Benedek István Gábor. A 81 éves íróval – mindannyiunk szeretett BIG-jével – az Európa Keringő című regényéről beszélgettünk

  • A világhírű magyar zeneszerzőről, Kálmán Imréről és orosz feleségéről, Vera Makinszkajáról írta legújabb könyvét Benedek István Gábor. A 81 éves íróval – mindannyiunk szeretett BIG-jével – az Európa Keringő című regényéről beszélgettünk.

BIG: Minden ment a ponyvára!Szerző: Kácsor Zsolt

 

Maccabi_2

Hogyan lehet a keringőt – mint zenei műfajt – a prózában alkalmazni?

Amikor ezen a lehetséges ellentmondáson gondolkodtam, akkor rá kellett döbbennem, hogy az írás művészetének, egy szöveg megszerkesztésének van olyan vetülete, amely a zenedarabokkal összevethető. Hadd említsem a szimfóniát, amely nagy, többtételes zenei teljesítmény. Amikor ezt a könyvet írtam, ezt a szerkezetet, ezt a tagolást tartottam szem előtt.

Könyve operettszínházi bemutatóján jószerével többször emlegette Kálmán Imre feleségét, Vera Makinszkaját, mint a zeneszerzőt magát. Mi ennek a magyarázata? 

Nagyon egyszerű: ennek a történetnek, hiába szól Kálmán Imréről, szerintem mégsem Kálmán Imre a főhőse, hanem Vera. Ezt nem én találtam ki, ezt alátámasztja, hogy mások is látták: Amerikában töltött éveikben igazából már ő irányította a családot, az ő akarata érvényesült. Varázslatos asszony volt, aki zabigyerekként született, és ez rányomta bélyegét egész életükre. Ezen a ponton hadd tegyek valami személyes megjegyzést: az én feleségem is félig orosz, aki élete első hét évét a Szovjetunióban töltötte. Hiába zsidó, azt kell mondjam, hogy neki valamiképpen a lelke orosz, reggelente például, felkelés után, olykor dúdolni, énekelni szokott. Dalra fakad, ami magyar asszony esetében, szerintem, nemigen fordul elő. Ezt csak azért említem, mert Vera Makinszkaját is olyan fantasztikus nőnek képzelem, akinek orosz lelke van, és reggelente énekel. Lenyűgözött a személyisége, pedig a zene, a művészet általában egyáltalán nem érdekelte. A nyelvekhez azonban volt érzéke, bármilyen nyelven gyorsan megtanult, magyarul például éppen Kálmán Imrétől.

38707.jpg

Milyen élete volt Verának a zeneszerző mellett?

Ha egy szóval kellene kifejeznem: sokféle. Óriási hatással voltak egymásra, igaz, Verát nemcsak Kálmán Imre személyisége fogta meg, hanem az a bécsi milliő is, ahol megismerkedtek. A könyvemben van egy jelenet, amely a bécsi Grinzing kerület egyik éttermében játszódik, ahol annyira elkápráztatja Verát az ott tapasztalt gazdagság, kínálat és bőség, hogy úgy érzi magát, mintha rázúdult volna az Alpok. Egyszer én is jártam a Grinzingben, és magam is elképedtem ezen. Ahhoz hasonló élményem nem volt étteremben azelőtt és azóta sem.

Hogyan volt képes a zsidó házaspár a náci Ausztriából külföldre távozni?

Tudom, sokaknak hihetetlenül hangzik, de a szükséges papírokat Horthy Miklós idősebbik fia, Horthy István szerezte meg nekik, méghozzá az apja révén. Azt nem kell bemutatni, hogy Horthy miként vélekedett a zsidóságról, ugyanakkor Kálmán Imre magyarságát nem lehetett eltagadni. A zenéje is minden ízében magyar. A Jaj, cica… akár magyar közdal is lehetne, itt vibrál körülöttünk a levegőben. Mindenki dúdolja, mindenkinek ismerős. Tökéletes magyar dal, semmilyen izmust nem tudok ráhúzni. Kálmán Imrét egyébként átitatta a magyar népdal, ami nem csoda, a főiskolán olyan évfolyamtársai voltak, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla, Szirmai Albert. Kálmán Imre hatására Vera a pravoszláv vallásból betért a zsidóságba. A zsidó élet nem idegen a pravoszláv világtól, gondoljunk csak arra, hogy Pétervártól le egészen a Fekete-tengerig a mai Ukrajna területén hatalmas sávban együtt éltek a zsidók, az oroszok, az ukránok. Az valami érdekes, vibráló világ lehetett. Vizsnyic, a csodarabbik városa vagy Csernobil; ezek mind-mind zsidó kincsestartók voltak, gazdag zsidó élettel. Verának pontosan tudnia kellett, hogy milyen az egyszerű, vallásos, hétköznapi zsidó világ, hiszen azt abban a régióban, Péterváron is, átszőtte az orosz társadalmi lélek. Nem véletlen, hogy a második világháborúban, a Vörös Hadsereg sok katonája jiddisül beszélt. Theresienstadtban, ahol 1945-ben fölszabadultam, én magam is találkoztam olyan szovjet katonatiszttel, aki jiddisül szólt hozzánk, és csodálkozott azon, hogy mi nem értjük. „Nem beszélitek a jiddist, a máme lós’nt?, az anyanyelvet? Akkor milyen zsidók vagytok ti?” Ezt kérdezte. És levonta a következtetést, hogy akkor ti nem is vagytok igazi zsidók.

A könyve egyik tragikus következtetése, hogy ha Kálmán Imre itthon maradt volna, akkor Auschwitzban végzi. Vagy Bergen Belsenben, mint az író családja. Őt sem mentette volna meg a világhír?

Nem, ebben biztos vagyok. Gettó, vagon, gázkamra! Vidéki zsidó ember volt, akinek a sorsa azonos lett volna a miénkkel. Mit számított volna a magyar csendőröknek, hogy ő kicsoda? Nagyon jellemző a magyar csendőrségre, amit velem csináltak: amikor deportáltak, ki kellett űrítenem a zsebeimet, s habár gyerek voltam, oda kellett adnom nekik a nálam lévő utolsó szopogatni való cukrot is.  Minden ment a ponyvára! Ők meg besöpörték. Ez az élethelyzet várt volna Kálmán Imrére is. Mégis, mi más?!

Forrás Mazsihisz