Balog Zoltán:A MÚLT FELTÁRÁSA MELLETT A MEGBOCSÁTÁSBAN IS PÉLDÁT KELL MUTATNI

A MÚLT FELTÁRÁSA MELLETT A MEGBOCSÁTÁSBAN IS PÉLDÁT KELL MUTATNI

Példát mutatni nemcsak a történelmi bűnök feltárásában kell, hanem abban is, hogyan lehet segíteni az áldozatok és a tettesek megszabadulását a múlt terhétől – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón szombaton Soltvadkerten.

A Határnyitás ’89 – egyházi és politikai szemmel című pódiumbeszélgetésen Balog Zoltán arról beszélt, hogy a megbocsátás kultúrája ma még hiányzik Magyarországon. A miniszter kitért arra is, hogy a kormányzatnak „nincs joga az egyházak működését kommentálni, azoknak feladatokat adni”.

Fabiny Tamás evangélikus püspök arról beszélt, hogy a magyar egyházak 1989 után, a „negyvenéves kalitkából kiszabadulva” nehezen találtak magukra, és nem mindenben váltak valóra a maguk, illetve a társadalom megújításához fűződő remények.