Tüntetők akartak betörni Izraelbe, a hadsereg tüzelt

Hatan meghaltak


Tüntetők akartak betörni Izraelbe, a hadsereg tüzelt,6-an meghaltak és mintegy 50 megsebesültek a szíriai hírügynökség és állami tv szerint vasárnap a
Golán-fennsíkon, miután izraeli katonák tüzet nyitottak palesztin tüntetőkre, akik az izraeli-szíriai határkerítés felé közeledtek az 1967-es háború 44. évfordulóján.

 „Három mártír, köztük egy gyerek” vesztette életét a tv jelentése
szerint, amelyből nem derült ki az áldozatok nemzetisége. Egy
későbbi közlés már hat halottról szólt. A Madzsdal-Samszban készült
riport képein fiatalok éppen átmásznak a határt jelző szögesdróton,
izraeli katonák pedig harckocsira szállnak fel, arra készülve, hogy
tüzet nyitnak a fiatalok felé.
 Egy izraeli katonai szóvivő Tel-Avivban azt közölte, hogy a katonák
– akik a „hatnapos háború” évfordulóján magas fokú készültségben
vannak a szíriai és a libanoni határ mentén – figyelmeztető
lövéseket adtak le határsértés lehetősége miatt. Áldozatokról nem szólt.
 A Reuters hírügynökség helyszínen lévő tudósítója négy tüntetőt
látott hordágyon elvinni, de nem volt számára világos, hogy izraeli
lövések találták-e el őket. Elmondta azt is, hogy a katonák
hangosbeszélőn keresztül arabul figyelmeztették a demonstrálókat,
hogy ne közelítsék meg a szögesdrótkerítést. Ez a határszakasz
korábban évtizedeken át általában nyugodt volt.
 Órákkal az incidens előtt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő
közölte: arra utasította az izraeli erőket, hogy visszafogottan, de
határozottan lépjenek fel a határsértések megelőzése érdekében. A
megszállt Ciszjordániában mintegy száz palesztin tüntető vonult egy
izraeli katonai ellenőrzőponthoz, ahonnan a katonák könnygázzal
űzték el őket. A libanoni határról nem jelentettek incidenst.
 A libanoni palesztin menekülttáborokban élők is megemlékeztek
vasárnap a „nakszáról” (kudarc), ahogy ők az 1967-es háborút
nevezik, amelyben az arab hadseregek vereséget szenvedtek Izraeltől.
Libanon 12 palesztin táborában, köztük a legnagyobb táborban, a déli
Ain-Heluében bezártak az üzletek és fekete zászlókat tűztek ki a
gyász jeléül. Közben a libanoni hadsereg megerősítette jelenlétét a
táborok körül, főként az Izraellel határos déli országrészben.
 A múlt hónapban hasonló tüntetés volt Izrael szíriai és libanoni
határán az állam 1948-as megalapításának évfordulóján. Akkor 3-an
vesztették életüket. Egyes izraeli vélemények szerint Bassár
el-Aszad szíriai elnök azért adott szabad utat a megmozdulásnak a
Golánon, hogy elterelje a nemzetközi közösség figyelmét az
országában folyó véres leszámolásról, amellyel a rendszere ellen
felkelt tömegeket akarja megfékezni.