Giorgio Perlasca emlékkötet bemutatója
A Budapesti Olasz Nagykövetség, a Budapesti Olasz Kultúrintézet, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mundus Novus Kiadó és a Holokauszt Emlékközpont 2012. október 29-én, hétfőn 17 órakor rendezi meg a Giorgio Perlasca – Világ Népeinek Igaza díjjal kitüntetett – olasz embermentőről megjelenő emlékkötet ünnepélyes bemutatóját.
A „SZÉLHÁMOS”, Egy olasz embermentő és társai a vészkorszak idején című kötet elsőként adja közre magyar nyelven – új dokumentumokkal és elemző írásokkal kiegészítve – a jeles olasz embermentő, Giorgio Perlasca visszaemlékezéseit. A könyv a Mundus Novus Kiadó gondozásában, a Wallenberg Emlékév alkalmából jelenik meg.
„Perlasca igaz emberségét és emberi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy bátran életveszélyesnek nevezhető, emberéletek ezreit mentő magatartásáról évtizedekig nem beszélt, érte előnyöket, kitüntetéseket nem várt, szinte titokban tartotta azt. Magyarország zsidósága hálával emlékezik Rá, és áldja az igaz ember emlékezetét.”
Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi
A KÖNYVBEMUTATÓ PROGRAMJA: 2012. október 29, hétfő, 17 óra
Tiszteletbeli vendégek:
Franco Perlasca, Giorgio Perlasca fia
Luciana Amadio Perlasca, Franco Perlasca felesége
Padova város zsidó közösségének küldöttsége
Beszédet mond:
Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete
Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója
Prof. Dr. Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi
Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke
A kötetet bemutatja:
Bangó Jenő, emeritus professzor (Belgium), szerkesztő, a kötet mentora
B. Wallner Erika, a Mundus Novus Kiadó igazgatója
Dr. Biernaczky Szilárd, a Mundus Novus Kiadó irodalmi vezetője
Házigazda:
Prof. Dr. Szita Szabolcs, a történettudományok doktora, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója
RÉSZLETEK A KÖTETBŐL
- 1. Franco Perlasca: Egy olasz férfi életrajza
- 2. Schweitzer József: Főhajtás
- 3. B. Wallner Erika – Biernaczky Szilárd: A Kiadó jegyzete
- 4. Tartalomjegyzék
- 5. Könyvészeti adatok
- Franco Perlasca: Egy olasz férfi életrajza
A szerkesztő jegyzete: Az Olasz Posta (Filatelia) az olasz hős, Giorgio Perlasca születésének 100. évfordulója tiszteletére bélyeget nyomatott, egyúttal egy díszes kis albumot is közreadott, amely a bélyeg, illetve első napi boríték mellett egy DVD-t is tartalmaz, olyan dokumentumokkal, amelyek nyomtatásban eddig még nem jelentek meg. Közülük most az elsőt, Perlasca fia, Franco visszaemlékezését adjuk közre édesapja életútjáról, írott formában, két nyelven.
Narrátor
Giorgio Perlasca 1910. január 31-én született Comóban, de a család rövidesen átköltözött a padovai provinciában található Maseràba, ahol az apa, Carlo munkát kapott. Perlasca fiatalon csatlakozott a dannunziói, nacionalista áramlatot magáénak valló fasisztákhoz. A harmincas években mint önkéntes előbb Kelet-Afrikába, majd Spanyolországba ment, ahol egy tüzérezredben harcolt Franco tábornok oldalán. Amikor a spanyol polgárháború befejeztével visszatért Olaszországba, fasizmussal való kapcsolata válságba került az 1938-as faji törvények, illetve a Németországgal való szövetség miatt.
Franco Perlasca
…És ekkor már apám nem volt többé, legalább is a szó klasszikus értelmében fasiszta, habár sosem vált antifasisztává. Valójában katonai tapasztalatai akkor, a második világháború idején értek véget.
Ő, aki a két világháború között mint önkéntes harcolt, nem lett katona, hanem a SAIB állami vállalat bízta meg – ha használhatom ezt a kifejezést – azzal a feladattal, hogy húst szerezzen, vásároljon a hadsereg részére a keleti országokban, mint az olasz követségek egyfajta kereskedelmi kiküldöttje. Előbb Jugoszláviába ment, aztán kelet felé, ahogy fokról fokra a háború kitolódott, mígnem 1942–1943-ban Budapestre került.
