Sikeres a Csontváry kiállítás

Sikeres a Csontváry kiállítás

 L Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Csontváry kiállítás sajtótájékoztatóján elmondott bevezetője

 

 

 

Csak néhány mondatot szeretnék megosztani Önökkel. Húsz napja nyílt meg a Csontváry kiállítás, mondhatjuk, hogy nagy a siker, nagy az érdeklődés, most ezen alkalommal is szeretnénk felhívni a figyelmet erre, hogy minél tö9bben jöjjenek el, megcsodálják ezt a tárlatot, megnézzék ezt a szépen felújított épületet, s velünk örüljenek, hogy egy új budapesti, Várbeli kulturális térrel gazdagodtunk.

Húsz naptári napról beszélünk, ennyi idő alatt közel 10 ezren váltottak jegyet erre a kiállításra, pontosan eddig 9684-en. Bízom benne, hogy az ősz folyamán még többen jönnek el, a nyári szabadságok után, akár szervezett csoportok, akár diákcsoportok formájában. Ha csak az eddigi tendenciát nézzük, akkor fél év alatt akár a 150 ezres látogatószámot is elérjük, ami az előzetes várakozásainkat, terveinket is felülmúlja. Ez egyértelműen sikernek nevezhető!

A másik, amit szeretnék kiemelni, az a köszönet, amelyet Baán főigazgató úrnak jár. Hozzájárult ennek a kiállításnak a létrejöttéhez, ám ami sokkal fontosabb, ezt a megnyitómban nem mondtam el, akkor még úgy tudtuk, attól féltünk, úgy tudtuk, hogy a milánói Világkiállítást kísérő rendezvényre elviszi a Nemzeti Galéria a Zarándoklás a cédrushoz című fantasztikus Csontváry képet. Ám a sikereket látva, a felfokozott érdeklődés miatt döntött úgy a Nemzeti Galéria főigazgatója, hogy más képpel helyettesíti a világkiállítási projektet. Ezért is a köszönetemet és a hálámat szeretném itt kifejezni, hogy nem csak őszig, hanem egészen a kiállítás zárásáig egyben tud maradni ez a fantasztikus kiállítás. Ennél már csak akkor lenne nagyobb az örömünk, ha az orosz múzeumok a náluk lévő Csontváry képeket legalább a kiállítás végéig kölcsön adnák. Itt az egyik teremben utalunk a lappangó képekre, az Oroszországban rejtőzőkre, ezeknek az 1/1-es változata látható. Ezek között jópár olyan kép van, amiről nem tudják a művészettörténészek, a műgyűjtők, a műkereskedelmi szakma, hogy hol találhatók. Még az is lehet, hogy fizikailag is megsemmisültek, reméljük hogy nem. Viszont vannak olyan képek, amelyekről teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a II. világháború idején a Szovjetunióba hurcolták őket és ma valamelyik moszkvai állami gyűjtemény raktárában találhatóak. Mi ezúton is nagy szeretettel kérjük az orosz múzeumi vezetőket, ha lehet, akkor a magyar közönségnek mutassuk meg ezeket. Vissza is adjuk majd őket, nem akarjuk a restriktúciós vitát ide hozni. Sokan tudják a II. világháborút követően számos országnak volt ilyen vitája. Magyarország is lezárt már ilyeneket, mint a sárospataki könyvtár ügye, ahol Magyarország komoly összegekért, de visszaszerezte ezeket. Én személy szerint is ígérem, ha kölcsönadják a képeket, visszaadjuk azokat, boldogok lennénk, ha lehetőségünk nyílna ilyesmire. Baán főigazgató úr már említett döntése adta ennek a gondolatmenetnek az apropóját, így ez a fantasztikus kiállítás december 31-ig várja a látogatókat.