Mubarak szerint a háború felerősítheti a terrorizmust

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az iraki válság békés rendezését szorgalmazta hétfőn egy „ijesztő tragédia” elkerülésének érdekében, egyúttal annak a félelmének adott hangot, hogy a háború felerősíti a terrorizmust.


2003.03.31 15:01 Mubarak szerint az iraki rendszer megdöntését célul kitűző szövetséges erők és a saját földjüket megvédeni próbáló iraki erők közötti katonai összecsapás ijesztő emberi tragédiát jelent, mindkét fél részéről áldozatokkal, egy nép és egy ezeréves civilizáció elpusztításával. Álláspontja szerint nagyon gyorsan ki kell dolgozni a válságot békés eszközökkel rendező megoldást, amely megfelelne a nemzetközi elvárásoknak, egyben megőrizné Irak egységét, szuverenitását és méltóságát. Az egyiptomi elnök ugyanis attól tart, hogy az iraki háborúnak súlyos következményei lesznek, és a terrorizmus erősödéséhez vezet. A z al-Kaida terrorhálózat vezetőjére, a szaúdi születésű Oszama bin Ladenre utalva Mubarak úgy fogalmazott: lehet, hogy a háború befejeződése után száz bin Laden lesz a jelenlegi egy helyett.