Lesznek még kérdések, amikre választ kell kapni

Lesznek még kérdések, amikre választ kell kapni

Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Pegasus ügyről, a felmerülő indokokról, kérdésekről.

 

A politikus, mint egykori válogatott vívó elmondta, a magyar vívósport eddig is remekül menetel a tokiói olimpián, az eddigi egy arany, egy ezüstéremmel és egy negyedik hellyel, mindez úgy, hogy nem minden fegyvernem lépett pástra. Kiemelte az immár harmadik egyéni aranyérmét szerző Szilágyi Áront, a kiváló sportembert, világklasszist, amilyenből talán százévente születik egy.

Gémesi György beszélt a megfigyelési botrányról, hozzátéve, ez egy komoly nemzetközi ügy, amiben ő maga is szerepel, mint megfigyelt, sok neves emberrel, mint a francia elnökkel együtt. Arra a kérdésre, hogy miért is figyelték meg itthon, a polgármester elmondta, 2017-ben jelentették be, hogy Új Kezdet néven egy jobboldali pártot kívánnak alapítani. Tették ezt mindazért, mert egy jobboldali alternatívát akartak felmutatni a kormánypártokkal szemben, mert úgy látták, sok olyan választó van, akik keresik a jobboldalt, akik nem akarnak a Fideszre szavazni. Hozzátette, ezt a pártot akár veszélyesnek is gondolhatta a Fidesz,példaként hozta fel, hogy volt már egy előzetes megállapodások közel 80 polgármesterrel, ám ez a szám valamiért leolvadt egy tucatra. Kérdésként merülhet fel, mi alapján és kik tudhatták meg azt, hogy kikkel tárgyalt akkoriban az Új Kezdet nevében a gödöllői polgármester. Hozzátette, mindig voltak megfigyelések, lehallgatások, de most alkalmaztak egy nagyon magas színvonalú programot, amit eredetileg a terrorizmus elleni küzdelemben használnak, még nem alkalmaztak. Az is természetes, hogy a magyar kormány is vásárol ebből a szoftverből, ám az nem, hogy ezt a kormány a politikai ellenfelei, újságírók, üzletemberek megfigyelésére alkalmazza – fejtette ki.

Gémesi György szerint azon kell elgondolkodni, hogy hol a határ, a megszerzett adatokat mire használják, már azért is, mert mint megjegyezte, amikortól kezdődtek a megfigyelések, akkortájt törtek be a lakásába, valamint a gyerekeinek a lakásaiba is, ahonnan semmilyen értéket nem vittek el, mindez nem lehet véletlen – tette hozzá.

A polgármester szerint a megfigyelés másik indoka léehetett a Zöld Híd Hulladékgazdálkodási Társulás körül kialakult helyzet, ezt több már településvezetővel közösen hozták létre. Itt nem lehetett megtenni, hogy a szolgáltatás díja nem fedezi annak költségeit, ahogy azt sem, hogy maga a szolgáltató nincsen kapcsolatban az azt igénybe vevőkkel, hanem egy állami kukaholdingnak kell belépnie. Ez ellen tiltakozott Gémesi György, kiemelve, ez egy csődhelyzet, ami eddig közel 60 milliárdjába kerül az államnak. Ezzel szemben a társulás eredetileg önfenntartó volt, a folyamatos megnyilatkozásai vezettek oda, hogy igyekeztek ellehetetleníteni a személyét a Zöld Hídon keresztül. Ez nem sikerül, ám azt el tudták érni, hogy ennek a társulásnak az éléről lemondatták Gémesi Györgyöt, ahogy – mint kifejtette, a polgármesteri székből is el kívánták küldeni, de a szavazók 2019-ben ezt nem így gondolták. Többféle vizsgálatot indítottak később a Zöld Hídnál, de nem találtak semmi kifogásolnivalót.

Arra a kérdésre, hogy a Pegasus ügynek mi lehet a következménye, a politikus elmondta, a történelemben már előfordult, hogy kormányok buktak bele a lehallgatásokba, itthon nem történik semmi, ezen is érdemes elgondolkodni. Mint hozzátette, sem magát, sem pedig a kiszivárgott listán szereplőket nem gondolja terroristának, ami most van, azt senki sem gondolta a rendszerváltás környékén.

Gémesi György kijelentette, nem szeretne semmi mást, mint a szemébe nézni annak, aki ezt a megfigyelést elrendelte. Nem bújhat ki a kormány a saját felelőssége alól, lesznek még történések, lesznek még kérdések, amikre választ kell kapni – jelentette ki a polgármester.