A jelen és a jövő értelmezése természetesen a múlt segítségével
Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője a megújulásról, a muzeológus, levéltáros feladatáról is beszélt.
A jelen és a jövő értelmezése természetesen a múlt segítségével
Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője a megújulásról, a muzeológus, levéltáros feladatáról is beszélt.
Nehéz fába vágta a fejszéjét, hiszen most az Ön vezetésével úgy döntöttek, megújul a Zsidó Múzeum és Levéltár. Mindenki örömmel fogadta ezt az elképzelést?
Nagyon remélem, hogy igen, a döntést elsősorban a muszáj vezette, gondoljunk csak bele, harmincévenként egy lakást is kifestünk, felújítunk, pláne egy olyan intézményt, ahol évente rengetegen megfordulnak. Valóban az történt, hogy az eddigi állandó kiállítást „szétvertük”, de mindezt úgy tettük, hogy alaposan dokumentáltuk az egészet. Visszatérve a szóra, muszáj volt ezt megtennünk, mert nem csak a kiállítás narratívája volt poros, hanem maga az egész kiállítási tér is erősen lelakott volt.
Már azért is nehéz dolga lesz, mert az eddigi állandó kiállításon is számtalan kincset láthattak a látogatók, hogyan dönti el majd, hogy ezek közül mi kerüljön ki és mi nem? A rengeteg emlék, amit kiállítottak általában úgy került a múzeumhoz, hogy felajánlották vagy direkt azért vették meg mások, hogy Önökhöz kerüljenek. Ma is létezik ilyen mecenatúra?
Szerencsére ez a gyakorlat ma is létezik, de nem csak a mecenatúra okán, hanem azért is, mert létezik a zsidó közösségekben egy olyan szokás, hogy a családok történetét szeretik az emberek beleélni a történelembe, hiszen annak a neve fennmarad, aki csak egy tárgyat adományozott a Zsidó Múzeumnak. Visszatérve, ma is vannak adományozások, hatalmas irategyüttest kezelünk, vannak feldolgozandó hagyatékok. Mellette tavaly vettünk egy szekrényt, ahol olyan tárgyak is láthatóak, amelyek nincsenek benne a történetmesélés folyamatában.
Beszélt arról, hogy szerencsére sokan látogatják a Zsidó Múzeumot, lehet tudni, hogy mennyi közülük a külföldi és mennyi a magyar?
Azt tudom mondani, mi nagyon törekszünk olyan alkalmak megteremtésére, amikor becsalogatjuk a hazai látogatókat. Egyrészt azért, hogy kapcsolatot teremtsünk azzal a társadalommal, ahol élünk, tehát mindenkit várunk nagy szeretettel, az ilyen alkalmak például a Múzeumok Éjszakája, most lesz a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Ugyanakkor nagyon várjuk azokat is, akiknek a családjában van valamilyen zsidó kötődés, akiknek egy gyertyatartó megpillantása egy aha-élményt jelent, számukra külön programokat szervezünk. Ez azért is fontos, mert szükség van erre a XXI. században a zsidó identitás fenntartása érdekében.
Bevallom, számomra annyiban is különleges volt mindig is a Zsidó Múzeum, hogy a magyar zsidóság emlékei között egyszerre van jelen a zsidó és a magyar motívumok, sok a helyi kötődés. Ez minek köszönhető?
Úgy gondolom, hogy helyi kötődés nem csak nálunk van az emlékek között, természetesen nálunk megtalálható olyan Tóravért, amin a Kossuth címer kicsinyített mása van, de van ilyen Tóraszekrény függönyünk is. Ez egy általános jelenség a judaikában, ennek több oka van, egyrészt az adott közösség lojalitását, politikai állásfoglalását fejezi ki, másrészt van sok olyan motívumunk, amit akár így is, úgy is lehet értelmezni. Mi természetesen segítünk az értelmezésben, de az a legjobb, ha a látogató maga jön rá az összefüggésekre. Arról nem beszélve, hogy nagyon sok judaikát, a nemesfémtárgyakat nem maguk készítették a zsidó közösségek, hanem készíttették. Itt vannak például a szombat esti fűszertartók, amik nem olyanok, mint mondjuk a kiduspoharak, amikre szinte csak egy felirat volt elegendő, ezeknek nincsen másutt analógiája, szóval ezek a fűszertartók nagyon sokszor úgy néznek ki, mint egy katolikus templom tornya. Nem csak emlékeztetnek egy kicsit, hanem számos konkrét épülettel meg is lehet felelteni ezeket. Ez a fajta idomulás nagyon mélyre vezet a zsidó szellemtörténetben, érdekes, hogy vannak olyan tárgyak, amelyek például egy olyan üzenetet rejtenek, amit csak azok értenek, akik jobban ismerik például a zsidó textúrát, de az idomulást is nyomon lehet követni.
Ön nem csak múzeumi ügyekben nyilvánít véleményt, többször is megszólalt például emlékezetpolitikai ügyekben is. Minek köszönhető ez a nagy aktivitás, mert vannak, akik azt gondolják, egy muzeológus, egy levéltáros csak ül a szobájában sok-sok poros tárgy közepette?
Szerintem az aktivitás a természetes, ma már a muzeológusoknak nem a múlt értelmezése a dolga, hanem a jelené, a jövőé, amihez persze a múlt ad segítséget, ezért is őrizzük a poros tárgyakat. Ne feledjük, régen is megtalálták ezeknek a tárgyaknak a kortárs üzenetét, nekünk is meg kell találni, hogyan is kommunikálunk ezekkel a tárgyakkal. Nem csak az alapadatokat kell megadni egy-egy tárgyhoz, mert az nem érdekli a látogatót, ezért nem jön be hozzánk, a mi feladatunk a tolmács szerepe, ezzel is segítve a látogatót a megértésben.
A Zsidó Múzeum abban is jelentős, hogy nagyon sok fiatal önkéntessel dolgoznak, ezt hogyan sikerült elérni?
Szerintem egyszerű, a rendszerváltással együtt a kultúra iránti igény megtalálta az új formákat, ebben nem vagyunk különbözőek a többi intézménytől. Annyiban viszont igen, hogy most a zsidó identitás megélésének új intézményei alakultak ki, pontosabban átalakult és így lett befogadva, ezek vagyunk például mi. Tehát mi is képesek lettünk integrálódni a zsidó közösségek világába, bejött a köztudatba a megőrzés háza is, a tanulás, az imádság háza, a zsinagóga mellé.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
