A Gyömrői polgarmester dr.Gyenes Levente beszéde
A rasszista eszmék feléledése ellen is tiltakoztak a holokauszt-vándorkiállítás gyömrői megnyitóján
A holokauszt áldozataira emlékeztek, illetve a rasszista eszmék ellen tiltakoztak hétfőn Gyömrőn, az Élet Menete Alapítvány vándorkiállításának idei megnyitóján. A tárlatot a helyi vasútállomás egyik vágányán álló vagonban nézhetik meg az érdeklődők.
A 2007 óta szervezett holokauszt-vándorkiállítás mostani első állomásán Ilan Mor,
Izrael magyarországi nagykövete azt mondta, „bizonyos hangok újra akarják idézni a borzalmakat”, de az ordas eszmék feléledése ellen tiltakozni kell, hiszen „az ehhez hasonló vagonok” az európai, illetve a magyar zsidóság meggyilkolását és a megmaradók gyászát idézik.
A vándorkiállítás anyaga lehetőséget ad arra, hogy az emberek szembenézhessenek önmagukkal, s arra is, hogy „akinek kell, az bocsánatot kérhessen” – hangsúlyozta a nagykövet. Kijelentette: a zsidóság ellen elkövetett rémtettek sohasem ismétlődhetnek meg, ezért is fontos az 1933 és 1945 közötti időszak tanulságainak levonása, s annak mind alaposabb megismertetése a fiatalokkal. Ilan Mor megköszönte a magyar kormánynak, hogy 2014 – a deportálások 70. évfordulója – „visszaemlékező év” lehet.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: „egy 20. századi tragédia szomorú színpadához most nem a tettes, hanem a tanúk térnek vissza”, hogy emlékezzenek.
Felidézte a közelmúlt szerinte szégyenletes megnyilvánulásait is: szólt a „sunyi jobbikos képviselő” összeírási kezdeményezéséről, a zsidózásról, a zsidóság egyik vezetőjének utcai megtámadásáról, s kitért a helyi tér parkjának Horthy parkká történő átnevezésére is. „Ezt még szégyellni fogja Gyömrő”, de talán az idő helyre teszi a dolgokat – mondta Zoltai Gusztáv.
Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) polgármester a holokauszt 600 ezer áldozatáról megemlékezve azt mondta: „ez a maroknyi nép ezredéven át küzdött hitéért és megszentelt földjéért ( …), ez a nép él és küzd, míg világ a világ”. Hozzátette: szavai a zsidó és a magyar népre vonatkoztatva egyaránt igazak.
Karsai László történész a gyömrői zsidók elhurcolásának körülményeire, itt maradt ingó- és ingatlanvagyonuk elrablására emlékeztetett, míg egy helyi holokauszttúlélő, a 85 éves Forgács János az Auschwitz-Birkenauban átélt borzalmakat idézte meg.
Az ünnepség befejező részében Verő Tamás rabbi héberül, majd magyarul imádkozott a vértanúk lelkéért, bevonva az imába a jelenlévő, többségében diákokból álló hallgatóságot is.
Az eredeti dokumentumokat 2007 óta felvonultató holokausztkiállítás 53. helyszíne Gyömrő. A tárlat február 22. után Újpesten, március 18. és 22. között Tapolcán, áprilisban Keszthelyen, májusban Zalaegerszegen, majd Kassán látogatható – tudta meg BPI.
A Gyömrői polgarmester dr.Gyenes Levente beszéde
Tisztelt egybegyűltek!
Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm a mai napon városunkba látogató
Őexcelenciája Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövetét,
Zoltai Gusztáv Urat a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatóját,
Verő Tamás rabbit,
Karsai László történészt,
Novák Ilona múzeumpedagógust,
Gordon Gábor Urat, Az élet menete Alapítvány elnökét
Forgács Gábor urat a holokauszt egyik túlélőjét.
Horovitz Tamás urat, a Debreceni zsidó hitközség elnökét.
Tisztelettel köszöntök minden résztvevőt a mai vándorkiállítás megnyitóján.
A mai megnyitón első gondolatként engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki.
