Izrael javára végzett kémkedéssel gyanúsított 36, személyt Libanonban őrizetbe vettek

A libanoni biztonsági szervek legkevesebb 36 olyan személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak: az izraeli titkosszolgálat számára kémkedtek a két hete tartó izraeli-libanoni háborúban


A libanoni elhárítás a Hezbollah síita szervezet segítségével fogta le az informátorokat. Többen közülük egykor tagjai voltak az egykori Dél-Libanoni Hadseregnek (SLA), amely annak idején Izrael szövetségese volt.
Az SLA azt követően oszlott fel, hogy Izrael 2000-ben kivonta haderejét Dél-Libanonból. A szétkergetett fegyveres szervezet több tagját szabadságvesztésre ítélték, mert kollaboráltak az ellenséggel. Szabadulásuk után azonban sokan közül felújították kapcsolataikat az izraeli hatóságokkal – állították a hírforrások.
A közelmúltban őrizetbe vett informátorok közül több mint húszat már a konfliktus kezdete után a libanoni fővárosban, illetve Bejrút elővárosaiban elfogtak. Többüket azzal vádolják, hogy segítették az izraeli légierő gépeit a Hezbollah-célpontok felkutatásában, illetve a célokra való rávezetésükben.
A Hezbollah a kilencvenes években háborúban állt az SLA-val, amely segítette Dél-Libanon 22 éven át tartott izraeli megszállását.
Izraeli illetékesek most azt hangoztatják, hogy a zsidó állam a nemzetközi békefenntartó erők dél-libanoni telepítéséig ismét egy fajta biztonsági övezetet hozna létre a térségben, de ez nem vonna maga után közvetlen katonai megszállást, az ellenőrzést a légierő végezné.
BPI-info