A BreuerPress és a HetiTV legfrissebb hírei 2021.X.08 reggelén
A magyar államnak meg kell teremtenie a lehetőségét, hogy a fiatalok megélhessék szabadságukat és ha akarnak, be tudjanak csatlakozni a közigazgatásba – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára.
Ötpontos, az offshore cégek működését korlátozó javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek az MSZP és a Párbeszéd – jelentették be a pártok frakcióvezető- helyettesei.
A jelenlegi izraeli kormány nem támogatja a palesztin államiságot – mondta Ájelet Shaked, Jáminá párti belügyminiszter az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása során.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő tárgyalásokat kezd a parlamenti pártok képviselőivel arról a helyzetről, amely a Sebastian Kurz kancellár közvetlen környezetében történt házkutatások és a kancellárral szembeni korrupciós vádak, valamint a vele szemben kialakult bizalmi válság miatt alakult ki.
Belföldi hírek:
Frakcióvezetőként össze kell fognia a saját képviselőcsoportját és tisztában kell lennie az összes előterjesztéssel, javaslattal, ehhez minden anyagot el kell, hogy olvasson, valamint a szükséges információkat is be kell szereznie, mondta Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában. Munkája mellett természetesen a városvezetéssel, a többi frakció vezetőjével, képviselőjével is kommunikálni kell, hiszen a testület alapvetően az együttműködésre épül. A jelenleg ellenzéki Fidesz frakció az elmúlt két évben ebben a szellemiségben készítette el javaslatait, bár az is igaz, ezeket nem hallgatta meg a többség, pedig a nyitottság az, amely mentén tudna működni egy város, egy kerület. A képviselő mindezek mellett egy nagy területet átfogó bizottságot is vezet, ami a szociális ügyektől kezdve a kultúráig sok mindennel foglalkozik. Veres Zoltán megerősítette, vannak olyan ügyek, amelyek napirenden maradnak, amiket a Fidesz frakció nem enged el, mint például a Molnár Antal Zeneiskola ügye vagy a 100 Tagú Cigányzenekarnak a kerületből történt kitessékelése. Nagyon sok olyan ügy van, amiket bizony a jövőben orvosolni kell – tette hozzá a frakcióvezető. Ugyanilyen eset a kerületben működő Heti Tv esete, amelyik folyamatosan beszámolt az elmúlt években az Erzsébetvárosban történtekről, de ebből az új vezetés nem kért.
A magyar államnak meg kell teremtenie a lehetőségét, hogy a fiatalok megélhessék szabadságukat és ha akarnak, be tudjanak csatlakozni a közigazgatásba – mondta a
Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára a Magyar közigazgatási ösztöndíjprogramról rendezett konferencián. Orbán Balázs arról beszélt, szabad ország nem létezhet anélkül, hogy a fiatalok ne tudják szabadon eldönteni, hogyan akarják egyéni karrierlehetőségeiket kiteljesíteni, ne tudják a sors által nekik rendelt karrierutat bejárni. Felidézte: amikor ő 2009-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán, az évfolyam egyik legjobbjaként, sok évfolyamtársához hasonlóan alig talált munkát. A fiatalok akkor az ingyen dolgozás, a fénymásolás és a munkanélküliség közül választhattak – jegyezte meg. Hozzátette: érdemes büszkének lenni arra, hogy 2021-re ez végérvényesen megváltozott, a 25 éven aluliaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, és az állam számos támogatást biztosít a fiataloknak a családalapításhoz, lakáshoz jutáshoz.