Köszönöm mindazoknak, akik egy immár húszéves múltra visszatekintő mozgalomnak, Az Élet Menetének magyarországi képviselőiként lehetőséget adtak városunknak, hogy a Holokauszt borzalmaira figyelmet felhívó vándorkiállításuknak néhány napra otthont adhassunk.
Köszönöm mindazon Gyömrői aktivistáknak, akik szervezték, segítették, propagálták ezt a mai rendezvényt, hogy önzetlen munkájukkal városunkat gyarpították.
Tisztelt megjelentek!
Egy maroknyi népről szeretnék szólni először is.
Századokon keresztül kûzdöttek, hogy végre valóban függetlennek tudhassák magukat.
Ezred éven át küzdöttek megszentelt földjükért, népük hitéért.
Nemzetük szétszóratott többször is a világ minden tája felé.
Kevés nép tudja elmondani hozzájuk hasonlóan, hogy szinte nincs is olyan ország e földkerekségen, ahol ne találkozhatánk nemzetünk tagjaival.
Múltjukat keserű veszteségek lengik be, győztes háború szinte nem is köthető hozzájuk a világtörténelemben.
Mégis dacolt e nép a történelem viharával. Mégis kivívta függetlenségét. Mégis fennmaradt nyelve, kúltúrája.
Fent maradt, mert ez a nép élt és küzdött, és él és küzd amíg világ a világ. Fennmaradt, mert olyan szellemi és spirituális erőt tudott felmutatni, mint nagyon kevesen tudtak a kis nemzetek közül.
Fennmaradt, hiába próbálták népük tagjait kiirtani, integrálni, asszimilálni.
Tisztelt megjelentek!
E szavaim minden betűje igaz a zsidó népre.
És e szavaim minden betűje igaz a magyar népre is.
Látják milyen közel is vagyunk egymáshoz?
Akik pedig egymáshoz közel állnak, azok mégjobban átélik a másik fájdalmát.
Az akkori Magyarország területéről több mint 600.000 ember esett áldozatául a holokausztnak.
6oo.ooo ember. Nekem 600.000 honfitársam. Írók, költők, tudósok, kutatók, iparosok, vagy csak egyszerű hétköznapi emberek. Olyanok mint bármelyikünk ma itt.
Mit tennénk, ha szomszédjainkat, családtagjaikat, egykori osztálytársainkat, egykori szerelmeinket egyszer csak összefogdosnák és bezsúfolnák több száz, több ezer ilyen vagonba, mint ez itt?
Mit tennénk, ha tudnánk, hogy a biztos halálba indulnak ezek a vonatok?
Meddig emlékeznénk azoka, akiket soha többé nem láthatunk?
Lenne merszünk, nekünk hátramaradottaknak emlékezni rájuk?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nekünk megadatott, hogy legyen módunk emlékezni.
Nekünk megadatott, hogy úgy formáljuk közös életünket, közös jövőnket, hogy felelőséget viselve, ezt a felelőséget gondozva, ezt a felelőséget utókornak továbbadva, megakadályozzuk azt, hogy ilyen rémségek megtörténjenek most, vagy akár a jövőben.
Kérem tekintsük meg a kiállítást. Ne borzadjunk, ne keseregjünk, hanem merítsünk erőt a borzalmakból és a keserűségből, hogy mindig legyen erőnk megakadályozni azok megismétlődését.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Zoltai Gusztáv beszéde Gyömrőn, 2013. február
A viktimológia, a bűntény-tudomány, az áldozatkutatás elfogadott megállapítása, hogy a gyilkos mindig visszatér vérfagyasztó tette elkövetésének színhelyére. Most azonban egy huszadik századi, sohasem feledhető tragédia szomorú színpadához nem azok látogatnak el, akik a rettenet elkövetői voltak, hanem legfeljebb a tanúi, jó esetben kései fel- és megismerői.
Csakhogy kétféle tanú, kétféle ember létezik. A jóakaratú, a komolyan érdeklődő, aki őszinte lélekkel kíván okulni a történtekből. És az olyan, aki a martalócok hitelvű barátjának, örökösének tartja magát, s bennük ideológiai rokonát látja. Mert kifejezetten helyesli a hajdani bűnös tettet, és boldog, ha képzeletben hallja a kínzás, a szenvedés hangját, érzi a Cyklon-gáz bűzét. Az ilyen ember inkább irigyli az olyan elődöt, aki kéjjel ölt, ölhetett, nemcsak haraggal. És persze vannak a közömbösök. Akik e magatartásukkal akár cinkossá is válhatnak.
