Feldmájer: Eljöttünk, hogy ünnepeljük a magyar zsidóság büszkeségét

Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnökének köszöntője Professzor Schweitzer József ny. országos főrabbi 90. születésnapjára rendezett ünnepségen. A beszéd elhangzott 2012. október 14-én vasárnap a budapesti Goldmark teremben.
„Hine ma tov u’va-najim
Shevet ach-im gam ja-chad”

A 133. Zsoltár szavaiból idéztem, ami szabadon fordítva: Mily szép, mily kellemes, hogy mindannyian itt lehetünk, mindannyian összegyűltünk.

Nem tudom, ezen kívül kell-e még mondanom mást is Professzor Schweitzer József üdvözlésére. Ennél többet talán nem is kellene mondanunk.

Ki az az ember Magyarországon, ki az a kiváló tudós, ki az a zsidó ember, aki ennyi fajta embert tud összehívni egy helyre? Akinek személye olyan mélységes tiszteletet sugároz, hogy mindenki félretesz mindent, ami megosztja országunkat.

Eljöttünk, hogy ünnepeljük a magyar zsidóság büszkeségét. Remélem – nem sértődsz meg, ha azt mondom – Józsi bátyánkat – mert így szoktuk mondani! Mindannyian tudjuk, hogy ki ő. Amit szerettem volna tényszerűen leírni, leírtam a laudációban, leírtam az átadott oklevélben.

Hadd szóljak most egy pár szót arról az emberről, akit mi egy másik oldalról ismerünk. Arról, aki egy nagyon szelíd ember. Tudják mindannyian, hogy az ő személye szelídséget sugároz, mindenkivel barátságos, mindenkivel mosolygós. Egy esetben nem: amikor elveiért kell kiállnia. Elveiért!

Nála mindenekelőtt és legfontosabb helyen a zsidóság áll. A zsidóság érdekeinek a védelme, a vallás tisztelete, a vallás terjesztése. Küzdelem a zsidók ellen támadó erőkkel szemben, amit összefoglalóan antiszemitizmusnak hívunk. Ekkor nem ismer semmiféle megalkuvást. Lehet, bárki, akivel beszél.

Az élet abban a szerencsében részesített, hogy sokszor lehettem együtt vele különböző helyeken. Beszélhettünk a Pápával, miniszterelnökökkel, királynővel, s bárki mással, mindig el tudta mondani úgy a véleményét, hogy az világos, egyértelmű legyen, de soha ne legyen sértő.

Ez Schweitzer József. Az az ember, aki fáradhatatlan nemcsak rabbinikus munkájában, nemcsak úgy, mint apa, nemcsak úgy, mint nagypapa, hanem úgy is mint közösségi ember. Kívánom, hogy sokáig bírja, mert tudom, soha nem fogja feladni. Mindaddig, amíg Schweitzer József közöttünk van – s reméljük, sokáig lesz még így –, nincs félnivalónk.

Van-e még olyan ember országunkban, akinek ilyen agya van, mint neki. Mindannyian tudják, Professzor Schweitzer József emlékszik mindarra, amit valaha tanult, amit valaha olvasott. Soha nem felejt el semmit. Mondhatjuk, sok ilyen ember van, a tudósok ilyenek, emlékeznek mindenre, de kevés olyat tudok, aki egyaránt idéz magyarul, héberül, németül és latinul, azonban olyan emberről még nem hallottam, akivel elmentünk Jeruzsálembe, emlékezett az utcára – amit Rov. Kookról neveztek el –, ahol öt évvel ezelőtt volt, s megkereste a vendéglőt, és olyan ember még egy nincs, aki emlékezik arra is, hogy öt évvel ezelőtt ki volt az a pincérlány, aki kiszolgálta, és arra is, hogy hívták. Ilyen ember még egy nem létezik, Hölgyeim és Uraim!

Az Örökkévaló különös kegye, hogy valakinek 90 évet ad. Olyan 90 évet, amelynek az eleje ugyan tele van borzalommal, de végül is békességet talál. Az azonban nem csak Schweitzer Józsefnek és családjának az öröme, hogy megélte a 90 évet.

Az Örökkévaló különös kegye, hogy nekünk megadatott az, hogy Ő közöttünk lehet, s ha ez nem lett volna még elég, megadatott az is nekünk, hogy tanítson bennünket, s ha ez nem lett volna még elég, megadatott az is, hogy atyai jóbarátunk legyen.

Professzor úr! Mit tudok mondani ezek után? Bis hundert und zwanzig – Éltessen Téged az Örökkévaló 120 évig a feleségeddel együtt, gyermekeid, unokáid körében.

Gratulálok!