Elhunyt az Eichmann-per főbírája a holokauszt emléknapon

 Kilencvenkilenc éves korában elhunyt az Eichmann-per főbírája vasárnap, az izraeli
holokauszt-emléknapon.

  


 Elhunyt az Eichmann-per főbírája a holokauszt emléknapon

 Kilencvenkilenc éves korában elhunyt az Eichmann-per főbírája vasárnap, az izraeli
holokauszt-emléknapon.

    Móse Landau halálának hírét az izraeli kormány jelentette be vasárnap este.
    Landau 1912-ben született Gdanskban, s a londoni egyetemen
tanult jogot. 1933-ban, a zsidó állam létrejötte előtt 15 évvel
települt át Palesztinába. Landau 1953-ban lett az izraeli legfelsőbb
bíróság tagja, majd megbízták azzal, hogy egy három tagú bíróság
élén ítélkezzen a zsidódeportálások egyik főszervezője, Adolf
Eichmann felett. Az Eichmann-per után a legfelsőbb bíróság elnökévé
nevezték ki.
    Az Eichmann-pert élőben közvetítette az izraeli rádió, és az
ottani közvélemény nagy érdeklődéssel követte nyomon az ötven éve
lefolytatott bírósági eljárást. A per lényegesen megváltoztatta a
holokauszt-túlélőkhöz való viszonyulást,  sokakban ugyanis csak
ekkor tudatosult, hogy milyen borzalmakat éltek át az európai zsidók
a vészkorszakban.
    Móse Landau vasárnap hunyt el, azon a napon, amikor Izraelben
megtartották a holokauszt emléknapját a II. világháború idején
meggyilkolt hatmillió zsidó emlékére.
    A „végső megoldás” egyik fő végrehajtója, Adolf Eichmann a
háború után Argentínába menekült. 1960-ban három izraeli ügynök
elrabolta, és különgéppel Izraelbe szállította. Jeruzsálemben
bíróság elé állították. Adolf Eichmannt 1961. december 15-én kötél
általi halálra ítélték, az ítéletet 1962. május 31-én hajtották
végre.