
Szeptember 1-jén évnyitó ünnepségekkel vette kezdetét a 2015-2016-os tanév az erzsébetvárosi iskolákban, ahol hét intézményben összesen 316 első osztályos diák kezdte meg a tanulmányait. Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere tanévnyitó beszédében hangsúlyozta, az önkormányzat eddig is minden eszközzel igyekezett támogatni az iskolákat, a pedagógusokat és a diákokat, melyet a jövőben is folytatni kívánnak. Erzsébetvárosban a 2014-15-ös tanévtől az önkormányzat úgy döntött, hogy az állam által biztosított ingyenes tankönyvtámogatást kibővíti, így a kerületben a tavalyi évtől kezdve minden alsó tagozatos gyermek térítésmentesen jut hozzá a könyvekhez. 2011-től pedig minden első osztályos diák ingyenes tanszercsomagot kap az önkormányzattól, melyben minden alapfelszerelés megtalálható, ami szükséges az iskolakezdéshez. „Tudjuk, hogy a tanévkezdés megterhelő lehet a családok számára, ezért évről évre ily módon is szeretnénk segíteni őket.” – mondta el Vattamány Zsolt polgármester. |