Magyarországon sajátos politikai helyzetben találta magát. Az ország kétségkívül a németek szövetségese volt, Horthy admirális azonban széleskörű függetlenséggel bírt a németek tekintetében. 1944. október 13-án államcsíny következett be, Horthy eltávolították, és a hatalom a nyilasok, a magyar nácik kezébe került. És akkor elkezdődött a terror.
Veszélyes helyzetbe került Perlasca is, aki korábban nem csatlakozott az új Olasz Köztársasághoz. Harcolt azonban Spanyolországban, s rendelkezett egy olyan dokumentummal, amely segítséget biztosított számára a világ bármely spanyol követségén. Elment tehát a spanyol követségre, s hivatalosan is spanyol állampolgárrá vált, majd együttműködött a spanyol konzullal, Sanz Brizzel bekapcsolódott a magyar zsidók megmentésébe vagy a megmentésükre tett kísérletekbe.
Elérkezett november 30-a, december elseje, és Sanz Briz eltávozott. Akkor kezdődött apám „szélhámosságának” 45 napja, amikor kifundálta, nem a saját, hanem egy spanyol követ szerepkörét. Aminek köszönhetően neki, aki se nem diplomata, se nem spanyol, sikerült megmentenie legalább 5200 zsidó vallású magyart.
Fasiszta volt, amint előbb említettem, nacionalista, dannunziánus, romantikus, ha használhatom ezt a sajátos kifejezést, azonban egy különleges tulajdonsággal bírt. És ez már kezdetben megvolt nála, később is megőrizte: sosem volt hajlandó vakon cselekedni. Mindig a saját fejével gondolkodott, szétválasztva önmagában a jót a rossztól.
Kereste a módját, hogy tegyen valamit és sikerült neki, szerencsére volt rá képessége, hogy sikerüljön, miközben nem került összeütközésbe önmagával, nem volt ideológiai szempontból leláncolt személyiség, akiben az ideológia áll mindenek felett, nem… benne az ember és az ember méltósága állt mindenek felett.
Giorgio Perlasca
(az Olasz televízió Mixer c. műsorából)
Bocsánat, olyan emberek voltak, akik halálos veszélybe kerültek, és ilyenkor tenni kell valamit, nem? Lehetőségem volt rá, hogy megtegyem, hát megtettem. Igen, azt kérdezi tőlem, hogy féltem-e? Eh, eh, bizony én is féltem.
Franco Perlasca
Apám, amikor rátaláltak, immár 80 éves volt, nyugdíjas éveit töltötte. A háború utáni sajátos helyzetben is normálisan élt, bár a háború ugyancsak sok mindent romba döntött.
Magyarországon mindene elveszett, a pénze is, s nagyon is világos volt a számára, hogy soha senki nem fogja azt visszatéríteni számára. Ebben az időben, többek között, Triesztben élt, az anyám trieszti, jobban mondva isztriai. Persze az anyám is mindent elvesztett, azonkívül, hogy a szüleit megölték, anyagi javai Isztriában semmisültek meg.
Így aztán valójában a háború után az életet a nulláról kellett újrakezdeni, pedig apám már nem volt a legfiatalabb, 34-35 éves, amely ma gyakorlatilag semmit sem jelent, de egykor más volt a helyzet az ilyen korúak számára. Csendesen élt, sikerült normális körülmények között elérkeznie a nyugdíjazás pillanatáig, se több, se kevesebb.
Amikor rátaláltak, akkor sem változott meg egyáltalán. Kétségkívül körbejárta a világot, számos megtiszteltetésben volt része, de ugyanolyan egyszerű ember maradt, mint amilyen korábban volt.
