Heisler András: Kívánok valamennyi zsidó testvéremnek sáná tová tikátévút

---

 

 

 

Az elmúlt zsinagógai év a magyarországi zsidóság számára azonban annyira különlegesen alakult, hogy az újévi köszöntőt nem lehet szokványosra venni. Az idei egyfajta összegzést, avagy számvetést is megkövetel szerzőjétől.

Nehéz év áll a Mazsihisz mögött. Új vezetéssel indult neki az új esztendőnek. Sok megoldandó feladattal, évtizedes hiátusokkal. Melyik közülük a legfontosabb?

Nem könnyű megtalálni erre a választ. Mint annyiszor a múltban, most is érdemes őseink bölcsességét segítségül hívni: hogyan, milyen irányba lehet elindulni közös sorsunk útvesztőjében. Simon rabbi mondotta egykoron: háromféle korona létezik.

Talán a legfontosabb a Tóra koronája, aztán a papi méltóság koronája, és nem felejthetjük ki a mindnyájunk életét befolyásoló királyi koronát sem. De mindennél többet ér a jó hírnév koronája (Atyák 4.13).

Jó hírnév, mondta Simon rabbi kétezer évvel ezelőtt, s ma egy korszerű menedzser azt mondaná, megfelelő goodwill. Egy évvel ezelőtt a Mazsihisz jó hírneve súlyos hiányokkal küzdött. Képviseleti, érdekvédelmi képessége egyre kevésbé felelt meg a rendkívül bonyolulttá vált társadalmi és közösségi elvárásoknak. A Szövetség súlya csökkent, a magyarországi zsidó közéletben szövetségeseink vagy barátaink száma egyre kevesebb lett. A helyzet azonnali változtatást igényelt.

Bölcseink tanácsát követve, az elmúlt egy esztendő a jó hírnév koronájának visszaszerzése jegyében telt el. Elkészült egy olyan részletes szervezeti és működési átvilágítás, amellyel a társadalmi vezetés számára transzparenssé váltak a belső folyamatok. Elkezdődött a feltárt hibák kijavítása, a hiányzó szabályzatok pótlása, megszűntek rossz beidegződések, hatékonyabbá vált a működés, takarékosabbá a gazdálkodás – s a folyamat még csak az elejénél tart. Ezen az úton lépten-nyomon érdekek sérülnek: egyéni érdekek.

A Mazsihisz új ars poeticája szerint azonban a szervezetnek a közösség érdekeit kell előnyben részesítenie. A Szövetség ugyanis a budapesti és a vidéki hitközségek fejlődéséért dolgozik, forrásait a hitközségek és a mindenki számára létfontosságú intézmények felé kell irányítani.

Különlegessé tette az elmúlt esztendőt a holokauszt hetvenedik évfordulója is. Talán az utolsó olyan kerek évszámról van szó, amikor a szemtanúk, a holokauszttúlélők még közöttünk vannak. Közösségünket rendkívüli felelősség terheli, hogy az emlékezés méltó, a történelmi visszatekintés hiteles legyen. Ebben nem lehet nagyvonalúnak lenni.

A Mazsihisz az elmúlt esztendőben, ebben a kérdésben – talán a világégést követően először – nem volt hajlandó még a hatalom felé sem engedményeket tenni. Konfrontációra kényszerült a kormány emlékezetpolitikai hibái miatt. Az őszinte emlékezés iránti igényt és következetességet a magyarországi zsidóság tagjai heves érzelmekkel jutalmazták meg. A Szövetség mellé álltak civil szervezetek és a véleményformáló zsidó értelmiség. A magyarországi emlékezetpolitikai kérdésekben olyan egységet sikerült kovácsolni, amilyenre a történelemben még nem volt példa.

A Mazsihisz törekvéseit a nemzetközi zsidó szervezetek először még csak szimpátiával követték, később nyilatkozataikban és aktivitásukban egyértelműen a Szövetség mellé álltak. Mindenki tudja, izgalmas és nem kevés veszéllyel járó kísérletbe fogtunk. Kelet-Közép-Európában ugyanis nincs bevett gyakorlata annak, hogy egy lokális zsidó közösség ennyire egyértelműen kitartson elvei mellett.

