A BreuerPress és a HetiTV hírei 2021.VIII.11.-reggelén
Tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
Magas a halálozások száma Erdélyben – állapította meg az Erdélystat statisztikai portál az idei év első öt hónapjának népmozgalmi tendenciáiról szóló, tegnap kiadott közleményében.
Ugrásszerűen megugrott a koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19 betegek száma Izraelben az egészségügyi minisztérium honlapja szerint.
Büntetőeljárás indult Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus két volt munkatársa, Leonyid Volkov és Ivan Zsdanov ellen azon címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített szervezetek számára – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Belföldi hírek:
Tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Lénárd Rita, a MOK alelnöke elmondta: maga sem hitte volna, hogy sikerül elérni a változást, a hálapénz megszüntetését. 2021 januárjától ugyanis hálapénzt adni és elfogadni is tilos – emlékeztetett. Megjegyezte ugyanakkor: 70 év alatt annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy úgy gondolták, a tiltás nem elegendő. Ezért döntöttek úgy, hogy szükség van tájékoztató kampányra, melyben bemutatják, mennyivel jobb az az egészségügy, amelyben nincs hálapénz. Az Országos Kórházi Főigazgatósággal egyeztetve az ország 167 egészségügyi intézményében helyeznek ki 4 ezer plakátot.
Már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), és több mint 25 ezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin közleménye szerint a felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, a családok emellett eddig 24 milliárd forint költségvetési kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönt igényeltek. A kormány 2015- ben vezette be a csokot, az otthonteremtési program részeként 2021 januárjától az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5 százalékra csökkent, a csokkal új otthont vásárlók pedig vissza is igényelhetik az áfát – emlékeztetett.
Ismét stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Mint írták, a 31. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja minden vizsgált településen stagnál, az elmúlt hetekben
tapasztalt koncentrációnövekedés megállt. Nagyvárosaink többségét alacsony koncentráció jellemzi – tették hozzá. Az NNK azt kéri, mindenki fokozottan ügyeljen a biztonságra, és továbbra is kerülje a zsúfolt helyeket. A közleményhez mellékelt térkép szerint valamennyi nagyvárosban alacsony a koncentráció, kivéve Kaposvárt, ahol mérsékelt.
A kormánynak, a kormánypártoknak jelenleg az ország biztonsága, az emberek egészségének, életének a megóvása a felelőssége mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában. A baloldal a járványidőszakban is a kampánnyal volt elfoglalva, a második-harmadik hullám alatt jelentették be a közös listájukat, ismertették a miniszterelnök-jelölt jelöltek személyét, programelemeket mutattak be. Az ellenzéki összefogás kapcsán azt fejtette ki Nacsa Lőrinc, hogy igenis lehet baloldalinak nevezni az ellenzéket, mert mint említette, nem lehet megkülönböztetni egy DK-s és egy jobbikos parlamenti felszólalást, és ez a baloldal az, amelyiknél egyre inkább eluralkodik az új antiszemita gondolkodásmód. Pedig – tette hozzá, amikor évekkel ezelőtt a Jobbik egyik képviselője listázni akarta a Parlament zsidó származású tagjait, akkor maga a DK elnöke követelte a Jobbik alkotmányos betiltását, ma pedig ez a két párt összefogott.
Külföldi hírek:
Magas a halálozások száma Erdélyben – állapította meg az Erdélystat statisztikai portál az idei év első öt hónapjának népmozgalmi tendenciáiról szóló, tegnap kiadott közleményében. A jelentésből az is kiderül, hogy a házasságkötések száma kezd visszaállni a koronavírus-járvány előtti szintre. Az Erdélystat a megyei statisztikai hivatalok által nyilvánosságra hozott adatok összesítése alapján mutatja be a születési, halálozási és házasságkötési trendeket Erdélyben, a Székelyföldre vonatkozó megállapításait pedig Hargita és Kovászna megye adatai alapján fogalmazta meg. A statisztikai portál grafikonján látszik, hogy a halálozási görbe lokális csúcsai egybeesnek a járvány tavaly őszi második, illetve idei tavaszi harmadik hullámával. A tavalyi erdélyi elhalálozási tendenciák az év második felében tértek el jelentősen az „utolsó békeév” görbéjétől: a halálesetek száma 2020 augusztusától kezdett növekedni, a novemberi csúcson pedig már csaknem duplája volt ez előző évinek. 2021 január-februárjában a halálozási többlet csökkent, majd idén március- áprilisban ismét növekedni kezdett.
Ugrásszerűen megugrott a koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19 betegek száma Izraelben az egészségügyi minisztérium honlapja szerint. Hétfőről keddre 6275 új vírushordozót találtak Izraelben, február közepe óta először haladta meg az új fertőzöttek száma az ötezret, és az elvégzett több mint százezer teszt közel öt százaléka bizonyult pozitívnak, ami szintén a legmagasabb arány hónapok óta. Augusztusban eddig nyolcvanan, csak vasárnap 16-an haltak bele a Covid-19 szövődményeibe. A minisztérium adatai szerint a 60 évnél idősebbek körében az oltatlanok legalább ötször akkora valószínűséggel lesznek súlyos betegek, mint azok, akiket beoltottak. A rendőrség új intézkedési tervet tett közzé a korlátozások
érvényesítésére. A terv szerint drónokat, beépített rendőröket és különböző technológiai eszközöket vetnek be, hogy betartassák a kötelező karantént, a zöld igazolvány-rendszert és a maszkhordást. Az ország tavaly év végén indította el a világ egyik legsikeresebb oltási kampányát, de az elmúlt hetekben a delta variáns miatt az új esetek száma jelentős növekedésnek indult. A hatóságok ezért többek között utazási korlátozásokat vezettek be és visszaállították a kötelező maszkviselést beltérben.