Elmesélek egy epizódot, amely jól megvilágítja, amit mondtam. Amikor Budapestre ment, hogy átvegye a plenáris ülésre összegyűlt parlamenti képviselők előtt a Szent István rendet, amely a legnagyobb magyar elismerést jelenti, vonaton ment, nagyon szeretett vonaton utazni, a repülőt nem nagyon kedvelte. Megérkezett Budapestre, este, a budapesti állomáson már jócskán sötétedett, a budapesti állomás egy végállomás, így tehát itt végződött az út. Látta, amikor beértek az állomásra, hogy szokatlanul élénk a forgalom, a kelleténél jóval nagyobb a fény, sok ember tartózkodik ott, fúvószenekar helyezkedik el, katonák sorakoznak fel, és még minden más. Nagyon kíváncsi lett, akkor még ki lehetett nyitni a vonatok ablakait, így lehúzta, hogy lássa mindazt, ami odakint történik, ezt gondolta: Valami fontos személynek kell érkeznie vagy elutaznia, szeretném látni, hogy ki lehet az. Aztán amikor kinyitotta az ajtót, és leszállt a vonatról, megértette, hogy őrá várakoznak, nem másra.
És mindez a tiszteletadás neki szólt. Nem értette, jó értelemben, nem azért, mert ostoba lett volna, vagyis nem sikerült igazából számot vetnie azzal, miért kellene, miért lenne szükséges mindez a tiszteletadás azért, mert megtettünk valamit, amit közülünk bárki megtehetett volna, vagy inkább meg kellett volna próbálnia, hogy megtegye, igaz persze, nyilván több vagy kevesebb szerencsével kísérelhették volna meg, hogy megtegyék, de ez a kérdés már más lapra tartozik.
Így gondolkodott ő, ilyen volt korábban, és ilyen maradt később is.
Narrátor
Giorgio Perlasca 1992. augusztus 15-én halt meg. A Padovától néhány kilométerre fekvő Maserà városka temetőjében temették el. Azt akarta, úgy helyezzék el a földben, hogy a dátum mellett csak egyetlen mondat szerepeljen: „A Világ igaza”, héber írással.
Franco Perlasca
- Schweitzer József: Főhajtás
Jó néhány évvel ezelőtt egy kiállítás alkalmából az olasz fővárosban, Rómában emlékezhettem Olaszország legszerényebb, legemberibb hősére, a megboldogult Giorgio Perlascára.
Akkor is azt mondtam, most is azt kell kijelentenem, az olasz nép büszke lehet e nagy fiára.
Hiszen Perlascának tulajdonképpen se a magyar zsidókhoz, se a magyar történelemhez, se Budapesthez semmilyen különösebb kötődése nem volt. Más rendű, másfajta kötödés élt benne, amely az általa felvállalt veszedelmes játékra késztette. A mérhetetlen, bár oly szerény formában kifejezésre jutó humanizmus vitte erre. Hogy ha én jól emlékszem olvasmányaimból, amikor a spanyol követ itt hagyta Budapestet, ő megbízás nélkül folytatta az ügyintézést, átvette az iratanyagát, és ami a legfontosabb, a pecséteket. És maga hamisított védleveleket, amelyek, ha elfogadták, bizonyos mentességet biztosítottak az üldözöttek számára. Hiszen magam is átéltem annak idején Kőbányán, amikor felsorakoztattak bennünket, a nyilas elöljáró az egyik kilépő társunk svájci védlevelét a szemünk láttára összetépte. Az üldözöttek jórészének mégis adott valamilyen biztonságérzetet, ha ezt a sokszor hamisított dokumentumot a svájciaktól, svédektől vagy éppen a spanyoloktól megszerezte. Ma már ez első látásra érthetetlen dolognak tűnik. Azonban ez az egyszerű „marhakereskedő”, akinek persze későbbi írásaiból kitűnik, valójában művelt embernek számított, azt használta ki (másokkal együtt), hogy a nyilas kormánynak szüksége volt a semleges kormányok elismerésére, és belement abba, hogy megengedje a semleges országok követségei számára ezeknek az ún. védleveleknek a kiadását.
