Eltemetjük azokat is, akik után nem maradt semmi
Heisler András, a Mazsihisz elnöke
Eltemették a Margit híd felújításakor talált emberi maradványokat a Kozma utcai zsidó temetőben. A Margit híd felújításakor 2011-ben a munkások találtak rá a most eltemetett emberi maradványokra. A csontokat az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetben vizsgálták meg, és bebizonyosodott, hogy a maradványok között vannak a vészkorszak idején a nyilasok által a Dunába lőtt zsidó áldozatok és nem zsidó emberek is.
Ön szerint miben ragadható meg a mai nap jelentősége, azzal, hogy az egykori áldozatok végső nyughelyre kerülnek?
Két fontos eseményt szeretnék kiemelni a mai eseménnyel kapcsolatban. Az egyik, hogy 70 év után újra egy olyan temetés lesz, ahol az áldozatokat nem ismerjük név szerint. Ezzel a mostani kegyeletes eljárással eltemetjük őket, de szimbolikus értelemben azokat is, akik után nem maradt semmi, még csontos sem, talán csak hamu, vagy még annyi sem. A másik fontos mozzanat, a mai rendezvény, ami egy zsidó temetés, a zsidó törvények szerint, a Mazsihisz neológ temetőjében az egyben egy közéleti esemény is. Olyan, ahol a kormány részéről Balog Zoltán tart beszédet, ahol a temetési szertartást egy rabbi, kardos Péter főrabbi vezeti le, ám mellette lehetőséget biztosítunk arra, hogy itt megszólaljanak a keresztény egyházak vezetői, püspökei is megszólaljanak.
Most a Kozma utcai temetőben vagyunk, amelyik a Mazsihiszé, de mellette van még 1656 temetője az országban. Most döntött a kormány, hogy egymilliárd forintot biztosít ezeknek a fenntartására. Mire lehet elegendő ez az összeg?
Ez az összeg a problémáink megoldására nem elég, csak egy töredékére, de azt hangsúlyozni kell, ez egy nagyon komoly összeg, ami látható eredményt hoz, reméljük, hogy ezeknek a következő években lesz folytatása.
Köszönöm a beszélgetést.