Hollik István országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában

Az energiabiztonság a legfontosabb

Hollik István országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a legújabb konzultációról, az energiahelyzetről, valamint a pedagógusok ügyéről.

 

A politikus elmondta, a rövidesen záruló legújabb nemzeti konzultáció során eddig több mint egymillió válasz érkezett be. Véleménye szerint ez egy olyan jelentős szám, amit már Brüsszelben sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez azért is fontos, tette hozzá, mert egyrészt ma már egyre többen hívják fel az európai vezetők figyelmét az elhibázott szankciós politikára, másrészt itt a mostani olajársapka, ami kifejezetten komoly nehézségeket fog okozni. Az olaj ára, és így a többi energia ára is megugrik, másrészt pedig az ellátással gondok lesznek. Bár Magyarország, Szlovákia és Csehország kimaradt az olajársapkából, de bizony ennek hatásait mi is megérezhetjük az ellátás nehézségeiben. Egyelőre úgy látszik, hiába minden figyelmeztetés elemzők, közgazdászok, de a magyar kormány részéről is, Brüsszel ezekre nem hallgat. És a hírek szerint egy újabb szankciós csomagot készítenek elő a földgázra és az atomenergiára. Ám az egészen biztos, ahogy ezt a magyar kormányfő is már többször megerősítette, ezekbe Magyarország nem megy bele. A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a hazai ellátás biztosított legyen, például a határközi áramszolgáltatás tekintetében is. Mindezt azért teszi, mert az energiabiztonság a legfontosabb, természetesen az energiafüggetlenséggel együtt.

Arra a kérdésre, hogy miként fordulhat elő az, hogy európai politikusok négyszemközt igazat adnak a magyar kormánynak, de amikor szavazásra kerül sor, pont ezzel szemben cselekszenek, Hollik István úgy felelt, mindehhez már hozzászokott a kormány. Nincsen másról szó, mint hogy a magyar kormány őszintén beszél és cselekszik, az emberek érdekeit képviselve, és sok európai politikus inkább a magyar kormányfő háta mögé bújik, hogy az beszéljen a Brüsszelnek kellemetlen kérdésekről.

A képviselő beszélt a pedagógusok megmozdulásairól. Mint kiemelte, két tényt le kell szögezni. Egyrészt azt, hogy mindenki elismeri, a pedagógusok nagyon értékes munkát végeznek. Ők nevelik, tanítják a gyerekeket, azt a korosztályt, amelyiknek 15-20 év múlva kell folytatni azt a munkát, ami Magyarország további sikereihez vezet. A másik ugyanilyen fontos tény, hogy valóban béremelést kell végrehajtani, de azt is látni kell, a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány saját költségvetési forrásokból csupán tíz százalékos béremelést tud végrehajtani. Ahhoz, hogy az elmúlt bő évtized legjelentősebb béremelése megtörténjék, szükség van az európai forrásokra, azokra, amelyek járnak az országnak. Ezért is törekszik a kormány megállapodásra Európával. Nagyon jó jel az, hogy a magyar helyreállítási programot a legmagasabb pontszámmal ismerték el. Most az a cél, hogy az ország az összes többi forráshoz is hozzájusson. Ám mindehhez arra is szükség van, hogy az Európai Parlamentben ülő ellenzéki képviselők is azon dolgozzanak, hogy az országnak járó pénzeket megkapjuk. Ami pedig az elbocsátásokat illeti, Hollik István szerint a törvényeket mindenkinek, így a tanároknak is be kell tartani, a tankerületi igazgatóságoknak pedig be kell tartatni a törvényeket. Szükség lenne nyugalomra, de ezt csak akkor lehet elérni, ha az ellenzéki politikusok nem szítják a feszültséget.

 

Köszönöm a beszélgetést  Breuer Péter