Ötpontos, az offshore cégek működését korlátozó javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek az MSZP és a Párbeszéd – jelentették be a pártok frakcióvezető- helyettesei. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője – a pártja és a Párbeszéd közösségi-oldalán is közvetített online sajtótájékoztatón – azt mondta, az offshore cégek becslések szerint évente több ezer milliárd forintos kárt okoznak a költségvetésnek, a magyar embereknek. Ez a pénz hiányzik az oktatásból, az egészségügyből, a nyugdíjemelésből vagy a fizetésemelésekből – mondta, hozzátéve: az ilyen cégek létrehozásával a tisztességtelenül szerzett vagyonokat is el lehet tüntetni. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban ismertté vált offshore- botrányban 35 állam- és kormányfő érintett, sajtóhírek szerint Magyarországon is több érintettje van az ügynek.
Külföldi hírek:
A Munkapárt képviselője, Gilád Kariv reformrabbi csütörtökön csatlakozott a Siratófal Asszonyaihoz a Nyugati Falnál tartott imákra és Tóra-felolvasásra Ros Chodes Cheshván alkalmából. Az imákon, mely heves tiltakozást váltott ki a helyszínen, a Kék-Fehér képviselője, Alon Tal is részt vett. A Siratófal Asszonyai csoport egyenlő imádkozási jogokért kampányol a szent helyen, ahol a héber naptár szerint minden hónap első napján imát tart. A helyszínt a Western Wall Heritage Foundation igazgatja a hagyományos ortodox normák szerint, és az imák során csak a saját Tóratekercseinek használatát engedélyezi. Bár egy 2013-as bírósági ítélet megállapította, hogy a nőknek joguk van Tóratekercset használni a szertartások során, a gyakorlatban nincsenek tekercsek a Siratófal női részlegén. Kariv csütörtökön ismét Tóratekercset vitt magával a térre a nők számára. Azonban amikor elkezdődött volna a felolvasás a tekercsből, eltávolították őket a pláza női részlegéből, és végül a női részleg bejáratánál fejezték be az olvasást, miközben lökdösték és fújolták őket. Egy biztonsági őr világosan közölte a nőkkel, hogy nem vihetik be a Tóratekercset a női részlegbe, és arra kérte őket, hogy a provokáció megelőzése érdekében álljanak le.
A jelenlegi izraeli kormány nem támogatja a palesztin államiságot – mondta Ájelet Shaked, Jáminá párti belügyminiszter az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása
során. Az Egyesült Arab Emírségekben működő The National hírügynökségnek nyilatkozva Shaked kizárta a palesztin államiságról folytatott tárgyalásokat, mind Naftali Bennett miniszterelnök megbízatása idején, mind pedig azt követően, hogy Jair Lapid fogja tőle átvenni a miniszterelnöki posztot. Az Arutz7 beszámolója szerint Shaked úgy fogalmazott: „Az izraeli kormány nem fogja mérlegelni egy palesztin állam létrehozását a jelenlegi Bennett vagy Lapid kormány alatt, amikor hivatalba lép a rotációs megállapodás értelmében”.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő tárgyalásokat kezd a parlamenti pártok képviselőivel arról a helyzetről, amely a Sebastian Kurz kancellár közvetlen környezetében történt házkutatások és a kancellárral szembeni korrupciós vádak, valamint a vele szemben kialakult bizalmi válság miatt alakult ki – közölte csütörtökön az elnöki hivatal. A lépésről nem sokkal azután döntöttek, hogy Werner Kogler zöldpárti alkancellár, kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a botrány miatt kialakult helyzetben. Van der Bellen csütörtökön és pénteken az összes párt vezetőjével találkozik, hogy értékeljék az aktuális helyzetet. A nap folyamán elsőként Werner Kogler alkancellárt, Osztrák Zöld Párt vezetőjét, majd Sebastian Kurz néppárti (ÖVP) kormányfőt hallgatja meg az államfő. Utánuk az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökével, Pamela Rendi-Wagnerrel találkozik Van der Bellen. Ma pedig a másik két ellenzéki párt, a Liberális Fórum (NEOS) és a Szabadságpárt (FPÖ) elnökeivel, a Beate Meinl-Reisingerrel és Herbert Kickllel való találkozó van az államfő napirendjén – közölte az elnöki hivatal.