A Zsidó Világkongresszus, az Európai Zsidó Kongresszus, a Jad Vasem Intézet és a washingtoni Holokauszt Központ ugyanúgy szolidáris a Mazsihisz törekvéseivel, mint a politikailag nagy jelentőségű IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance) kormányok közötti nemzetközi szervezete.

Jó híre lett a Mazsihisznek nemzetközi relációban is

Mindeközben a Szövetség folyamatosan végzi napi aprómunkáját. Működnek az intézmények, működnek a taghitközségek zsinagógái, működik a szociális háló, történnek fejlesztések, beruházások, létrejönnek új projektek, kiállítások. Zoltai Gusztáv huszonnégy évnyi ügyvezetői regnálását követő drámai döntése sem törte meg a működés folyamatosságát. E helyről illeti köszönet több évtizedes munkájáért, a rendszerváltást követő történelmi korszakban tanúsított zsidó kiállásáért, s most, hogy közeledik a nyolcvanadik évéhez, bölcs lemondásáért.

Különleges év volt az 5774-es zsinagógai esztendő. Európában látványosan nőtt az antiszemitizmus. Van, ahol a szélsőséges muzulmán mozgalmak által fertőzötten, máshol pedig a jól ismert tradicionális történelmi antiszemitizmus bázisán. Van, ahol fizikai atrocitások érik a zsidó közösségeket, s voltak olyan esetek, ahol hidegvérrel gyilkoltak le embereket zsidóságuk miatt.

Európában, az Európai Unióban! S vannak országok – köztük Magyarország, ahol egyre erősebben találkozunk a verbális, vagy akár a parlamentbe is betüremkedő közéleti antiszemitizmussal. Hatékony jogi munkára, az események folyamatos követésére és az önvédelmi képesség növelésére van szükség. A jogi munkát jó minőségben gyakorolják chábád testvéreink, a monitoringozást önállóan, a korábbinál magasabb szinten végzi önkénteseivel a Mazsihisz, és közben a közösség védelme érdekében is tettünk lépéseket.

De az Izraellel való kapcsolatunk is különleges. Nem a ráció vezérli, hanem ez egy igazi szerelem. Gyermekeink, testvéreink, rokonaink és barátaink otthonáról van szó, s Izrael mellett minden körülmények között ki kell állni. Izrael önvédelmi joga nem megkérdőjelezhető – ez volt az üzenete annak a néhány héttel ezelőtti forró hangulatú nagygyűlésnek, melynek legalább hatezer résztvevője hangosan tüntetett Izrael mellett. Ez volt Európa második legnagyobb Izrael melletti rendezvénye.

Fontos, hogy büszkék legyünk eredményeinkre! A Mazsihisz és taghitközségei az elmúlt zsinagógai esztendőben számos sikert tudhatnak magukénak. A szinte képtelen közéleti környezetben is méltó volt a hetvenedik évfordulón rendezett megemlékezés-sorozat. Számos vidéki megemlékezésen személyesen is részt vettem, s a helyi zsidó közösségek – sok helyen az önkormányzatokkal együttműködésben – ragyogó munkát végeztek. Az élénk budapesti zsidó élet mellett vidéki városainkban egyre több helyen tudunk istentiszteletet tartani. Önálló kulturális események, kiállítások és rendezvények színesítik a közösségek munkáját.

Natan Sharansky, Izrael Államának egykori minisztere, a Szohnut jelenlegi elnöke a londoni Jewish Chronicle című újságban, nemrégiben mégis akként nyilatkozott, hogy az európai antiszemita hullám a diaszpóra megszűnését vetíti elénk. Elismerve helyzetelemzésének pontosságát, a levont következtetéssel vitába szálltam. Az európai diaszpórák – köztük a magyarországi közösségé – a jelenlegi nehéz helyzetnél lényegesen nagyobb történelmi kataklizmák után is képesek voltak újraszerveződni. Mindenki tudja, hogy a holokauszt okozta veszteségeket soha nem lehet pótolni, sőt azt is meg lehet jövendölni, hogy egy európai krízist követően a zsidó közösségek helyzete nem lesz ugyanaz, mint az elmúlt évtizedekben volt. Egy zsidó közösségi vezetőnek azonban abban kell hinnie és azért kell dolgoznia, hogy az európai diaszpóra fennmaradjon, és értékes része legyen a világ zsidó közösségének.

