A zéró toleranciát nem csak elfogadni kell, hanem alkalmazni is
Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke és Latorcai Csaba helyettes államtitkár az emlékezés fontosságáról
Hogy áll ma Magyarország az emlékezésben, a zéró tolerancia tudomásulvétele mellett?
Radnainé Fogarasi Katalin: A mai napon elhangzott Lázár János miniszter úr beszéde, ez követendő és példaértékű volt, minden, amit elmondott, az a szívemből, az érzelmeimből, az eszemből szólt. Az a dolga mindenkinek, aki emlékezéspolitikával foglalkozik, hogy emlékezzen, emlékeztessen. A rendezvénysorozatnak is ez a célja.
Idén az Uránia Filmszínházban zajlott a központi megemlékezés, de előfordulhat-e, hogy jövőre a Salgótarján utcai zsidó temetőben tesszük ugyanezt?
Azon dolgozunk, hogy erre a kérdésre egy talán mondjunk.
Államtitkár Úr, Ön mit gondol erről?
Latorcai Csaba: A zéró toleranciával kapcsolatban azt tudom mondani, a zéró toleranciát nem csak elfogadni kell, hanem alkalmazni is, nem csak a bűnüldöző hatóságoknak, az igazsági szerveknek, hanem mindenkinek, mindannyiunknak, az egész társadalomban. Mert csak akkor nem lesz antiszemitizmus, ha azt mindenki, minden személy, a társadalom minden tagja elutasítja. Véleményem szerint a kertetek megvannak, a pozitív társadalmi attitűd megvan, a mi feladatunk az, hogy a következő generációban az az attitűd legyen általános, hogy mindenki egyénileg elutasítja az antiszemitizmust, s ki tudja mondani a Holokausztra: Nem, nem soha!
Izraelben is megemlékezések zajlottak, megszólaltak a szirénák, két percre megállt az élet, elnémult a zsidók országa, emlékezve a 6 millió emberre, meg azokra, akik nem születhettek meg. Nekünk mit kell megtanulni ezekből?
Nem volt véletlen, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartottuk meg az Emlékezés Napjának nyitórendezvényét. Készült egy film Richter Gedeon életéről, Nem tűntem el címmel. Nem csak Richter Gedeon, hanem a Holokauszt valamennyi áldozata nem tűnt el, örökségük velünk van, ez a garancia arra, hogy ezek a megemlékezések valóban hitelesek és mindenkit megmozgatók lesznek.
Milyen egyéb rendezvények lesznek még ma, az Emlékezés Napján?
Lesz megemlékezés a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központban, majd a Duna partján a Cipők emlékművénél is lesz egy rendezvény, végül a Dohány utcában emlékezünk meg a mártírokra.
A megemlékezéseknek, így annak is, ami a Duna partján kerül sor, az üzenete az, hogy tiltakozzanak azok ellen, akik tagadják a hetven évvel ezelőtt történteket. Mit gondol erről?
Balga ember az, aki történelmi tényt tagad. Magyarországon nem csupán balgaság ilyet tagadni, hanem büntetendő ilyet tagadni. Büntetőjogi szempontból ennél többet a magyar állam nem tud hozzátenni. Polgárjogi szempontból sem tud többet hozzátenni, hiszen megnyílt a lehetőség, mindazok, akik sértve érzik magukat az ilyen megnyilvánulások hallatán, saját maguk indítsanak pert és követeljenek kártérítést. A mi feladatunk a nevelés, a gondolkodás alakítása, ebben a kormány elkötelezett.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter














