Dr. Szili Katalin
független parlamenti képviselővel, a Magyar Szocialista Párttal való
szakításáról, és az általa újonnan létrehozott politikai pártról, irányzatról,
a Szociális Unióról beszélgettünk. Az Elnök asszony az MSZP-től való elválással
kapcsolatban úgy véli: – hiába árulózzák le, hiába illetik dézsmáló jelzőkkel.
Számára egy a fontos: a saját lelkiismerete. A Szociális Unió alapítója
szerint, a politikusoknak végre meg kellene érteniük, hogy nem lehet egy egész társadalommal szemben menni.
Elég nehezen jutottunk
be a parlamentbe – ahová „randevút” kaptuk az Elnök asszonytól –, de egy
telefon és máris mehettünk kollégáimmal a volt Házelnökasszony irodájába.
Belépve az ajtón egy kedves hölgy invitált beljebb, hellyel, kávéval, vízzel
kínált, mondván, Elnök asszony kis türelmet kér, máris fogad minket. Leültünk
és mindhármunk szeme egy vitrines szekrényen akadt meg, amely tele volt
különböző méretű, fajtájú kézi-csengőkkel. Ahogy sejtettük, és választ kaptunk
rá: ajándékok a világ minden tájáról. A csengettyű gyűjteményt csodáltuk,
amikor megjelent riportalanyunk. Kedvesen, egyszerűen fogadott. Szobájába érve
egy ízlésesen berendezett irodát találtunk. Hatalmas gyönyörű íróasztal, a
hozzáillő tárgyalóasztallal, és egyéb kiegészítőkkel. Amint meghallotta, hogy
pár fotót is szeretnénk készíteni, elnézést kért, és egy kis időt, hogy
megigazíthassa frizuráját. Miután magunkra maradtunk, a falakon lévő festmények
között felfedeztük Deák Ferenc arcképét. Nem volt nehéz, hisz az egyik
falfelületet teljes egészében uralta a portré. Megfogalmazódott bennünk a
kérdés: vajon miért pont Deák Ferenc? A következő interjúbeszélgetésben erre a
kérdésre is választ kapunk.
Hogyan jut eszébe egy
Hölgynek, hogy politikai pályára lépjen?
A jogi pályámat gyámügyesként kezdtem, utána
környezetvédelem, vízügy követte. Természetesen ezekben a témakörökben
fejlesztettem, képeztem magam tovább, de közben mindig valamilyen közösségi
tevékenységet is folytattam. Ennek eredményeképpen indultam az 1990-es
országgyűlési választáson képviselőjelöltként. 1992-ben önkormányzati
képviselői megválasztásommal eldőlt, és egyben elindult politikusi pályám.
Tehát nyugodt szívvel mondhatom, hogy a véletlen műve.
Megbánta valaha is,
hogy ide sodorta az élet?
21-22 év politikai tapasztalattal a hátam mögött mondhatom,
hogy nem bántam meg. Ezt az utat jelölte ki nekem a sors. Sokat tehettem és
remélem, hogy még tehetek is a különböző közösségek érdekében, védelmében. Ez a
lételemem! Mindig szerettem másokon segíteni, problémáikat megoldani, érdeküket
képviselni, kiállni értük, illetve egy-egy hasznos dolog mellett. Ezt az elmúlt
közel 22 év alatt többször volt alkalmam gyakorolni, ami nagyon jó érzéssel
tölt el. Motivációm a tenni akarás.
Ez azt jelenti, hogy
egy-egy embernek is segít, ha Önhöz fordul a problémájával?
Épp az imént, amikor egy pillanatra kimentem, Debrecenből
hívott egy 90 éves néni. Visszautasított minden más formát arra, hogy elmondja
problémáját, csupán a személyes találkozást tartotta megfelelőnek. „Ön az
utolsó mentsváram…”- mondta. Természetesen találkozom vele.
Ha ilyen bizalommal fordulnak hozzám, akkor már érdemes volt
csinálni mindazt, amivel megnyerhettem ezeknek az embereknek a bizalmát.
Valamit jól csináltam, és nem múlt el hiába a hátam mögött lévő két évtizednyi
politikusi pálya. Valamit csak letettem az asztalra.
Ön elkötelezettje a
zöldeknek és az állatvédelemnek. Továbbra is szívén viseli ezeknek a
problémáknak megoldását?
Igen, nagyon fontos dolognak tartom. Sokszor, sokféle védnökséget
vállaltam az állatvédelem ügyében. Van pár szervezet, akik nagyon komolyan
foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ez is a kultúránk része. Azt szoktam mondani:
mutasd, hogy bánsz az állatokkal, megmondom milyen az országod… Büszke vagyok
arra, hogy 88 hónapos házelnökségem alatt létrehoztam a Fenntartható Fejlődés
Nemzeti Tanácsot, amely 2010. tavaszán elkészített egy jelentést Magyarország
fenntarthatósági állapotáról. A globális adatokból kiindulva van „egy
pillanatfelvétel”, ami az anyagi kérdéseken túl, az erkölcsi-morális kérdésekkel
is foglalkozik. Büszke vagyok arra, hogy a Tanácsot, a jelenlegi házvezetés is
működteti. Ez a 32 fős testület mindig konszenzusos egyetértéssel hozott
döntést. Parlamenti pártok, civilek, érdekképviseletek részvételével kvázi
„felsőház”-ként működött. Ugyanígy megtartották a Kárpát-medencei Magyar
Képviselők Fórumát, ahol hazai és határon túli magyar képviselők üléseznek, és
amely szervezet 12 konszenzussal elfogadott stratégiát tett le az asztalra 5 év
alatt. A Szociális Unió nemzetpolitikai stratégiája is ezen az alapon áll. Ezek
a közmegegyezéses eredmények is azt jelzik, hogy némi sikerrel próbáltunk egy
másfajta politikai kultúrát felmutatni. Ha van párbeszéd, ha vannak közös
témáink, akkor lehet konszenzust teremteni, lehet távlatosan gondolkodni. Mint
említettem már, számomra ez nagyon fontos dolog, és próbálok a jövőben is
példát mutatni, ezekben a kérdésekben.
Kissé kényesebb
vizekre evezve: bátor dolog volt az MSZP-vel való szakítása.
A kilépés, az utolsó két évet és megnyilatkozásaimat tekintve,
várható volt. Változást, változtatást sürgettem, nem történt semmi, így nem
akartam, hogy a romok maguk alá temessenek. Ha politikai pályafutásomat és ívét
tekintjük, látszik, hogy ez egy rendhagyó történet, egy olyan út, amit kevesen
mondhatnak magukénak. Egy ilyen pályát befutni, – csodálatos érzés! Ugyanakkor
mindig megvoltak a magam belső küzdelmei: – Jól teszem-e? Jól csinálom-e? Ha
végig tekintem bizonyos ügyek mellett való kiállásomat, akkor…
Valamit biztosan jól
kellett csinálnia, hiszen az 1989-es rendszerváltás utáni politikában
folyamatosan meghatározó, emblematikus figurája a baloldalnak. Rengeteg
percember eltűnt a politika viharában, de Ön jelen van stabilan.
Hadd mondjak egy ugyancsak friss impulzust! Most volt a
Czestochowai Szűz Mária kép másolatának ünnepélyes átadása, ajándékozása a
Bazilikában. Egy végzős teológus hallgató meghívására kerültem a kivételes
eseményre. A tömegben állva odaszólt hozzám egy úr és azt mondta: „ köszönöm
a mindenkori kiállását!” Ezek azok a
visszajelzések, melyek megerősítenek abban, hogy jó úton haladok, hogy amit
teszek, és csinálok, az jó. Egyetlen iránytűm van, a lelkiismeretem.
Ez a kijelentés
furcsa egy vérbeli politikus szájából! Mindig a lelkiismerete szerint
cselekszik?