Nem kevés ez, különösen akkor, amikor a zsidóságon belül egyéni érdekek mentén különös erők szerveződnek – közösségi érdekek ellenében. Jó hírünket újra vissza kell majd állítani. Ez a jövő esztendő feladata lesz – de elkerülhető lett volna. Meg kell őrizni a Mazsihisz erejét és egységét, mert csak így lehet hatékony érdekképviseletet ellátni, a magyarországi zsidóság érdekében hitelesen megjelenni. Érdemes újra az Atyák könyvéhez (1,7) fordulni: „Tartsd távol magad a rossz szomszédtól, ne barátkozz vele, és ne hidd, hogy megmenekülhetsz a büntetéstől.” A Misna a szomszéd fogalmát ráadásul tágasan értelmezi. Lehet az igazi lakó-szomszéd, de lehet olyan is, akivel együtt kell dolgoznia az embernek. A lényeg, hogy a „rossz emberrel” szemben teljes izoláltságot ír elő, annyira, hogy tőle még Tórát sem szabad tanulni. Meg kell tisztulnunk a „rossz” emberektől, meg kell tisztítani közösségünket rombolásuktól. Súlyosak e szavak, de a problémákkal való őszinte szembenézés nélkül valóban el fogunk veszni. A jövő a tét, ezért kell dolgozni, ha kell, harcolni, keményen, állhatatosan. Küzdeni azért, hogy fennmaradjon Magyarországon az a gazdag neológ és ortodox tradíciókkal rendelkező zsidóság, mely a magyar társadalomnak évszázadok óta szerves alkotója.

Nekünk az a dolgunk, hogy ápoljuk több ezer éves vallásunk gyakorlatát, hogy bevonjunk minél több zsidót közösségi programjainkba, hogy elhívjuk zsinagógáinkba azokat, akik eddig nem voltak ebben társaink, hogy a fiatalokat megtanítsuk a zsidó értékekre, hogy lehetőségeket biztosítsunk számukra a megismerkedésre.

Hogy legyenek zsinagógai esküvők, hogy legyen sok brisz, hogy mindenkinek módja legyen a kóser ételek közötti választásra, hogy sokaknak legyen alkalmuk a héber nyelv tanulására, hogy szeressünk együtt lenni, s hogy megtanuljuk szeretni a Mindenhatót.

Rövidesen beköszönt egyik legnagyobb ünnepünk, ros hásáná, a zsidó újév, ami egyben az újrakezdés ünnepe is. Szlichoti imáink elmondásával bűnbocsánatért könyörgünk.

Ezeket az imákat az újévet megelőző héten, mindig hajnalban mondjuk, egészen jom kippur napjáig. Számvetést készítünk, mérlegre tesszük cselekedeteinket: mi az, amin változtatni akarunk, merre menjen tovább az utunk.

Majd ragyogó fénybe borulnak templomaink, a sófár több ezer éves ünnepre hívó hangja még azon testvéreink lelkéig is eljut, akik egy-egy zsinagógai esztendőben csak néhányszor látogatnak közénk. S mikor megszólalnak a közösségbe hívó kürt hangjai, akkor mindenki gondolkozzon el elkövetett bűneiről, bánjuk meg azokat, és imádkozzunk. Imádkozzunk, hogy beírattassunk mindnyájan az Élet Könyvébe.

Optimista vagyok, közösségi vezetőként mi mást tehetnék. 

A magyar zsidóság legnagyobb része nyugodt szívvel nézhet fel az égre. Mind a vallásukat gyakorlók, mind zsidó identitásukat más formában megélő testvéreink közül már bizonyára sokan meglátogatták halottaikat, és tudásuk szerint fohászkodtak azok lelki békéjéért. S miközben tekintetünket az égre vetjük, nekünk nem kell attól rettegnünk, hogy közeledik-e rakéta otthonunk felé. Mert a felemelő ünnepi hangulatban nem felejtkezhetünk meg arról, hogy az Izraelben élő zsidók az ünnep alatt is veszélyben vannak. Közép-Kelet-Európa legnagyobb diaszpórájának tagjaiként kérjük majd együtt arra a Teremtőt, hogy adassék béke Izraelnek, s a beköszöntő 5775. zsinagógai esztendőre a Mindenható írja be mindnyájunk nevét az Élet Könyvébe.

Kívánok valamennyi zsidó testvéremnek sáná tová tikátévút.