OR-ZSE Hírlevél 8. évf.3.sz.

OR-ZSE Hírlevél 8. évf.3.sz.

8. évfolyam 3. szám

 

[email protected]

 

2014. március 3.

 

 

 

SZABADEGYETEM

 

Budapest – A MAZSÖK és a MAZSIHISZ támogatásával

 

Március 3.

Dr. Fényes BalázsA rabbinikus irodalom alapjai

 

Pécs – Az EZRA Alapítvány támogatásával

 

Március 6.

Friedmann Sándor tudományos munkatárs: EmlékMŰvészet. Az emlékezés művészete a holokauszt után

 

 

A DOKTORI ISKOLA HÍREI

A Doktori Iskola február 10-i ülésén befogadta Dr. Oláh János habilitációs pályázatát.

Szakmai vita március 27-én 13:00 órakor lesz.

Témája Kolbach Bertalan és a zsidó néprajz”. Szakértő: Dr. Voigt Vilmos.

Ugyanaznap 14:00 órakor kerül sor a nyilvános előadásra, melynek témája A budapesti Rabbinerseminar első korszakának (1877-1942) archontológiája és vezetőinek prozopográfiája.

Továbbá befogadták az alábbi disszertációkat és kijelölték az opponenseket:

1.   Kárpáti IldikóIlyenek voltunk” – A zsidó identitástudat árázolásának kultúraszociológiai olvasata az amerikai játékfilmekben. Opponensek: Dr. Hirsch Tibor (ELTE BTK) és Kárpáti György (PPKE). A védés várható időpontja 2014. április 10. 14:00 óra.

2.   Verő Tamás rabbi: Maimonidesz nevelésfilozófiája. Opponensek: Dr. Schőner Alfréd (OR-ZSE) és Shlomo Spitzer (Bar Ilan).

Szigorlati tárgyakat és várható időpontot adtak Dr. Kiss Erikának, továbbá jóváhagyták 4 hallgató kérelmét, melyek munkacím módosításra, illetve konzulens választásra vonatkoztak.

 

MÓDSZERTANI TOVÁBBKÉPZÉS

 

A 2013/14-es tanév második szemeszterében a Nyelvi Lektorátus módszertani továbbképzést hirdetett modern hébert, ivritet tanító tanárok számára 20 órában, melyre várja a zsidó oktatási intézmények héber tanárait.
A továbbképzés workshopokban folyik, hogy minden resztvevő, oktatók és hallgatók egyaránt építkezhessenek a közös együttgondolkodásból.
A témák felölelik a modern nyelvtanítás több szegmensét, valamint az államilag elismert nyelvvizsgára való felkészítés módszereit.
Az első képzési nap, február 26-án volt, az OR-ZSE Nyelvi Lektorátusa nyelvi laboratóriumában.

 

A KÖNYVTÁR HÍRE

Könyvtárunk rendezési állapotát és kincseit mutatják be március 3-án és 4-én 12:00és 13:00 óra között az NJA Kft. munkatársai, Bartha Anita és Ledniczky Lívia.

Intézményünk minden érdeklődő oktatóját és hallgatóját szeretettel várják.

 

 

A MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM KIÁLLÍTÁSA

 

A Magyar Zsidó Múzeum időszakos kiállítást rendez Michal Gavish képzőművész munkáiból 2014. február 21. és április 20. között.

A múlt jelene” című kiállítás a történeti, múzeumi és levéltári dokumentálás folyamatáról tesz fel kérdéseket. Gavish egy családtörténeti szálat vizsgál, a sajátját, amelyet a holokauszt szakított meg. A család története, a rokonok, hozzátartozók hiánya életének részévé vált, majd egy képzőművészeti projekt gondolatában teljesedett ki.

Részletes beszámolót lásd a múzeum honlapján:

www.zsidomuzeum.hu/flashgallery-56.html

 

 

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

 

Már lehet jelentkezni a 2014/2015-ös tanévre. A jelentkezési határidő 2014. március 31.

 

Felvételi tájékoztatónkat lásd a honlapunkon!

or-zse.hu/felvtaj2014.htm

 

 

RENDELKEZÉS AZ 1 %-RÓL

 


RENDELKEZŐ NYILATKOZAT
A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL

    A kedvezményezett adószáma:
     18171893 – 1- 42

    A kedvezményezett neve: Alapítvány a Zsidó Egyetemért


     TUDNIVALÓK
     Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely társadalmi szervezet, alapítvány
     vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára kíván rendelkezni.