Ez volt az iránytűm 2004. december 5-én is, amikor kettős
állampolgárság ügyben a lelkiismereti szavazásra buzdítottam. De ugyanez
vezérelt 2007-ben leirt – „Muszáj baloldalinak lenni!” című -dolgozatomban,
amikor saját pártomat próbáltam, az általam helyesnek vélt baloldali mederbe
terelni. 2010. június 4-én, amikor egymagam ültem be a Nemzeti Összetartozás
Napjára, vagy amikor figyelmeztettem, hogy nem kellene az egészségbiztosítási
törvényt elfogadnunk, szintén a lelkiismeretem vezérelt. Nem lehet egy egész
társadalommal szemben menni!
A volt miniszterelnök
Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy „szilizmus” van az MSZP-n belül. Mit szól
ehhez?
Az egyik képviselőtársam ezzel kapcsolatban azt mondta a
parlamenti folyosón: „Gratulálok, hogy már izmus lett belőled! Ha a „szilizmus” önmagában egyenlő a
baloldalisággal, azzal az értékrenddel, amit magaménak vallok, ami a nemzeti
értékek konzekvens képviseletét, a szociális érzékenységet jelenti, akkor én
azt mondom, ez így vállalható is. De nyilvánvalóan a volt pártelnök ezt nem így
gondolta.
Gondolom sok vívódás
után döntött a szakítás mellett.
Igen. Nem volt egyszerű döntés. Húsz év után megválni egy
közösségtől, becsukni egy ajtót magunk mögött, nem könnyű dolog. Ugyanakkor azt
is tudomásul kellett vennem, hogy a párton belül van egy közösség, akik egész
mást gondolnak a baloldalról, mint amit az MSZP felmutat. Ez kitűnik és
visszaigazolódik napjainkban is, a párton belül folyó küzdelmekből. Egyébként
az október 4.-i döntésemet, nem egyedül tettem meg, hanem 25 társam is
csatlakozott e döntéshez, és fogadta meg, hogy egy valóban baloldali, de
leginkább a nemzeti értékeket és új társadalmi – politikai alternatívát
képviselő politikai erőt hozunk létre, amit úgy hívnak, hogy Szociális Unió.
Ha a Gyurcsány Ferenc
által emlegetett „szilizmust” vállalja, akkor, ha az egyenlő a baloldali
értékrenddel, a nemzeti érdekek konzekvens képviseletével, a szociális
érzékenységgel, akkor úgy látom, igen céltudatosan választották az új pártnak a
Szociális Unió nevet. Vagy rosszul látom kérdést?
Egyáltalán nem, a névválasztás tudatos volt, hiszen pártunk
számára elsődleges, ha nem a legfontosabb, hogy gondolkodásunk középpontjában a
szociális kérdések szerepeljenek. Az Unió pedig éppenséggel a nyitottságunkat
fejezi ki. Nem akarunk dogmatikus párt lenni. Új gondolkodásmóddal, új
politikai formációban, mindenki által elérhető, nyitott pártot hoztunk létre.
Olyan pártot, amely kapaszkodót, segítséget nyújt a társadalom legkülönbözőbb
rétegeinek. Megtartottuk a Szövetség a Jövőért mozgalmat is, ahol sok civil
szervezet partnerként segíti munkánkat. Mi ezeket a kapcsolatokat nagyon
fontosnak tartjuk. Ezek nélkül nincs párbeszéd, ezek nélkül nincs értelmes
törvényalkotás.
Melyek a jövőbeli
politikai céljai, illetve hitvallása a Szociális Uniónak?
Egyrészről mi meggyőződéssel valljuk, hogy baloldali
megfontolások nélkül nem lehet társadalmat építeni. Négy szakirányú kabinetünk
van a párton belül: gazdaságpolitikai, közjogi, társadalompolitikai,
Európa-ügyi és nemzetpolitikai kabinet. Ezek a szakmai agytrösztök nagyban
segítik a munkánkat és a párbeszédet a társadalom különböző csoportjaival és
tagjaival. Valljuk, hogy a XXI. század második évtizedében – a globális világ
folyamatait is figyelembe véve -, nekünk egy új gondolkodásmódot is meg kell
tudnunk valósítani ahhoz, hogy ebben a világban megfelelő válaszokra leljünk.
Ma Magyarországon már nem igazak a hagyományos értelemben vett – lecsupaszított
– bal és jobboldali válaszok! Jól látható mindez az elmúlt 21 év történéseiből!
Tudjuk, hogy a szociális, társadalmi, gazdasági és az ökológiai kérdések nem
választhatók el egymástól, és minden probléma, amivel szembenézünk, egy komplex
rendszer problémájaként jelenik meg. Tehát a válaszokat is csak rendszerben
adhatjuk meg. Ebben számunkra az elsődleges a társadalompolitikai, vagy
szociális kérdések fókuszba helyezése. Az elmúlt 20 évben kissé egyoldalúan a
makrogazdasági kérdésekre, problémákra fókuszáltak. Mi azonban úgy gondoljuk,
hogy mindig az emberből, a társadalomból, a társadalom egyes tagjaiból és társadalompolitikai
kérdésekből kell kiindulni.
Mit lát a legnagyobb
problémának a mai társadalomban?
A legnagyobb probléma a szétszakítottság, és a végletes –
beteges – megosztottság! A Szociális Unió fontosnak tartja, hogy a képviselők,
a politikusok visszataláljanak azokhoz az emberekhez, akik nekik a bizalmat
adták. Nagyon fontos a párbeszéd minden szinten, mert ha a kapcsolatot
elveszítjük, mi magunk fogunk sokat ártani az országnak. Mert mit várnak tőlünk
az emberek? Azt, hogy a társadalom
érdekében, a nemzet érdekében történjenek a döntések. Ne legyen megosztottság,
bizonytalanság, ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, ne
lehessen szerzett jogokat elvenni, és még hosszan sorolhatnám… Ezeknek a
dolgoknak tabuknak kellene lennie egy életképes demokráciában. Mi ezen a
helyzeten szeretnénk változtatni, de korántsem úgy, hogy mindennek
ellentmondunk! Mi konstruktív ellenzékként kívánunk jelen lenni. Amit jól
csinál a kormány, amellett teljes vállszélességgel kiállunk és támogatjuk, amit
nem, ott kritikával élünk. Emellett pedig letesszük a saját alternatívánkat is
az asztalra. Lásd pl. a március 15-én benyújtott Alkotmány-tervezetünket. Tehát
mi egy szakmapolitikai alternatívát kívánunk megvalósítani, és az ennek
megfelelő programot dolgozzuk ki. Az alapelemek már megvannak. Gondolkodásunk
két pilléren nyugszik: a nemzeti értékek konzekvens képviselete, illetve a
rendszer korrekció igénye. Vannak átfogó kérdések, amit a helyükre kell tenni
20 év távlatában. Ilyen a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás, a
kultúra, és még sorolhatnám. Az
államháztartás reformjához eddig, egyetlen politikai „formáció” sem mert
hozzáfogni. Pedig, talán itt kellett volna anno 1990-ben kezdeni. Mert mi a
feladata az államnak? Az, hogy az adóforintokból a közösségi szolgáltatásokat
biztosítsa.
Ma is hiszek abban, hogy az országnak ebből a helyzetből
kell, hogy legyen – távlatos – kiút. Lehet, hogy egy újabb társadalmi kiegyezés
szükséges ahhoz, hogy ez a fajta gondolkodásmód, amit megfogalmaztunk, végre elinduljon.
Értem már, miért
éppen Deák Ferenc portréja díszíti az irodájában az egyik legnagyobb
falfelületet.
Igen. Deák Ferenc arcképe mindig velem van. Irodáról irodára
mindenhová magammal viszem, hogy figyelmeztessen a feladatra! Én szükségét
érzem, és hiszek egy új kiegyezésben. Előbb – utóbb eljön az ideje!
Tóth Éva
