövetének helyettese Manszúrnak válaszolva megismételte „országa mélységes sajnálatát és szomorúságát” a véletlen támadás követelte polgári áldozatok miatt, de közölte, hogy az igazi felelős a „Hamász palesztin párt terrorizmusa”.
„Ha a palesztin terrorizmus nem venne továbbra is célba izraelieket, ha Kasszám rakétákat nem lőnének ki Gázából Izrael irányába, a bét-hanúni incidens soha nem történt volna meg” – szögezte le az izraeli diplomata.
Jean-Marc de la Sabliere, Franciaország állandó ENSZ-képviselője a támadás körülményeinek mielőbbi tisztázását sürgette, és felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul vessen véget hadműveleteinek a Gázai övezetben.
John Bolton amerikai nagykövet közölte, hogy Washington sajnálja az áldozatokat, de úgy véli, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát és az állampolgárai életét.
.
BreuerPress-info