Jankovics Marcell egy könyvről, a bűnbeesésről a Képes bibliai történetek című könyv kapcsán

Szent témák képben – könyvben, filmen

Jankovics Marcell egy könyvről, a bűnbeesésről a Képes bibliai történetek című könyv kapcsán            

 

 

 

Egy képről beszélgetünk.

Igen, a bűnbeesést mutatja be, ami a hatodik napon következett be, ami ugye péntek, amikor is a zsidóknál a kötelező házasélet napja. Ugyanakkor a babiloni mitológiában is kiemelt nap, Vénusz napja, tehát akkor is ezen a napon estek bűnbe.

Ez a kép a filmjében szerepel, meddig készült ez a munka?

Viszonylag hamar, nyolc év alatt fejeztem be, a film egyébként 26 perces és egy nagy Biblia sorozat mintadarabja lett volna, de lelépett az addigi támogató, mostanáig vártunk, hogy legalább egy könyv szülessen belőle, vagy legalább egy DVD, amit a könyvhöz adunk. Ezt a filmet soha nem vetítette le egyetlen televízió sem.

Miért?

Fogalmam sincsen, fizetniük nem kellett volna érte, én szinte utánuk dobtam volna. A baj az, hogy a nézőtársadalom lemaradt valamiről, mert ma már egyre kisebb az érdeklődés a szent témák iránt.

A Biblia után növekszik az érdeklődés.

Persze, mert van benne szex, van benne vér, vannak benne olyan remek történeti elemek, amelyek miatt azért is érdemes megcsinálni a filmsorozatot. Azért készülnek ilyenek, itt van a legújabb Mózes film. Az enyém egészen más, képes forgatókönyvek, a Királyok Könyvéig lehet követni ezt. Irdatlan meló volt ez, de egyben izgalmas is, mert mint egyfajta hullám, térnek vissza bizonyos motívumok, persze más formában és színben. Az én általam elképzelt szerkezet szerint, például, Izrael Egyiptomban, és itt Józseftől Mózesig foglalom össze azt a történeti részt, amelyben egyszer belépnek, másrészt kilépnek Egyiptomból.

Folytatás?

Az sehol, én öreg vagyok, valamint írok is. E kötet mellett egy másik is megjelenik a Könyvhétre. Van egy sorozatunk, amelyik felvidéki gótikus szárnyasoltárokat mutat be, képpel és szöveggel, ez utóbbiért vagyok én a felelős. Ezek olyan kincsek, amiről a turista-magyarok sem tudnak, elmennek Bártfára, Kassára, Lőcsére, ott nem ezt nézik.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter