1944. május 13. Tótkomlós – a vég kezdete
„Nekem egyszerű helyzetem volt, 44 nyarán, hat és fél évesen beraktak a gettóba. Addig egy faluban laktunk, egy teljesen átlagos magyar falu volt, kicsit rokonságba a tiszaháti, a kárpátaljai magyar falvakkal, ebben az érdekes pont az, hogy mindenfélék voltak a rokonságomban, még szerbek is. Jött egy főjegyzői ukáz, meg egy csendőr, minket beraktak egy gettóba, elvittek minket először Békéscsabára, aztán Debrecenbe, ahol egy újabb vagon, immár nagyobb távolság, elvittek bennünket, akkor még nem tudtuk hova, Ausztriába. Pár hónapig voltunk ott, akkor jött a kora ősz, ami ott szörnyű volt, állandóan fagyoskodtunk. Nekem, mint alföldi gyereknek ez nagyon rossz volt. Ám ez semmi nem volt, ahhoz képest, ami még jött, elvittek minket Bergen-Belsenbe. Ez ugye Hannover mellett, az Északi tengerhez közel van, itt már pokoli hideg volt, jó pár hónapig itt voltunk egy nagy táborban. Szerencsére ez nem volt haláltábor, hónapokig, 45 áprilisáig voltunk itt. Átéltük mindazt, ami ott történt, volt módomban átélni azt is, hogy mit is jelent az, hogy láger, éhség és mindenféle egyéb. Mielőtt az angolok felszabadították volna Bergen-Belsent, minket kivontak, és elvittek valahova délre. Ez egy szörnyűséges időszak volt, állandó légitámadásokkal és egyéb szörnyűségekkel egyetemben. 2-3 nappal a tábor felszabadulása előtt vontak ki minket, akik maradtak, azoknak szerencséjük volt. Mi Csehországba kerültünk egészen májusig, ott volt egy német főparancsnok, egy őrült ember. Ott voltak az oroszok a szomszédban, de ő végig kitartott, rengeteg ember meghalt, a németek közül is, persze közülünk is. Mi az igazi fegyverletétel után egy nappal szabadultunk fel.”
Az első tótkomlósi zsidók 1850-ben telepedtek le a faluban. 1854-ben már megalapították a hitközségüket. Ugyanebben az évben a falu északi határában temető céljára területet kaptak a községtől. A zsidó hitközség 1860-ban felépítette az imaház és iskola céljára szolgáló helyiséget és a tanító lakását. 1884-ben felépült az új zsinagóga. Közel 60 évig élt a zsidó közösség Tótkomlóson aránylag nyugalomban.
A komlósi férfiakat 1942 februárja és 1943 októbere között hívták be munkaszolgálatra. 1944 áprilisában Tótkomlóson is kötelezővé tették a sárga csillag viselését, majd megkezdődött a gettózás. Május 13-án a családok elhagyták lakásaikat, és a főtéri Iczkovits-géplerakat bekerített udvarára, az üzlethelyiségekbe, és az Iczkovits-ház lakásaiba költöztek. A gettót helyi és vidéki csendőrök őrizték. 1944. június 20-án a vasútállomásra hajtották, bevagonírozták, majd a békéscsabai gyűjtőtáborba szállították a komlósi zsidókat. Innen a strasshofi, és az auschwitzi lágerekbe kerültek. Tótkomlósra az Auschwitzba deportáltak közül senki sem tért vissza.
Ma már egyetlen zsidó sem él Tótkomlóson…
Tótkomlós történetét és a saját történetüket Závada Pál és Benedek István Gábor is megírta.
Benedek István Gábor gyerekkora 1944. május 13-án ért véget, hat és féléves volt, amikor el kellett hagyni otthonukat, hogy beköltözzenek a gettóba, az összes komlósi zsidóval együtt.
Benedekéket öt héttel később deportálták. Először egy magyar gyűjtőtáborba, majd egy ausztriai munkatáborba, végül 1944 novemberében Bergen-Belsen koncentrációs táborába. „Az anyám addig soha nem mondta nekem, hogy mi történhet velünk. Bergen-Belsenben hirtelen minden világos lett. A táborban folyton az elégetett holttestek szagát éreztük, és minden nap láttam embereket meghalni. Leírhatatlanul féltem, és minden nap imádkoztam az életemért”.
A gyerek nem egészen öt hónapig volt a koncentrációs táborban. Csak sok véletlennek köszönhetően élte túl a családjával együtt Bergen-Belsen poklát, és az 1944/45-ös „Magyarország-akciót”, több mint félmillió magyar zsidó, köztük több tízezer gyerek alig kilenc hónap alatt lezajlott megsemmisítését.
Testvére, Benedek Pál kivándorolt Izraelbe és az Új Kelet legendás újságírója, későbbi főszerkesztője lett.
Megjelent a Memento70 összefogás blogján. (memento70.blog.hu)