Tegyük hozzá, aki ismeri a magyarországi zsidóság történetét a hitlerista megszállás idején, 1944. március 19-étől kezdődően 1945. februárjáig, amíg a front átviharzott magyar föld felett, mindenki tudja, hogy az Istenben megboldogult Giorgio Perlasca milyen bátran és milyen leleményesen védte a nyilas rémuralom vérgőzös napjaiban a halálra szánt zsidókat Budapesten 1944. őszén és telén, főleg december elsejétől január közepéig, a spanyol ügyvivő távozásától Budapest felszabadításáig. Nemcsak védlevelekkel, hanem azzal is, hogy a spanyol védett házakban, amelyekben több mint 5000 ember bújt meg, napi körútjaival, miközben szinte állandóan, példa nélkül álló merészséggel vállalta az összeütközéseket a be–betörni akaró nyilasokkal, folyamatos védelmet nyújtott, és hála kemény és kérlelhetetlen kiállásának ezek, és szinte (néhány eltévedt golyó vagy bomba áldozatait leszámítva) csak ezek a helyek érték meg érintetlenül a felszabadulást.
Perlasca igaz emberségét és emberi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy bátran életveszélyesnek nevezhető, emberéletek ezreit mentő magatartásáról évtizedekig nem beszélt, érte előnyöket, kitüntetéseket nem várt, szinte titokban tartotta azt.
Magyarország zsidósága hálával emlékezik Rá, és áldja az igaz ember emlékezetét.
A zsidó tanítás szerint – minden nemzet fiának, aki igaz embernek bizonyul, része van az örök üdvösségben.
Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy az olasz haza e nagy fiának emlékére, reá áldást mondhattam egykor az olasz fővárosban, és most számos fontos tényt feltáró emlékiratai magyar nyelvű kiadásának pillanatában is ezt megtehetem.
Perlasca hitünk szerint részese a lélek örök üdvösségének.
Schweitzer József
nyugalmazott magyar országos főrabbi
(E bevezető szavakat lejegyezte és összeállította: Biernaczky Szilárd)
- B. Wallner Erika – Biernaczky Szilárd: A Kiadó jegyzete
A Mundus Novus Könyvek Kft. (és elődje) több olyan művet jelentetett meg, amely a világháborús évek tragikus eseményeit, az üldözések, a menekülések és a hazai embermentés történelmi tényeit tárja az olvasók elé. Id. Antall József emlékirata (Menekültek menedéke, 1997) és a hozzá kapcsolódó dokumentumok elsősorban a második világháború idején Magyarországra menekült külföldiek mentésének történetét idézi fel. László Károly emlékirata (Az út Auschwitz felé – Tóparti nyaralás, 2004) a haláltáborokat megjáró túlélő szemével nyújt egyedülálló bepillantást a történelmi pokolba. Kapronczay Károly könyve (Lengyel menekültek Magyarországon, 2009) ismét a menekültügy világába vezeti az érdeklődőket – immár a történész szemével foglalva össze a sokáig szinte tiltó listán tartott témakör (címe ellenére) valamennyi népre kiterjedő tényeit.
Ebbe a sorba illik jelen kiadványunk is, amelynek középpontjában Giorgio Perlasca emlékirata kap helyet. Szeretnénk ezúton megemlíteni, külön megtiszteltetésnek tekintjük, hogy az 1944–1945-ös budapesti zsidó holokauszt eme kiemelkedő jelentőségű embermentőjének az egybegyűjtött feljegyzéseit mi adhatjuk ki magyar nyelven. A drámai eseményeket feltáró sorokhoz az olasz kiadás Giovanni Lugaresi értékes történelmi bevezetőjét kapcsolja. A magyar kiadáshoz viszont számos más dokumentumot is hozzátettünk, mivel úgy gondoljuk, hogy a Perlascára vonatkozó kutatások lényegében csak most kezdődnek el. Történész szemmel nézve is jogosan, mivel az eddig megjelent írásokban az események leírását, kronológiáját tekintve – akár Perlasca eredeti feljegyzéseit is szemügyre véve – a szemfüles olvasó számos ellentmondást fedezhet fel.