    A nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét
    csak annviban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen.

    FONTOS!
    A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett adószámát, a
    borítékon pedig az
    ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS AZ ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT
    pontosan tünteti fel.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – — – – – – – – – – – –


RENDELKEZŐ NYILATKOZAT
A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL

     A kedvezményezett technikai száma: 0358

     A kedvezményezett neve:   Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 
    Ennek kitöltése nem kötelező.


     TUDNIVALÓK
     Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely bíróság által bejegyzett egyház
     vagy a költségvetés kiemelt előirányzata javára kíván rendelkezni.

     Ezt a nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét
     csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen.

    FONTOS!
     A rendelkezése csak akkor érvényes és tel jesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett
     technikai számát, a borítékon pedig az          
ÖN NEVÉT, LAKCÍMÉT ÉS AZ ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT
     pontosan tünteti fel.

Figyelem!

A rendelkező nyilatkozatokat a határoló vonal mentén először ki kell vágni, majd a szaggatott vonal mentén félbe kell vágni. A rendelkező nyilatkozatokat összehajtani nem szabad.

A 2×1 százalékról szóló mindkét rendelkező nyilatkozatot egy borítékba tegye bele és a lezárt borítékot a 2013. évről szóló személyi jövedelemadó bevallásával együtt, azzal egy borítékban küldje meg az adóhivatalnak, vagy az adóbevallást helyettesítő munkáltatói elszámolás esetén, közvetlenül munkáltatójának adja át a kitöltési útmutatóban foglaltak szerint.

 

 

 

 

AZ OR-ZSE ZSINAGÓGA…

 

 

IMAIDŐK

 

Hétfőn és csütörtökön 7:00 órától és 9:00 órától Sáhárit ima.

Péntek esti ima:                       18:00 órakor

Szombat reggeli ima:            9:00 órakor

 

OKTATÁS

 

Vasárnap

19.00: A zsidóság alapfogalmai  (Pozsonyi út 14.)

 

TALMUD-TÓRA

Minden pénteken 17:00 órától Rév Katalin vezetésével Talmud–Tóra az első emeleti Módszertani Központban. Az 5-11 éves gyerekeket várják szeretettel. A gyerekek a kidus előtt csatlakoznak a szombat fogadásához.

 

…ÉS A HEGEDŰS-CSÁKY ZSINAGÓGA

IMAIDŐK 

Hétköznap reggeli ima:                                                      7:30

Vasárnap reggeli ima:                                                         8:00

Esti ima:                                                                              17:15

 

Péntek esti mincha ima:                                                    17:15

Pénteken szombat fogadás, azaz Kábálát sábát:         17:30

Szombat reggeli ima:                                                           9:30

Szombat délutáni ima (szeudá slisit/sálesüdesz)           17:30

 

Felnőtt oktatás Mincha/Mááriv ima előtt !!!

Hétfőn 16:30

Zeév Paskesz: Mit üzen a Tóra ezen a héten?

Kedden 16:30

Darvas István: Fejezetek a Talmudból

Szerdán 16:30

Dan Dániel: Válogatott fejezetek Maimonidész életéből

Csütörtökön 16:30

Schőner Alfréd: Az ima és világa

 

TALMUD-TÓRA

Péntek délutánonként:

16:30-17:30   gyerekeknek 5 éves kortól

 

Szombat délelőttönként:

10:00-12:00-ig az istentisztelet ideje alatt játékos gyermekfoglalkozás

 

JELENTKEZÉS:

 

Kőszegi Juci Talmud-Tóra oktatónál: 06-20-334-6348, illetve Kéri Annairodavezetőnél: 06-30-644-9083, valamint a zsinagógában, a helyszínen.

 

A Hegedűs Gyula utcai körzet eseményeiről lásd:

www.bzsh.hu/web/index.php/hirekesemenyek/esemenyek-beszamolok.html

 

 

Péntek esti gyertyagyújtás Budapesten:                          17:19 órakor

 

A Sábát kimenetele Budapesten:                                               18:24 órakor

 

 

Hetiszakasz: Vájikrá (3Mózes 1- 5.)

www.or-zse.hu/hit/hitelet6.htm

Egy mondat a hetiszakaszból…

Vájikrá

„Örök törvény ez nemzedékeiteken át, minden lakhelyeteken…”

Mózes III.3.4.

 

Háftára: Ám zu jácárti (Jesájá 43:21-44:23.)

www.or-zse.hu/haftarak/parasatvajikrahaft_2010.htm

 

Szántóné dr. Balázs Edit