K“K,
Vájécé hetiszakasz 4. kommentár, 5776. Kiszlév 6.
„Lea szemei azonban gyengék voltak, Ráchel pedig szép alakú és szép ábrázatú volt”(29:17). A mondat szerint Ráhel szép volt, Lea pedig, hm, a legkevésbé sem? A tórakommentátorok érezték, hogy ez a tanítás nem helyénvaló, ezért elkezdtek gondolkozni a vers mélyebb jelentésén. Voltak jobb és rosszabb elképzelések, most jöjjön az utóbbiból egy, gyilkos kritikával kiegészítve. Ibn Ezra azt írja, hogy „Ben Efráim (בן אפרים) szerint hiányzik a tórai szövegből egy „álef”, mert a רכות (rákot – gyengék) szó helyett a „hosszúkásak” (árukot – ארוכות) kifejezésnek kellene állnia. Valójában – teszi hozzá Ibn Ezra, ennek a pársánnak a nevében van egy felesleges álef, a fejéből sajnos hiányzik, és ezen magyarázatával kiérdemli (az álefet nélkülözőבן פרים ) Ben Párim, vagyis a „marhák fia” nevet. Ebből nem tudunk meg sokat Lea szemeiről, ugyanakkor fontos leckét ad Ibn Ezra a szövegelemzés szabadságának kérdésében, valamint arra is utal, hogy Lea ősanya jelentősége szempontjából teljesen mindegy, hogy milyenek voltak a szemei. A „nincs olyan, amire ne lenne utalás a Tórában” (Taanit 9a) alapelv nagy önfegyelmet igényel, és még véletlenül sem arra bíztat, hogy a Tórát tegyük (tév)eszméink forrásává.
Szép napot mindenkinek!