Mindez persze a történészek feladata. Itt most mi csak egyetlen dolgot szeretnénk barátsággal a memoárok kedves olasz kommentátora, Giovanni Lugaresi figyelmébe ajánlani, aki azt írja, hogy „…Ennek az immár idős férfinek az érdemeit végre elismerték: Izrael, Spanyolország és utolsóként Magyarország is.” A valóság, az, hogy Perlasca négy évtizedes elbújásának megtörése, vagyis megkeresése egy magyarországi felhívással (Új Élet, 1988. május 15.) kezdődött, amelynek nyomán még abban az évben Padovában a zsinagógában átvehette Izrael Állam képviselőjétől „A világ igaza” kitüntetést. De Magyarország nem utolsóként, hanem igen hamar, másodiknak ismerte el (1988–1989) az olasz hős érdemeit a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével. Ezt a new yorki Raoul Wallenberg Bizottság kitüntetése (1990) követte, és csak ezután nyújtották át a számára a spanyolok az Izabella Rend parancsnoki fokozatát (1991), majd pedig ezután kapta meg az olasz Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatát (1992).
A kötethez függesztett dokumentumok érthetően kizárólag magyar vonatkozásúak, bár közülük több is a Monacóban élő megmentett, a többek között olaszul is kitűnően beszélő Gelléri Zsuzsa személyéhez kapcsolódik. Nem véletlenül, hiszen ő nemcsak az egyik megmentett, hanem ráadásul Perlasca egykori segítői közül való, aki hősünknek tolmácsa, küldönce, támogatásgyűjtője, néhány fontos cselekedetének pedig az ösztönzője volt a nehéz időkben (lásd a kötet különféle oldalait). Gelléri Zsuzsa ösztönzésére (már Perlasca halála után) egy ideig Perlasca Egyesület is létrejött és működött Monacóban. De ennek a kötetnek a megjelenése is, több oknál fogva, neki köszönhető.
Gelléri Zsuzsának és élettársának hathatós segítségükért, valamint a kapcsolat hídját kiépítő Bangó Jenő emeritus professzornak, társszerkesztőnek (Belgium/Magyarország), továbbá a kötet megszületését elősegítő valamennyi kollégának, név szerint Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbinak, Szita Szabolcs professzornak, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának, Misur Györgynek, volt római nagykövetnek, Kirschner Péternek, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete elnökének, Sipos Áronnak, a Focus Film Produceriroda tulajdonos-vezetőjének, végül, de nem utolsó sorban pedig Franco Perlasca úrnak és feleségének, Luciana Armadio Perlascának, illetve a jelenlegi olasz nagykövetnek: dr. Maria Assunta Accili Sabbatini asszonynak, a budapesti Olasz Intézet igazgatójának: dr. Gina Giannotti asszonynak, illetve dr. Maria Rosaria Sciglitano nyelvi konzulensnek, továbbá a jogokat biztosító bolognai Il Mulino Kiadónak támogatásukért a kiadó ezúton szeretne hálás köszönetet mondani.
B. Wallner Erika és Biernaczky Szilárd
(Mundus Novus Könyvek)
- Tartalomjegyzék
Franco Perlasca: Egy olasz férfi életrajza
Schweitzer József: Főhajtás
Maria Assunta Accili Sabbatini: Előszó
Kirschner Péter: „Emberségről példát…”
B. Wallner Erika – Biernaczky Szilárd: A Kiadó jegyzete
GIORGIO PERLASCA EMLÉKIRATAI
Bevezetés (Giovanni Lugaresi)
Megjegyzések a szöveghez
Első rész
Pro memoria
Második rész
Spanyolország védett házai
Lily
Marián és Raul
1944. Karácsony
Farkas Zoltán
Dokumentum
Jelentés Spanyolország Külügyminisztériumának
FÜGGELÉK
Láng Éva: Kiáltás (vers)
Szita Szabolcs: Giorgio Perlasca ellenállt a gyűlölet erejének
Misur György: Egy volt nagykövet emlékezik és kérdezne…(G. Perlasca egy kiadatlan levelével, 1957)
Roberto Cattro: Gelléri Zsuzsa
Bangó Jenő: Gelléri Zsuzsa „története”
Biernaczky Szilárd: Giorgio Perlasca utóélete Magyarországon
Biernaczky Szilárd: Találkozásokról és filmek keletkezéséről. Beszélgetés Sipos Áronnal
- Könyvészeti adatok
A „SZÉLHÁMOS”
Egy olasz embermentő és társai a vészkorszak idején
GIORGIO PERLASCA EMLÉKIRATAI
Dokumentumok és írások
Szerkesztette: Bangó Jenő és Biernaczky Szilárd
Budapest – 2012, Mundus Novus Kiadó