A második világháború végóráiban ez az átlagos település – Gyömrő – akár jelképes is lehetett volna. Az itteni, az akkori politikai vezetők hűséget esküdtek az ország elöljáróinak, s nem látták, nem akarták látni, hogy már a legfőbb hadúr is, egy másik erkölcsi tabellán, esküszegőnek minősül. Nem gondoltak arra, hogy pár hónap múlva a nyilasok – a nácik kedvéért – maguk is megszegik az őfőméltóságára tett fogadalmukat. Pedig már ez a hamis eskü sem akármilyen ügyet szolgált, hiszen Horthy nem egyszer dicsekedett azzal, hogy előbb hozott fajvédő, kirekesztő törvényeket, mint a nácik Németországban. És előbb volt Kamenyec-Podolszk, mint a hitleri Auschwitz és Birkenau.
Hölgyeim és Uraim!
Nehéz e történelmi jelentőségű vagon előtt szólni a jelenről. A szállítójármű ajtaja ugyanis – jelképesen – nyitva van! Ez a múlt még nem vált köddé, semmivé, az emlékezet még tökéletesen tiszta. Ráadásul pár hónapja csak, hogy a pesti utcán egy idős rabbit csúnyán inzultáltak; hogy a labdarúgó pályán botrányosan és harsogva zsidóztak, hogy a szörnyűség még a FIFÁ-hoz is fölhallatszott; aztán meg a Parlamentben egy sunyi jobbikos képviselő „biztonsági” összeírást követelt a zsidó képviselőkről; ötlete még a brüsszeli Európa-házban is visszhangzott, miközben Magyarországon a párt tagjai élvezhették, hogy a Kurucinfo hűségesen beszámolt az uszítás részleteiről.
Tisztelt Hallgatóim!
Talán eljött az idő, hogy megkérdezzük: nem jut-e nekünk túl sok ebből az élvezetből? Mert ezt a sort akár Gyömrő esetével is folytathatnánk. Ahol, úgy látszik, felébredt a régi virtus, és egyenesen Horthyvá kereszteltek át egy központi teret, amelyet végül „ligetté” szelidítettek.
Hadd húzzam alá: nem demokrácia az, amikor a kevéssé, vagy az egyáltalán nem tájékozott, illetve a megfélemlített, szavazni nem merő lakossággal erősítenek meg botrányos, aljas döntéseket. Evidencia, hogy minden tettnek, minden döntésnek magában kell hordania az erkölcs, az etika szigorú követelményeit is. Ezt a döntést szégyellni fogja Gyömrő lakossága.
Egy mozzanatot azért megemlítek: Nem a Donhoz kivezényelt és az ott megfagyott katonák – rokonok – nevében voksoltak a helybeliek, mint ahogy nem az elégetett Weisz doktor hajdan meggyógyított betegeiről faggatták az embereket a tér-átnevezéskor. Mert a Kormányzónak bizony mindkét dologhoz köze, felelőssége volt, miként az ország hadba lépésében is, a hitleri hadsereg oldalán.
Tisztelt Barátaim!
Bízom abban, hogy a történelem és az emberi igazság helyére teszi, mielőbb a megfelelő rangjára helyezi a dolgokat. Mint ahogy a vagon — és amit jelképez — örökre megmarad mementóként a világ és a magyar nép emlékezetében. A politika beteges divatvirága pedig, ahogy kell, elhervad.
E gondolatok jegyében nyitom meg Gyömrőn ezt az igazán súlyos örökséget idéző, vándor- kiállítást. Hiszem, hogy sokak lelkét megérintik a látottak, és akiket illet, revideálják korábbi álláspontjukat. Akik pedig nem mentek el szavazni, vagyis a többség, megértik az átnevezés ügyének jelentőségét. És idővel meghozzák a megfelelő döntést, amely a szolidaritás, az emberség, a tolerancia, következésképpen a jó alkotás, a teremtés biztató ügyét szolgálja.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
