A palesztin állam elismerése ellen lobbizott
Netanjahu Szófiában is a palesztin állam elismerése ellen lobbizott
Az önálló palesztin állam ENSZ általi elismerése ellen lobbizott csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a bolgár kollégájával Szófiában tartott találkozón.
Netanjahu újságírók előtt elmondta, hogy az izraeli és a bolgár
kormány közös ülésén nem a palesztin kérdés volt a legfontosabb
téma. Bojko Boriszov bolgár kormányfő országa álláspontját illetően
mindössze ennyit mondott: „majd megtudják, ha szavazásra kerül sor”.
Boriszov egyúttal arra kérte az izraeli-palesztin konfliktusban
részt vevő feleket, hogy „térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz”.
Az önálló palesztin állam elismeréséről a tervek szerint a
szeptemberi ENSZ-közgyűlési ülésszakon szavaznak. Az izraeli
kormányfő korábban Románia támogatását igyekezett elnyerni az ügyben.
Netanjahu Szófiában a Gázai övezet blokádjával kapcsolatban
kifejtette, hogy arra szükség van a Hamász szélsőséges palesztin
szervezetnek szánt fegyverszállítások megakadályozása érdekében. Az
izraeli kormányfő a humanitárius szervezetek figyelmét arra hívta
fel, hogy ha valóban segíteni akarnak a gázaiaknak, akkor szálljanak
síkra a Hamász-uralom befejezése mellett. Mint hangsúlyozta, egy
szabad Gázai övezet csak a Hamász nélkül képzelhető el. Netanjahu
kitért az iráni atomprogramban rejlő veszélyekre is, amelyek
„nemcsak a régiót, hanem az egész világot” fenyegetik.
Az izraeli kormányfő több miniszter kíséretében érkezett Szófiába a
két ország közötti együttműködés előrelendítését célzó kormányközi megbeszélésre. Az EU tagjaként Bulgária „kaput nyit az európai piacokra” – húzta alá Netanjahu.