Romániában csütörtökön minden korábbinál több, 1556 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápoltak a kórházak intenzív terápiás osztályain, a kapacitások folyamatos bővítése ellenére harmadik napja nincs már szabad hely. A román médiában megszólaltatott orvosok szerint a más osztályok, egyes esetekben a kórházak előtt betegekkel sorban álló mentők kénytelenek átvenni a telített intenzív részlegek feladatait. A sürgősségi osztályokon sokszor több légzési támogatásra szoruló koronavírusos beteg torlódik fel, mint ahány ágy van az intenzív osztályon. Miután múlt héten már negyedik alkalommal ütött ki emberéleteket követelő kórháztűz Romániában egy koronavírus betegeket ápoló kórházban, a temesvári járványkórház intenzív osztályát már tűzoltók őrzik, hogy szükség esetén azonnal közbe léphessenek. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint országszerte csaknem 15 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, többet, mint a járvány kezdete óta bármikor és a járványgörbe továbbra is meredeken emelkedik. Az utóbbi 24 órában is csaknem 15 ezerrel nőtt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ami másfélszerese az utóbbi két hét átlagának. A csütörtöki összegzésben szereplő 282 haláleset több mint 60 százalékkal haladja meg a kéthetes átlagot.
A finn parti őrség vizsgálatot indított hét olyan ügyben, amikor illegális migránsokat csempésztek Fehéroroszországból térségbeli országokon keresztül Finnországba – közölte az Ilta-Sanomat című napilap. A vizsgálat szerint az országba bejutott illegális bevándorlók több mint tízen voltak, szinte valamennyien irakiak. A valós szám azonban ennél nagyobb lehet, mivel a nyomozás még kezdeti stádiumban van. A
migránsok Fehéroroszországból érkeztek balti országokon és Lengyelországon keresztül Finnországba. „Azokat a migránsokat, akik Lengyelországban, Lettországban és Litvániában kötöttek ki, pénzért más uniós országokba, köztük Finnországba szállítják tovább” – tájékoztatott Jukka Tekokoski, a parti őrség bűnügyi osztályának vezetője. Az ügynökség szerint az illegális bevándorlókat elsősorban Észtországból érkező kompokon, járművek rakterében elrejtve szállítják Finnországba. A migránsok ezenfelül Lengyelországból légi úton és Németországból kompokon is érkeztek.
Gazdasági hír:
Londoni piaci elemzők szerint az európai földgázárak rendkívüli emelkedése felveti annak lehetőségét, hogy az európai kormányok végső eszközként az üzleti szektor vagy a lakosság áramellátásának adagolására kényszerülhetnek, és ez érzékelhető gazdasági veszteséget okozna az euróövezetben. Az egyik legnagyobb londoni elemzőműhely, a Capital Economics csütörtökön bemutatott tanulmányában azt valószínűsíti, hogy az európai földgázárak a következő egy évben is történelmi magasságokban, a készletek ugyanakkor aggasztóan alacsony szinten maradnak. A ház szerint ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen, hogy az európai kormányok végső eszközként az áramellátás adagolásához folyamodnak. Ennek gazdasági hatásai sok tényezőtől függnek, de például ha az euróövezetben az idei télen 10 százalékkal csökkenne az áramfelhasználás, az 3 százalékkal csökkentené az ipari termelést és 0,5 százalékkal a negyedéves megtermelt hazai összterméket (GDP) – áll a Capital Economics tanulmányában.
Időjárás:
Ma a változó vastagságú, időnként és helyenként szakadozott felhőzet mellett ki- kisüthet a nap is. Országszerte hűvös lesz, az élénk keleties szél pedig tovább rontja a hőérzetet.
Estére mindenhol megszűnik a csapadék és elvékonyodhat a felhőzet. A hőmérséklet jellemzően 11 – 17 fok között alakul.