Lesznek feladatok 5783-ban is
Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában
beszélt a Szegedre tervezett Horthy emlékműről, valamint a szervezet
előtt álló feladatokról.
Az elnök elmondta, megdöbbenéssel értesültek arról, hogy ezúttal
Szegeden akarnak egy Horthy emlékművet felavatni. Hozzátette, a
Mazsihisz mindig is tiltakozni fog a Horthy-kultusz bármiféle
újjáépítése ellen. Ezt hangsúlyozták mostani közleményükben is, amiben
hivatkoztak a magyar miniszterelnökre is, hiszen Orbán Viktor volt az,
aki a parlamentben azt mondta, nem lehet semmifajta emléket állítani
azoknak, akik Magyarország 1944. március 19-i függetlenségének
elvesztése után hatalmon voltak. Heisler András szerint Horthy Miklós
volt az, aki felelős volt több százezer magyar ember haláláért, aki
háborúba sodorta az országot. Vannak, akik szerint az egykori
kormányzónak voltak zsidó barátai, és ő volt az, aki leállította a
budapesti zsidók deportálását. De mindez pont az ő felelősségét emeli
ki, hiszen ugyanezt kellett volna megtennie akkor, amikor elvitték a
több mint 400 ezer vidéki zsidót.
Arra a felvetésre, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán
Izrael állam lazít a hazatérési törvényen, hogy ezzel is segítse a
háborús helyzetből menekülő zsidókat, a Mazsihisz elnöke úgy reagált,
mindez nagyon fontos döntés, hiszen segítséget kell nyújtani a
menekülőknek. A nemzetközi zsidó szervezetek is sokat segítenek, ahogy
a Mazsihisz is komoly feladatokat vállalt a Magyarországra érkező
menekültek támogatásában.
Az 5783-as zsinagógai esztendőt illetően Heisler András
elmondta, ez lesz az utolsó, elnökként eltöltött időszaka, hiszen az
alapszabály értelmében csak két teljes cikluson át lehet valaki a
szervezet első embere. Hozzátette, ezen nem is kíván változtatni, a
tisztesség úgy kívánja, hogy jöjjenek a fiatalok. Az elnök szerint
komoly feladatok várnak a Mazsihiszre, egyrészt a Szeretetkórház
felújításának utolsó üteme még hátra van. Ehhez eddig a forrásokat a
kormány biztosította, és a remények szerint lesz pénz a munka
befejezéséhez is. Mindezek mellett a Mazsihisznek már most komolyan
erősítenie kell a szervezet szociális hálóját, mert a jelenlegi
helyzetben az egészen biztos, hogy egyre több ember lesz, akinek
segítséget kell nyújtani.
Arra a kérdésre, hogy miért nem találkozott a Mazsihisz
vezetése Izrael askenáz főrabbijával, Heisler András úgy felelt, Lau
főrabbi az elmúlt években többször is járt Magyarországon, és egyszer
sem kívánt találkozni a legnagyobb zsidó szervezet képviselőivel, noha
őt levélben is többször keresték ebben az ügyben. Heisler András
szerint ez azért érthetetlen, mert Lau főrabbi édesapja, aki korábban
volt Izrael askenáz főrabbija, amikor Magyarországon járt, egy nagyon
szívélyes hangulatú találkozón vett részt a neológia képviselőivel
Köszönöm az interjút Breuer Péter