Megkezdődött egy háborús bűnökkel és gyilkossággal vádolt egykori iráni tisztségviselő, Hámed Núri pere Stockholmban. A hatvanéves Núrit azzal vádolják, hogy részt vett az iraki-iráni háború (1980-88) végnapjaiban elkövetett tömeggyilkosságokban. 1988-ban legalább ötezer emberrel végeztek, akik ellenezték a Ruholláh Khomeini néhai iráni legfelsőbb vezető által kiépített iszlamista rezsimet. Ez az első alkalom, hogy valakit bíróság elé állítanak a tisztogatás miatt. A svéd ügyészség szerint Núri 1988 júliusában és augusztusában a Karadzs városához közeli Gohardast börtön ügyészhelyettesének segédje volt, és súlyos atrocitásokban játszott szerepet. Az Iránt akkoriban vezető Khomeini elrendelte, hogy végezzenek ki minden rabot, aki továbbra is támogatja a Mudzsáhedín-e-Halk (a Nép Szent Harcosai) nevű iráni ellenzéki csoportot.
Az Európai Unió 40 millió euróról 75 millióra emelte támogatási csomagját a keleti partnerségéhez tartozó hat ország – Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Örményország és Ukrajna – számára a koronavírus elleni oltási folyamat felgyorsítása végett – közölte a brüsszeli székhelyű Európai Bizottság. A testület sajtóközleménye szerint ezzel az új, 35 millió eurós támogatási csomaggal az EU a globális oltóanyaghiány közepette jelentősen növelni kívánja az oltóanyagok elérhetőségét a keleti partnerség régiójában azáltal, hogy megkönnyíti az uniós tagállamok számára az oltóanyagkészletek megosztását, és költségvisszatérítést biztosít. Az EU az első, 40 millió euró összegű támogatási csomagját egészíti ki, amelyet az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködve még februárban mozgósított a lakosság biztonságos és hatékony oltására való felkészülés és a helyi felkészültség azonnali megerősítése érdekében.
Több mint kétszáz kormányzati alkalmazottat vett őrizetbe Szaúd-Arábiában a Mohamed bin Szalmán trónörökös által felügyelt korrupcióellenes hatóság egy tucat minisztériumban véghezvitt, legutóbbi tisztogatása során. Az országos korrupcióellenes bizottság (Nazaha) tájékoztatása szerint 207 személyről van szó, bár kilétüket, illetve őrizetbe vételük idejét nem tették közzé. A trónörökös korrupció elleni kampánya 2017 végén vette kezdetét, amivel sikerült bebetonoznia hatalmát, ezenkívül 106 milliárd dollárnak megfelelő összeget foglalt le az államkincstár javára. A szaúdi lakosság egyébként régóta panaszkodik a kormányzatban burjánzó korrupcióra és arra, hogy a hatalmi pozíciókban lévők elherdálják, illetve rosszul használják fel a közpénzeket.
Büntetőeljárás indult Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus két volt munkatársa, Leonyid Volkov és Ivan Zsdanov ellen azon címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített szervezetek számára – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A bizottság szerint a Litvániába menekült Volkov és Zsdanov bejelentette, hogy az Oroszországban június elején szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) és a Navalnij Törzsei mozgalom folytatja tevékenységét, és gyűjtést szervezett ennek finanszírozására. A két aktivista arról is felvilágosította a szimpatizánsokat, hogy hogyan támogathatják ezeket a szervezeteket kriptovalutával, névtelenségük megőrzése mellett. Az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat kedden felvette a terrorizmussal és szélsőségességgel kapcsolatban álló szervezetek hivatalos lajstromába az Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt és az ugyancsak betiltott utódszervezetét, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványát (FZPG). Az intézkedés nyomán a szervezet bankszámláit zárolják, újat nyitni pedig tilos lesz számukra.
Gazdaság:
Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Miskolcon, az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című rendezvényen. 2010 előtt nehéz volt a munkaerőpiacra visszajuttatni azokat, akik onnan kikerültek. A mostani kormányzat filozófiája az, hogy nem a segélyrendszert kell támogatni, hanem munkát kell adni a munkanélkülieknek, a kiszolgáltatottság helyett esély kell nekik – közölte Fülöp Attila. Ugyanez a cél a megváltozott képességű munkavállalók esetében is, ezen a területen azonban sokkal nagyobb energiára van szükség – tette hozzá. Fülöp Attila közölte: a szociális kérdés elsősorban foglalkoztatási kérdés, stabil, biztonságos megélhetés csak munkajövedelemből lehetséges. A 4,7 millió foglalkoztatott között mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű van – mondta.
Időjárás:
Ma is napos, meleg, a déli országrészben nagyon meleg, fülledt idő lesz jellemző.
Délután egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, aminek hatására meg-megélénkül az északi szél. Országszerte gomolyfelhősödés várható, de csapadék csak helyenként fordulhat elő. Többnyire csapadékmentesen vonul át a front felettünk.
Estére lenyugszik a légkör, országszerte kitisztul az ég. A hőmérséklet csúcsértéke 29 – 36 fok között alakul.